Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16. A rendező

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tovább a szereplőkkel, akiknek sorsa az első pillanattól kezdve érdekelt. Hol féltettem, hol aggódtam, hol éreztem a tiszteletet, a megértő szerelmet és a nagyon erős kultúrát. Nem gondoltam volna, hogy egy magyar–vietnámi film lesz az, amely ennyire beszippant, majd ott felejt a Puskin moziban. Hát ezért beszélgettem a rendező-forgatókönyvíróval, Szűcs Dórával.

Poggyasz - Cikk közben

Az, ahogy átúsztok múltból a jövőbe és vissza, lenyűgöző. Különösen, amikor a napjaink szerelmesei átfutnak a múltba, ugyanazon helyen, az Agrártudomány Egyetem sóhajok hídján. A végén az egymásra találás pillanatai ejtettek rabul, a régi, fiatal kezek érintése az idős, mély érzések mentén igazán megható volt.

Azért érdekes, hogy ezt említed, mert eredetileg nem ez lett volna a film vége. Ugyanis a vietnámi színésznő nem tudott idejönni Magyarországra. Dublőr volt a helyén. Majdnem egy év múlva külön felvettük egyedül Vietnámban, ahogy áll egy kék háttér előtt és néz maga előtt, egy piros pontot, aki történet szerint Dunai Tamás. Nem volt könnyű megoldani.

Jól hallottam, hogy az egyik meghatározó vietnámi jelenet alatt egy magyar dal szól?

Igen ez az Iszom a bort című dal, Kollár-Klementz László írta. Amikor a vietnámi lány, aki bizonyos okok miatt Magyarországról visszakerül a hazájába, lélekben már egy kicsit magyar, viszi magával a kultúránkat, lelkületünket, és talán egy kicsit Magyarországon is hagyja a szívét. Ezért szól Vietnámban magyar dal.

„Iszom a bort, ölelem a babámat, Úgysem érem keresztül a hazámat, úgysem érem keresztül a világot, Elengedem most már, Nem őrzöm a lángot.” Gyönyörű és illik a helyzethez. Bár nekem mást üzent ez a magyar dal Vietnámban. Azt, hogy „vissza fogok jönni”.

Igen ez is benne van, hisz akkor a lány még tervezte, hogy visszajön…

Mi volt az, amiről érezted, hogy nagyon bele kell kerüljön a filmbe? Gondolom volt is rá időtök, hisz 2020-ban kezdtetek forgatni.

Mindössze 24+2 napot forgattunk Magyarországon és hatot Vietnámban. Biztos lett volna rá időnk, de ha a forgatási napok számát nézzük, akkor nem igazán. A top shotokhoz nagyon ragaszkodtam. Ezek olyan felvételek, amelyek közvetlenül lefelé néznek a jelenetre, nem pedig szögből. Ezt a felső gépállást nagyon szerettem, mert ebben a filmben - a 70-es évekről beszélünk, - nagyon erőteljesen jelen volt a fiatalok életében a hatalom, az ellenőrzés. Így kicsit mindig el voltak nyomva a kamera által is. Ez a kameraállás segít a nézők érzéseit is belevonni az adott helyzetbe. Vágás során jöttek fel olyan zenék, amelyek végig kísértek a történeten. Éreztem, hogy ezek a dalok nagyon kellenek ehhez a filmhez és nagyon ragaszkodtam hozzájuk. Így került be az LGT, meg a Még ma este, Ruby Harlem & Kohánszky Roy dala. A főcím dalunk is nagyon szép lett. A másik nagyon fontos dolog volt számomra a Keleti pályaudvar és az ott forgatott jelenetek. Egy éjszakánk volt mindent felvenni. Semmit nem engedtem kivágni. Szerintem ezzel teljes a történet.

Az lehet, de hiába a sok jó jelenet a Keletiben, Tibor mégsem éri el vietnámi szerelmét…

De mi lett volna, ha akkor eléri? Felugrik a vonatra, és…? Mi történik? Lerángatja a lányt? Leüti az őrzőit? Tulajdonképpen mit akar ez a fiú? Ez az első pillanattól kezdve tiltott szerelem volt!

Nem furcsa beszélned most Az almafa virágáról? Két és fél éve forgattátok…

De néha fura. A magyarországi felvételek valóban akkor készültek, viszont a vietnámi jeleneteket tavaly áprilisban forgattuk. Azt gondolom, valamiért így kellett lennie.

Mi fogott meg a film alapsztorijában?

Szeretem a keserédes történeteket, amelyek közben reményteliek. Nem szabad feladni a fontos dolgokat, még akkor sem, ha úgy néz ki, teljesen felesleges több energiát beletenni. Mert egyszer csak jön valami, amitől úgy érzi az ember, hogy új erőre kap a fáradozás, a várakozás.

Vietnámi társíróval együtt írtátok a forgatókönyvet. Hogyan zajlott ez a folyamat?

Ők mindig hozzászóltak, hogy részükről mi az, ami rendben van és mi az, ami nincs. Voltak javaslataik is, hogy mit tegyünk bele. Másképp gondolkodnak a filmről, mint mi. Szeretik az olyan pillanatokat, amelyben elmondjuk, hogy eddig mi történt és mi fog történni. Egyfajta összefoglalókat szerettek volna. Nagyon kedvelik az egyértelmű dolgokat. A könyvet fizikailag én írtam.

Mi volt az alapja a forgatókönyvnek?

Az volt az alap téma, hogy a 70-es években itt tanultak vietnámi diákok és tiltva volt számukra, hogy kapcsolatokat alakítsanak ki a magyar diákokkal. Egyértelműen azért, nehogy itt maradjanak. Így, kézenfekvő volt, hogy szerelemnek kell kialakulnia.

A forgatás alatt voltak „Aha-pillanataid”?

Mindegyik színésszel volt olyan, hogy ültem a monitor mögött és azért nem mondtam azt, hogy „Ennyi!”, mert éreztem, hogy színész és karaktere mennyire összekapcsolódott és olyan szép egységet formáltak, hogy öröm volt nézni. Szerintem tökéletes választás volt minden színész a saját karakterére.

Hogyan lettél rendező?

Eleinte színész akartam lenni, nyilván nem az volt az én utam, így elmentem a tévébe gyártási területre dolgozni. Voltam felvételvezető, gyártásvezető, végig jártam a lépcsőfokokat. Ez volt 6 év, aztán megszületett a lányom, és ez alatt volt időm átgondolni, mit is akarok igazán. Mindig éreztem, hogy inkább az alkotói vonal érdekel, csak addig nem volt hozzá elég bátorságom. Ebbe az irányba képeztem magam, majd vettem egy nagy levegőt és visszamentem a tévébe, de akkor már szerkesztő riporterként, rendezőként dolgoztam, és elég sokáig. Közben elindult a film is az életemben, de itt is először a gyártási, produceri részekbe, kapcsolódtam, de végül három évvel ezelőtt, sok kisebb sorozatrész, kisfilmrendezés után, megrendeztem a Patthelyzetet. Ez volt az első nagyjátékfilmem, amit két éve mutattak be.

Tudtál figyelni a nézőkre a premier előtti vetítéseken?

Igyekeztem a nézőkre is figyelni, de olyan nagy volt az izgalom, meg annyi adrenalin zubogott bennem, hogy biztosan nem vettem észe mindent, de az feltűnt, hogy ott nevettek, ahol kellett és amikor azt gondoltam, hogy itt jó lenne, ha csend lenne, ott az volt. Néha hallottam egy kis szipogást is, hát az nagyon jól esett.

Mint alkotónak, milyen érzés, hogy hatni tudsz?

Nehéz kérdés, mert a hatásvadász dolgokat nem szeretem, de bizonyos szinten ez sem igaz, mert tulajdonképpen a direkt hatásvadász dolgokat nem szeretem, de ha valami bekúszik, szinte észrevétlenül, vagy úgy mesél el a film egy történetet, hogy az hat, akkor ez a fajta hatás igenis helyén van. Ezt kifejezetten szeretem. Ez nehéz dolog, de a filmnek kapcsolatot kell teremtenie a nézővel, mert akkor történik meg a varázslat!

Varázslat nélkül nem tudnál élni?

Nem. Szomorú lenne. Az az érzés, mikor kijöttek az emberek a filmről és örültek, és beszélgettünk, nagyon jó volt.

Miért fontosak egy alkotónak azok a pillanatok, amikor nem érzik az időt?

Mert az az a pillanat, amikor annyira elveszel egy történetben, hogy semmi nem számít. Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban.

Írta: Tarnócai Éva

Fotók: Vertigo Media

További cikkek

Reklám

Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
mbvk 3
mbvk 4
MBVK 5 - Kategóriák között

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
mbvk 2
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
mbvk 5
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
mbvk 4
mbvk 5
MBVK 3 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
mbvk 4
MBVK 5 - Kategóriák között
mbvk 3

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...