Presser Gábor régi és „fiatalabb” dalai egyaránt élnek, virulnak, hatnak. Huszonegy is elhangzik belőlük az Egyedül nem megy előadásában a 6SZÍN-ben. Hét színész „megmártózik” Presser „nótáiban” és élettörténetében.
Szcenírozott koncertnek nevezi a színlap az előadást, és persze koncert is. De több annál. Nem arról van szó, hogy Vajda Katalin a Presser könyve című önéletrajz alapján mindössze összekötőszövegeket írt a dalokhoz, melyeknek nem sokkal több a funkciójuk, minthogy eljussunk egyik számtól a másikig. Vannak jelenetek, élettöredékek, anekdoták, van próza, ami belesimul a dalokba, vagy fordítva, a prózából következik egy-egy dal. Kiegészítik vagy éppen ellenpontozzák egymást, miközben a színpad rendszeres „hullámzásban” van. Bodor Johanna koreográfus alaposan megmozgatja a szereplőket, valóságos kavalkádot hoz létre. Nagy lelemény a guruló forgószékekkel való „dodzsemezés”. Ezeken ülve a színészek rendszeres mozgásban vannak. Különböző alakzatokba rendeződnek, különböző hangulatokat kifejezve. Heten is szinte tömeget tudnak képezni. Fenyegetővé képesek válni, gyors, intenzív, nekivaduló mozgással, de el is érzékenyülnek, szelíden ringatva magukat. Gyakran énekelnek ülve, ugyanakkor annak is lehet jelentősége, ha felpattannak a székeikről, melyek a produkcióban annyira hozzájuk nőnek, mintha a testrészeik lennének.
Pressert bármelyikük megformálhatja. Stafétaszerűen adják át másnak és másnak a szerepét. Nem akarják külsőségekben utánozni, és szerencsére eszük ágában sincs a hangjukat elváltoztatni. Időlegesen a személyiségébe bújnak bele. Átélik a „presserséget”. Murányi Tünde, Szarvas Anna, Borbély Richárd, Telekes Péter, Csákvári Krisztián, Kocsis Dénes, Hajós Szilárd eljátsszák a sikereket és a sikertelenségeket egyaránt. Elvisznek minket a múltba és közelítenek a mához. Nehéz a műfaji meghatározása annak amit csinálnak, Simon Kornél élvezetes rendezésében. Vannak revüelemek, olykor konferansz jellegű kibeszélések a nézők felé fordulva. Természetesen a székektől elrugaszkodott táncok is vannak, és adódik temérdek intenzív mozgás, vannak le-föl járkálások, a megszokottnál jóval többször testnyelvvel való kommunikálások. A zenekar tagjai, Hoffmann György, Dobos László, Hajba Imre, Almann Gergő csaknem együtt lélegeznek a színészekkel. Érdemes az arcukat is nézni, hogy mennyire átélik amit csinálnak.
Sándor Pál Ripacsok című filmjéből közismert dallal, azzal, hogy Egyedül nem megy, kezdődik az este. Ezzel a színészek mintegy nekiveselkednek a produkciónak, erőt merítenek egymásból, és lényegében egyik legfőbb hitvallásukat is elmondják. Ez a produkció amúgy is csapatmunka, ki-kilehet tündökölni a közös teljesítményből, de aztán vissza kell „olvadni”, bele kell illeszkedni újra a csapatba. Föl kell venni a többiek ritmusát, gyakran sodró lendületét, majd megint kiválni a közös iramból, és villanásnyi időkre eljátszani különböző figurákat, helyzeteket. Például azt a megaláztatást, amiben a zeneakadémiai felvételin része volt. Tökéletesen megoldott, nehéz feladat után alapszintű szolmizálásra kényszerítették, ami nem ment neki, mert abszolút hallása van, és számára a szolmizálás nem szükséges mankó. Hosszú ideig inkább a komolyzene érdekelte, de a sikertelen felvételi végképp más irányba terelte.
Filmhez szerzett zene, és az ahhoz aláíratott szerződés is szóba kerül, amiben trükkös megfogalmazásokkal ki akarják semmizni a további jogdíjakból. Ezután a hazugságokkal terhes átverést követően megszólal a Hazudj valami szépet!, ami vágy az igazmondásra, a jóságra, a tiszta életre, és így kellően ellenpontozza az előző otromba szöveget, és az azt fogalmazó ridegen számító gyártásvezetőnő undok mentalitását. Ilyen módon építkezik az előadás, Presser történetei dalokat vonzanak magukhoz, vagy éppen fordítva, a „nóták” beidéznek bizonyos szituációkat.
Persze hangsúlyosan szó van a Vígszínházról, ami számára Presser zenés darabjai születtek. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Harmincévesek vagyunk, A padlás ma már élő legendák, telis-tele slágerré lett örökzöldekkel. Amikor megszólal közülük egy-egy, vissza lehet merengeni akár a bemutatójuk tájékára, kiben-kiben nyilván más-más emlékeket idéznek. De persze szép számmal ülnek a nézőtéren fiatalok, többségükön látszik, hogy ők is ismerősként „üdvözlik” a dalokat. A szilvás gombócról szóló, ami szinte magához öleli az emberiséget, csaknem mindenki szívébe belopta magát. És kinek nem volt már olyan érzése, hogy nem bírja már elviselni azt amiben van, ilyenkor jól jön idegnyugtatóként ismételgetni, hogy Ringasd el magad, ringasd el magad! Ahány dal annyiféle emlék, fülbe kúszott dallam, ami esetleg egy ideig nem is akar távozni belőlünk, dúdolgatjuk magunkban, vagy akár hangosan, hiszen közkincsekké váltak. Függetlenedtek daraboktól, koncertektől, önálló életre keltek bennünk.
Simon Kornél rendező, bár Presser – valószínűleg a szándéka ellenére –, ikonná vált, nem akar neki az előadással szobrot faragni. Éppen ellenkezőleg, megmutat a mindennapjaiban egy embert, aki naggyá lett, de ennek megvolt az ára. A nagyságot pedig sztárkodás, beképzeltség nélkül jól viseli. A nyáron is műsoron lévő produkciónak megérdemelten kiadós sikere van.
Írta: Bóta Gábor
Fotók: Szkárossy Zsuzsa
