2in1 a Trafóban: Afterparty – egy fiktív törzs fiktív rituáléja.

Pataki József 2021.09.16. Heti friss

2in1 a Trafóban: Afterparty – egy fiktív törzs fiktív rituáléja.

Fotó: Trafó

Az előadás egyszerre szín- és zenemű. 

Poggyasz - Cikk közben

Egy hét múlva, 2021. szeptember 22-én és 23-án este 8 órakor a Trafóban lesz látható a Tünet Együttes új bemutatója, az Afterparty – egy fiktív törzs fiktív rituáléja. Alétezés eufóriája című filmmel világszerte ismertté vált Szabó Réka rendezésében a mozgásszínházként és zeneműként egyaránt értelmezhető előadás egy, a művészeti határokat feszegető kutatás végeredménye, melyben a hang és a mozdulat szerves együttműködését, egyszerre keletkezését vizsgálta a rendező és a táncosok, Dányi Viktória, Kelemen Patrik, Oláh Balázs, Szabó Veronika és Szász Dániel.

Karanténközösséget vállalva, a Tünet Együttes kísérleti évadjának keretében készült az Afterparty című előadás. A csapat teret adott mindenki kíváncsiságának, kreativitásának. Az emberi hang és mozdulat kapcsolatát kutatták, hogy felfedezzék, meddig tágítható az a határ, amit még zeneként tudunk befogadni, hogy létrehozható-e olyan mű, amely táncelőadásként és zeneműként is értelmezhető. Gondolhatjuk-e, hogy teljes figyelmünk, a másik meghallgatása, árnyalt hangunk keresése társadalmi állásfoglalás?

 

„Egy különleges próbafolyamat lenyomata az Afterparty. Az érdekelt, hogyan tudunk közösen zenélni és táncolni úgy, hogy a hangjaink különböző fizikális állapotokból, testhelyzetekből, hang és mozdulat egymásra hatásából születnek. Merünk-e énekelni, illetve meg merjük-e engedni, hogy felpuhuljunk és megnyíljunk egy dalon keresztül. Hogyan tudjuk kirázni, kicsavarni, kilebegtetni egymásból a fájdalom, a szenvedély, a létöröm hangjait.” – nyilatkozta Szabó Réka rendező, aki a Tünet Együttes Sóvirág című próbafolyamatán alapuló A létezés eufóriája című filmmel vált világszerte ismertté.

További cikkek

Reklám

Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni

Pepita plusz

Kurkó József: Folyamatosan kell a vérfrissítés

Pataki József 2021.10.11.
Hosszú utat járt be, mire világossá vált számára, hogy a színjátszásban találhat magára. Kurkó József az Újszínház tagjaként Nagy Ferót alakítja a Ricse, ricse,...

Dunai Tamás: Minden kornak megvan a maga Tevjéje

Pataki József 2021.10.11.
Negyven éve egy fantasztikus, Karinthy Frigyes és Karinthy Ferenc szövegeivel készült Micimackó-előadásban láttam, nagy élmény volt Füles szerepében Dunai Tamás játéka. Azóta persze sokfé...

Kulcsár Viktória: Pontosan ez volt az elképzelésem

Pataki József 2021.10.06.
Lendületes, különlegesség árad belőle. Kulcsár Viktória megfordult az Örkény és a budapesti Katona József Színházban, de pályája során a legtöbb időt a Pécsi Nemzeti Szính&aac...

Heti friss

Kicsiknek készült Az ember tragédiája

Pataki József 2021.10.15.
Nagyszabású ifjúsági előadás a Kolibri Színházban.

Különleges tárlat várja a Kecskeméti Katona József Színház nézőit

Pataki József 2021.10.15.
Többek között Jászai Mariról is érdekességet láthatnak.

Nemzetközi fesztiválon debütál az HBO új magyar sorozata

Pataki József 2021.10.15.
A besúgót hamarosan a magyar nézők is láthatják.
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Életút

Anton Lachky: Nincs recept arra, hogyan lehet a testünkkel elmesélni egy történetet

Pataki József 2021.10.11.
A világhírű táncos-koreográfus a Bunker című új, formabontó filmjének munkálatairól mesélt a Pepitának, ami szlovak-magyar-cseh koprodukcióban készült, a Pusztai Ferenc vezette KMH Film...

Házhoz viszi a színházat Kroó Balázs

Pataki József 2021.09.26.
Kedvesével együtt járják a budapesti bérházakat interaktív színházi előadásukkal, amit még a pandémia alatt is tudtak játszani.

A Budapest Varietében bizonyítja tehetségét Czigány Judit

Pataki József 2021.09.19.
A csinos sztár táncol, énekel és forgat is a közeljövőben.