Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

Pepita Magazin 2022.11.16. Felvétel

Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

A legszebb Európában élő vietnámi lánynak választották Berlinben 11 évvel ezelőtt Nari Nguyent. A szépségkirálynő ezúttal Az almafa virága címet viselő magyar-vietnámi romantikus film és krimi főszerepében mutatkozik, be, mint Song Ha. Miközben Magyarországon a nagyszülei után kutat, különböző kalandokat él át és maga is szerelembe esik. Nari, modern, szép, mai nő, okos, praktikus gondolatokkal. Arról, hogy mennyire élnek még a tradíciók a gyökerekben, ha szerelemről van szó, illetve a múlt értékei és a nyitottság hogyan tud innovatívan együtt fejlődni, a vietnámi születésű főszereplővel beszélgettünk.

Poggyasz - Cikk közben

– Hogyan lettél az Almafa virágának főszereplője?

– Már majdnem elfelejtettem, hisz a forgatás előtt két évvel volt egy casting, amin részt vettem. Utána pedig nagy volt a csend. Jött a Covid, mindenki eltűnt. Éltem a kis életemet, de amikor kaptam a hívást Szűcs Dóri rendezőtől, hogy indul a forgatás és engem szeretne erre a szerepre, nagyon örültem neki és azonnal igent mondtam. Miután letettük a telefont, akkor esett le, hogy ennek mekkora jelentősége van. Ez az első nagyobb szerepem, úgyhogy izgatottan vártam a forgatást. Alapvetően azért is voltam rá nagyon kíváncsi, mert a vietnámi és magyar kapcsolatokat, a két ország értékeit is szeretné bemutatni a film, miközben két idősíkon játszódik. Felidézi a 70-es éveket és napjainkat. Nagyon izgatott a film tematikája is.

– A karaktered különleges célból érkezett Vietnámból Budapestre. Mi a közös bennetek?

– Filmbeli karakterem is nagyon jól beszél magyarul, ugyanis az apukája, és nagymamája mindig magyarul kommunikált vele. Én itt nevelkedtem Magyarországon, vietnámi szülőkkel. A karakterem, Song Ha megérkezik ezzel a Vietnámban nevelkedett nagyon erős vegyes családi háttérrel Magyarországra, azzal a céllal, hogy megismerje a gyökereit. Az én hátterem is nagyon erős, tele vietnámi tradícióval és persze ma már magyar kultúrával is. Ezért kétszer van újévem, a februári Holdújév és a magyar január elseje, de felvettük az itteni hagyományokat is, mi is tartunk karácsonyt és újévkor esszük a lencsefőzeléket. Édesapám 1982-ben jött Magyarországra, itt végezte az egyetemet, tehát tudtam azonosulni a karakteremmel olyan szempontból is, hogy valamelyik felmenőm itt végezte az egyetemet.

(fotó: Blaubacher Mihály)

Mindig is szerettem volna, hogy a magyarok többet tudjanak arról a helyzetről, ami miatt egy vietnámi család elhagyni kényszerült a hazáját, egy jobb jövő reményében. Tény, hogy a 70-es években sokkal nagyobb volt a szigor, mint amikor édesapám idejött Magyarországra, bár még apát is úgy engedték itt tanulni, hogy az egyetem után vissza kell mennie Vietnámba. Az volt a szerencse, hogy mire ő befejezte az egyetemet, jött a rendszerváltás, így hazament ugyan, de vissza is tudott jönni.

– Sokat jártál haza, illetve neked hol van a haza?

– Itt születtem Magyarországon, édesanyám, édesapám, öcsém is itt él, de a nagy család, az összes rokonom Vietnámban van. Kisebb koromban sokat tudtam hazajárni, később két-, három nyaranta. Unokatestvéreim közel egykorúak velem, így szinte minden találkozáskor újra és újra meg kellett ismernünk egymást. Az ember személyisége állandóan változik, különösen abban a korban, így szinte minden találkozáskor újra kezdtük építeni az amúgy jó kapcsolatunkat. Idén is voltam Vietnámban. Felnőttként először kapcsolódtunk újra. Csodálatos élmény volt. A közös pontokat mindig megtaláljuk, hisz a gyökerek nagyon erősek. Amiben én is igazán hiszek, az az ősökkel való kapcsolódás. Itthon, itt Magyarországon, a szüleim kialakítottak egy imaszobát, ahol friss virágot és gyümölcsöt ajánlunk fel az ősöknek. A családunkban az összetartás mindennél fontosabb. Ha valaki elmegy, attól ugyanúgy ott marad a szívünkben. Vietnámban nem feltétlenül kell ünnep ahhoz, hogy a halottainkra gondoljunk, nálunk ez egy magától értetődő napi hozzáállást jelent.

– Soha nem volt olyan érzésed, hogy Vietnámba mennél haza élni itthonról?

– Szeretném a kultúránkat jobban elsajátítani, és természetesen a család miatt is tervben van, hogy egy-két évre megnézném, hogy milyen ott az élet, hogyan tudnék boldogulni kint.

– Hogyan kerültél a filmes szakmába?

– Alapvetően úgy kerültem ebbe a körbe, hogy Dániában tanultam, de a nagy honvágyam miatt visszajöttem Magyarországra, és casting ügynökségekhez regisztráltam. Így figyelt fel rám Burai Kálmán, aki addig tanítgatott, míg itt maradtam. Etnikumokat szervezünk filmekbe, reklámokba, külföldi megrendelések alapján, más ügynökségekkel is összedolgozva működünk.

– Ezúttal nem a háttérben, a kamera mögött dolgoztál, hanem a kamera előtt. Ezt hogy élted meg?

– Eleinte úgy álltam a dolgaimhoz, ha nem jönnek össze Magyarországon, akkor megpróbálom az életemet Vietnámban folytatni, de mindig történt valami itthon. Nem ez volt az első mozi filmforgatásom, hisz a Drakulics elvtársban már volt egy szöveg nélküli szerepem. Nagy Zsolt és Borbély Alexandra mellett volt szerencsém tapasztalatot szerezni e téren. Az teljesen más volt, mint egy főszerepet eljátszani, Az almafa virága teljes egészében kimozdított a komfortzónámból.

– Mi volt a legnagyobb kihívás?

– Érdekes hozzáállást igényelt felvenni a karaktert, és teljesen átszellemülni, használva azokat a szövegeket, amelyeket a karakterem mond. Amolyan kettős életet éltem. Reggel felkeltem, elindultunk és már a karakterbe kellett helyezkednem, ahogy végeztünk, visszatértem Nari életébe. Ez elég érdekes volt ez egy hónapon át. Vietnámban is forgattunk, Lam Dzhuliya és én, akik a női főszerepeket játszottuk, kiutaztunk, hisz „Thien Nga” (Dzhuli) élete nagy hatással volt arra, hogy mi történik az én életemmel a jelenben.

(fotó: Sulyok László)

– Mit szólt a családod a filmben vállalt szerepedhez?

– Addig a pillanatig el sem mondtam, amíg meg nem kezdődött a forgatás. Eleinte szerintem nem is vették komolyan, de amikor már látták a médiamegjelenéseket, akkor már kérdezgettek, sőt, amikor már Vietnámból is telefonáltak, hogy hallottak Az almafa virágáról, és rólam, no, akkor már számukra is izgalmassá vált ennek a filmnek a ténye. Ők is várják a Valentin-napot, hisz akkor kerül a mozikba.

– A mai világban mit adott ez a film neked?

– Mivel ez volt az első nagyobb, komolyabb szerepem, ezért rengeteg új élménnyel és kihívással gazdagodtam. Örülök, hogy végre van egy történet, ami vietnámi kontextusban játszódik majdnem akkor, amikor apukám idejött. Így kaptam egy kis ízelítőt, hogy milyen volt az életük, akkoriban. Nagyon büszke vagyok apura, amit elért, és felépített. Annak a gyökerei valahol itt kezdődtek a BME-n.

 – Az almafa virágában, Nariként dacolnál a sorsoddal?

– Bizonyára. Keresném a lehetőségeket. A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja. Az üzenet pedig nem más, mint az, hogy soha ne add fel! Amit a szíved legmélyén érzel, hogy hív, akkor ne add fel, ne engedd el!

– Kérdés, hogy megéri-e?

– Kérdés, hogy elég bátor vagy-e ahhoz, hogy bízz az életedben és önmagadban, hogy úgy fog alakulni, ahogy neked a legjobb. Hiszek a sors erejében. Abban is, hogy minden meg van írva. Arra különösen kíváncsi vagyok, hogy ki vagyok én, hisz minden döntés egyfajta önismereti utazás. A döntéseim által tudhatom meg, hogy mik az én határaim, milyen hatással vannak rám a számomra esetleg ismeretlen dolgok. Ezekre a kérdésekre is azért voltam kíváncsi, hogy milyen érzéseket váltanak majd ki belőlem, illetve milyen gondolatokkal távozom a beszélgetés után.

– Szeretnéd, hogy változzon az életed?

– Boldog ember vagyok, de szeretek fejlődni és várom azokat a helyzeteket, amelyek kimozdítanak a komfortzónámból. Hiszek abban, hogy csak olyan dolgot kapsz az élettől, amire felkészültél. Még akkor is, ha úgy gondolod, hogy nem.

– Az új dolog egyenlő a komfortzónádból való kibillenéssel?

– Minél jobban félek valamitől, annál inkább vonz. Azt nevezem komfortzónán kívüli dolgoknak, amit nem tudok irányítani. Amit irányítok, megszervezek, látok előre, az az én komfortzónám, de ahogy beledobnak egy mély vízbe és benne vagyok egy szituációban, amit nem én tervezek, az nagyon izgalmas tud lenni. Egyfajta kihívás.

– Volt olyan dolog, amit elengedtél, mert nem tudtad kezelni?

– Az a típusú ember vagyok, aki ragaszkodik, mintsem inkább elengedjen dolgokat.  Addig ütöm, vágom a dolgokat, addig megyek utánuk, amíg azt nem érzem, hogy mindent megpróbáltam. Küzdő típus vagyok, talán túlságosan is. Nem vagyok híve annak, - emberi kapcsolatoknál sem, - hogy az első adandó alkalommal kiszálljak, ha valami gond van. Addig beszélek róla, addig cselekszem, amíg működőképes nem lesz újra. Ha már azt érzem, hogy mindenemet odaadtam, a szívemet, a lelkemet és még mindig nem működik, akkor elengedem.

– Ezt a belső tartást és önmotivációt tudod hasznosítani a munkádban is?

– Hogyne. Nem ismerek lehetetlent. Egyszerűen nincs olyan szó a szótáramban.

Írta: Tarnócai Éva

Borítókép: Soós Kata

További cikkek

Reklám

Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Óz, a varázsló - A klasszikus mese új köntösben a Kolibri színpadán

Pepita Magazin 2023.01.18.
Az idei évad első nagyszínpadi produkciójaként egy klasszikus mesét láthat új köntösben a Kolibri Színház közönsége; január 28-án, szombaton mutatják be az Óz, a varázsl&oacu...

Évkezdés a Radnóti Színházban

Pepita Magazin 2023.01.18.
A magyar kultúra napján a repertoár darabjai mellett közönségtalálkozóval, rendhagyó irodalomórákkal, jubileumi Szerb Antal-esttel, vendégprodukciókkal és könyvbemutatóval is várja a n&ea...

A Pick Szeged Zrt.-nél próbálnak a Szegedi Nemzeti Színház művészei

Pepita Magazin 2023.01.17.
Az önkormányzati fenntartású intézmények ideiglenes bezárása miatt a Pick Szeged Zrt. által felajánlott helyszínen folynak a Szegedi Nemzeti Színház egyik márciusi bemutatója, a Hegedűs a há...

Járt ösvény

Peremartoni Krisztina: A színészet nekem egy eszköz amivel megélhetem a saját szabadságomat

Pepita Magazin 2023.01.16.
Szenvedélyes világutazó, de leginkább a földdel bensőséges viszonyt ápoló kultúrákat szereti. Önkénteskedett Szumátrán egy orangután rehabilitációs központban, volt favág&o...

Újvári Zoltán: Valami felfalja az embert. Valami kényszer

Pepita Magazin 2022.12.20.
Pécsről eljött egy Janus Pannonius-díjjal, a következő évben megkapta a Jászai Mari-díjat, majd kamaraszínházi színészként elsőként, a legjobb férfialakítás díját is neki &iac...

Seress Zoltán: Ez olyan érzés, mint meztelenül úszni a tengerben…

Pepita Magazin 2022.11.24.
Első színháza volt a Vígszínház, két éve ismét itt játszik. Közben társulati tag volt Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és persze a Bárka Színházban, amelynek megsz...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Hangadó

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Mezei Kitty: Színészként az őrült figura izgalmasabb tud lenni

Pepita Magazin 2022.10.29.
Mezei Kitty néhány éve az év legjobb női szinkronhangja lett. A szinkronstúdiók világába egyenesen a táncparkettről került be egy furcsa szituáció és egy nyelvtörő miatt. Bár váratlanul &ea...

Kritika

Ész, szív, bátorság – Gothár Péter karizmatikus Óz rendezése

Pepita Magazin 2023.01.31.
Sziporkázó humorral, megható momentumokkal, üde, friss játékossággal teli, az Óz, a varázsló előadása a Kolibri Színházban, Gothár Péter rendezésében. Sejthető volt, ha ő több...

Szín a színtelenségben – A Made in Hungária „újratöltve”

Pepita Magazin 2023.01.30.
Akár poros is lehetne a Made in Hungária, az egykori óriási siker felmelegítése, de nagyon nem az. Élettel teli, sodró lendületű előadás született ismét Fenyő Miklós dalaiból, élettörté...

Látszatélet – Magányos emberek a Kamrában

Pepita Magazin 2023.01.23.
Betódulunk a Magányos emberek szereplőinek házába. Nem zavar bennünket, hogy többen otthon vannak közülük. Végig bámuljuk a lakásukat, a vécétől a könyvespolc köteteiig.
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

A tanár

Meczner János: Volt tanítványom vitte tovább az osztályt

Pepita Magazin 2023.01.25.
Meczner János rendező, a Budapest Bábszínház korábbi igazgatója, kezdeményezte, hogy beinduljon a bábszakos képzés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelyre amikor rákényszerí...

Nincs megfelelő követelményrendszer – Szakály György a táncképzésről

Pepita Magazin 2022.12.27.
„Már nem lehet azt mondani, hogy kövér vagy, kicsit le kellene fogyni, nem vagy elég ügyes”, mondja Szakály György, nemzetközi hírű, Kossuth-díjas táncos, a Magyar Táncművészeti Egyetem egykori rektora. ...

Fessük az ördögöt a falra! - Az agresszor logikája és lélektana

Pepita Magazin 2022.11.27.
Az életben nagyobb biztonságot ad, ha látjuk, hogy az agresszornak mi a logikája és a lélektana, mondja Vidovszky György, rendező, drámatanár. Sok olyan kemény produkciót állított színpadra, amiben erős...

Legendák

Jordán Tamás 80

Pepita Magazin 2023.01.15.
Jordán Tamás ma 80 éves. Kicsit lassabban mozog, mint régen, de megmaradt az egykori csillogó szemű, nagyot álmodni képes fantasztának, aki újabb és újabb dolgokat eszel ki, és amire esetleg más legyintene, h...

Húsz éve halt meg Schütz Ila

Pepita Magazin 2022.12.11.
Schütz Ilára, a karizmatikus színészre, ma 20 éve a fürdőkádjában találtak rá holtan, a gyomrában túladagolt gyógyszerekkel, a fürdővízben hajszárítóval. Máig nem tudni po...

Alföldi 55

Pepita Magazin 2022.11.22.
A ma 55 éves Alföldi Róbertet imádják és utálják. Valószínűleg sokkal többen vannak akik szeretik,  mint akik akár egyenesen gyűlölik. Az biztos, hogy tényező, és, hogy mindenki ismeri.
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

A rendező

Vaszkó Bence: Nem égettem fel magam mögött semmit

Pepita Magazin 2023.01.10.
A József Attila Színházból egy hatalmas isztiméri farmra repítette családját Vaszkó Bence színművész, aki nem sokkal előtte Anastasius volt A pápanőben. Három évvel korábban a nyíregyh&...

Puskás Tamás: Szellemek vannak mindaddig, amíg a szeretet hiányt szenved

Pepita Magazin 2022.12.14.
Nemrég olvastam egy interjút Esztergályos Károllyal, aki azt nyilatkozta, hogy szerinte az egész életművéből, egy Csehov kisregényből készült filmje, aminek történetesen az a színházigazgató volt ...

Gémes Antos: Nem kell ahhoz sanyarú sors, hogy küszködni tudjon az ember

Pepita Magazin 2022.11.08.
Fújd el a gyertyát, ami nem fog kialaludni, de úgy csináld, hogy ne hibának tűnjön, hanem gegnek. Oké. No, még egyszer. Jó, majd gondolkozunk még rajta – instruálta a Madagaszkár című musical prób...

A jövő nagyjai

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...

Kopek Janka: Mindig egy új világba csöppenek

Pepita Magazin 2022.12.19.
Kopek Janka színésznő, műsorvezető, a Vígszínház társulatának tagja. Színpadi és filmes munkák mellett nemzetközi menedzsmenttel is foglalkozik. Nemrégiben cukrász végzettséget is szerzett. Vele...

Hartai Petra: A próbák alatt felfestődik egy élet

Pepita Magazin 2022.11.29.
Hartai Petra idén Junior Prima Díjat kapott színészi munkájának elismeréseként. Már nagyon fiatalon képernyőre került, gyerekműsorokban láthattuk, bár önironikusan ő úgy fogalmazott: „Akkor ...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Mester Dávid: A saját határaim állandó feszegetése természetes

Pepita Magazin 2023.01.26.
Azóta figyelem, mióta először meghallottam a Félkegyelműben, a Háború és békében majd a Liliomban a felcsendülő zenéjét. Nem megszokott, a nagy tudás mentén letér az útról és ...

Viktória grófnő Veszprémben

Pepita Magazin 2022.12.22.
Egy szórakoztató, mégis komoly drámai ívvel megkomponált Viktória előadást láthattunk a Veszprémi Petőfi Színházban, az igazgató, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes műv&eac...

Gaál Attila Csaba: Most nagy erővel, nagy tetteket tudok végrehajtani

Pepita Magazin 2022.11.21.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész és rendező szakának hallgatója volt, ma a Veszprémi Petőfi Színház színművésze. A Nyitott ablak című előadásában nyújtott alak&iacu...

Emlékek

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között

Felvétel

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...

Thuróczy Szabolcs: Ez a szakma eléget, miközben hamuvá válik az ember

Pepita Magazin 2022.12.16.
Nem sok jogi egyetemet végzett színészünk van, sőt olyan sem sok, aki ennyiszer megkapta a legjobb férfi alakítás díját, mint Thuróczy Szabolcs. Olyan színészünk meg végképp nem sok van, aki kar&aac...

Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

Pepita Magazin 2022.11.16.
A legszebb Európában élő vietnámi lánynak választották Berlinben 11 évvel ezelőtt Nari Nguyent. A szépségkirálynő ezúttal Az almafa virága címet viselő magyar-vietnámi romantikus film é...