A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Világok harcában ott volt a kompon, amikor az felborult, a Transformers 3-ban az ukrán tudósok egyikekén az erőműbe menet őt is szétcsapják a szörnyek. Piroch Gábor több mint száz mozifilmben szerepelt, köztük olyanok, mint a Titanic, a Trója, a Mennyei királyság és a Mr. és Mrs. Smith. 2007-ben kaszkadőr Oscar-díjra is jelölték. Ma már kizárólag kaszkadőr szakértőként dolgozik, így volt ez az Evitánál, az Én, a kémnél, legutóbb pedig a Kincsemnél.
– Ha most küldhetne egy videót a nyolcéves önmagának, melyik időszakából és mit választana?
– Amikor gyönyörű Manci lovammal vagyok. Családtag volt, akár egy hűséges feleség. A figurás járású, jó kiállású kisbéri kanca hosszú ideig meghatározó személyisége volt a kaszkadőrpályámnak. Küldenék egy jelenetet, amikor a nyakán vágtában fejen állok, indiánként lovagolok rajta vagy éppen a hasát paskolom. Nagyon csiklandós ló volt. Több mint tíz évig volt hűséges társam, bejártuk egész Európát. Küldenék egy jelenetet a Vadon című filmből is. A kengyeles húzatás nagyon veszélyes feladat, sokan megsérültek, néhányan meg is haltak közben. Mancin guggoltam a nyeregben, így végig kontroll alatt volt húzatás közben. A kamera a ló lábain keresztül vette a földön csúszó, rázkódó, hempergő dublőrt. Az én lovam nem szabadult el, mert nekem elég volt csak annyit mondanom neki, hogy „Hóóóó, áll!”, és Manci mindig megállt. Nagyon fontos, hogy mindig legyen háziállat a családban, amelyről gondoskodni kell.
– Melyik filmjére a legbüszkébb?
– A Titanicra, mert fantasztikus időutazás volt és egyedüli magyarként egy hihetetlen történet részese lehettem. Bár volt még két magyar a hajón, ők a szalonzenekarban játszottak, de már Svájcban éltek. Így én képviseltem a magyar kaszkadőrtársadalmat a Titanic forgatásán. 1996 októberében utaztam ki Mexikóba, és áprilisban jöttem haza. Fantasztikus volt! Ugyanúgy megépítették a hajót, mint 1912-ben. Casting is volt bizonyos jelenetekre, James Cameron a nevemen szólított, több feladatot is kaptam tőle. Azzal a jelenetsorral kezdtük a forgatást, amikor a hajó hátulja kilencven fokos szögben felemelkedik, miközben az emberek egymást elsodorva, lerántva tömegével a mélybe zuhannak, csúsznak. Minden akcióban benne voltam az elejétől a végéig. A hajó farát leválasztották, és egy óriási, tizenöt méter magas, hidraulikus rendszerrel döntötték meg a süllyedés bemutatásához. A legfelső korlát, amelybe Leonardo DiCaprio és Kate Winslet a filmben kapaszkodni látszik, harminc méterre volt a talajtól, így a csúszás, esés, pördülés közben lehetetlen volt kikerülni az utunkba kerülő embereket, tárgyakat. Speciális mellényekben csúszkáltunk, estünk le a Titanicról, mégis sok sérülés volt. Valakinek az állkapcsa tört el, volt, akinek a bordája, én is kórházba kerültem, mert egy esés után vért köptem. Később a sarkamból szakadt ki egy darab. Rose vőlegényének az inasát David Warner játszotta, az ő dublőre is voltam. Amikor a hajó orra a mélybe fúródik, a fara pedig hirtelen megemelkedik, az inas belezuhan a kettészakadt roncs háborgó szakadékába. Ennél a jelenetnél is én helyettesítettem Warnert. Egy háromméteres hasadékba kellett egy hatalmas korlátdarabbal beleugranom. Hihetetlen kihívás és nagy élmény volt, viszont úgy odaütődött a lábam a peremhez, hogy még négy hónap múlva is kivágott sarkú cipőben sántikáltam. Ezt a titanicos hasadékba ugrást is elküldeném fiatalkori önmagamnak, aki egyébként éppen nyolcévesen ugrott le az újpesti hídról egy napernyővel. Akkor úgy gondoltam, én is úgy működöm majd, mint Mary Poppins: repülök. Hittem a mesékben.
– Talán ennek köszönhető, hogy most itt beszélgetünk.
– Igen, rám angyalok vigyáztak.
– Előfordult, hogy végigpergett ön előtt az élete filmje?
– Olyan még nem, de olyan igen, hogy nem fizettek ki.
– Mi volt a legnagyobb kihívás a Titanic alatt?
– A csekkeket beváltani a mexikói bankokban.
– Hogy tud egy magyar kaszkadőr odaférkőzni egy Titanic forgatásához?
– Volt olyan nap, hogy több mint száz kaszkadőr dolgozott benne. Voltak csehek, lengyelek, oroszok, spanyolok, mexikóiak, írek, angolok, amerikaiak. Vic Armstrong Oscar- és BAFTA-díjas akciórendezővel – ma már barátommal – kezdődött minden. Neki küldtem el a demómat, szerencsére egyszer tudtam vele beszélni telefonon is, el sem hittem, közben folyt a víz a hátamon. Így kerültem be Az emlékmás című filmbe. Az alapcsapat, amely ott dolgozott, szerencsére befogadott. Jordi Casares, Rocky Tailor, Greame D. Crowther és Simon Craine, aki abban a filmben még kaszkadőr volt, de a Titanicban már kaszkadőr szakértőként dolgozott. Az ifjú Indiana Jones-filmekben is együtt dolgoztunk, amelyben olyan jól sikerült egy akcióm, hogy külön gratulált. Olyan sebességből hajtottam végre egy lóról esést, hogy a testem még 180 fokot fordult is a levegőben. Talán erre is emlékezett, de meg is szeretett, így felajánlotta, hogy októberben kezdik forgatni a Titanicot Mexikóban, menjek vele.
– Oké. De Amerika hogyan indult be Magyarországról a 80-as években?
– A Vörös zsaru című filmben első számú magyar kaszkadőrként dolgoztam 35 évesen, akkor ismerkedtem össze Joel Kramerrel, aki azokban az években Schwarzenegger dublőre volt, valamint Bennie Dobbins kaszkadőrkoordinátorral is, aki akkor halt meg forgatás közben, Ausztriában. Andy Vajnával is összebarátkoztam. Egyébként a Vörös zsaru volt az első hollywoodi akciófilm a vasfüggönyön túl. Nagyon terveztem már Amerikát, ki is mentem 1989-ben. Vittem magammal egy összevágott anyagot az akcióimról, Vajnát is felkerestem, és a megadott infók szerint lépésről lépésre haladva látogattam meg az általam kulcsfontosságúnak ítélt embereket. Kölcsönpénzből mentem ki, és hogy egyáltalán összejött, hihetetlen!
– Melyik világsztár dublőreként élt meg a kihívás mellett hozzáadott élményt is?
– Egyrészt Schwarzenegger dublőre is voltam Az emlékmás című filmben, de szerepet is kaptam. Arnolddal többször dolgoztam, a szünetekben teniszeztünk, sakkoztunk. Bárhol meglát, lelkesen üdvözöl, majd magához ölel. Pedig tanúja volt első munkám alatt egy nagy leoltásnak Paul Verhoeven rendező részéről. Az ájult Schwarzeneggert fogtuk két oldalról a folyosón, szemben a felvonóval, és amint kinyílt a lift ajtaja, eldördültek a lövések, amire azonnal reagáltam is, gondolom, időben hátradobtam magam. A rendező viszont felüvöltött, hogy nem tempóra hajtottam végre a feladatot, és meg is kérdezte, ki az a srác Arnold jobb oldalán. Azt hittem, elsüllyedek, a szégyen teljesen letaglózott, de szerencsére folytathattam a munkát, a megismételt felvételek pedig hibátlanul sikerültek. Egy másik kedves, általam helyettesített színész Matthew Modine, akivel szinte az összes akciót egymás kezét fogva hajtottuk végre a Kalózok szigetében. A New York-i sráccal nagyon jóban lettünk.
– Értékelik a sztárok, hogy vásárra viszi a bőrét helyettük?
– Nagyon is. Megbecsülnek. Most már igen nagy jelentősége van a kaszkadőrmunkának. Az egyik olyan veszélyes szakma, ahol az ördög soha nem alszik. Mi a szó szoros értelmében a pokol tornácán tornázunk.
– Volt olyan helyzet, amikor félt?
– Soha nem féltem. Akció előtt mindig van egy kis gombóc a gyomromban, például a hatvanméteres ugrásom előtt, vagy mielőtt egy Ikarus busszal a Margit hídra felhajtva majd felrobbanva, a szigeti elágazás után egy rámpára rágyorsítva a Dunába ugrattam a füstölgő busszal. Amikor az akciót elindítottam, már semmit nem éreztem. Olyan ez, mint amikor eldördül a startpisztoly. Akkor már csak arra gondolsz, hogy lefusd az ellenfeleidet. Én pedig arra gondolok, hogyan tartsam magam a levegőben.
– Hatvan méterről leugrott? Atyaég! De miért?
– Mindig voltak hajmeresztő ötleteim. Zugló egyik legismertebb terén egy tizenhét emeletes toronyház tetejéről ugrottam le egy három és fél méter magas, tizenöt méter hosszú és hét méter széles, ötezer darabból álló dobozágyba. A párkány 60 méterre volt a földtől, az ötezer doboz bélyegnyi nagyságúnak tűnt a magasból. Száz kilométeres sebességgel repültem és vágódtam be a dobozokba. Éltem, de olyan fáradtság és szomjúság tört rám, hogy elmondhatatlan. Mindenesetre újraszülettem.
– Mondta valakinek, hogy a kaszkadőrök a filmvilág tízpróbázói. Ezt hogy értette?
– Vegyük sorra! 100 méteres síkfutás. Egy krimiben teljes erőből rohansz a menekülő autó után. Kamerakocsival követnek, Adósság című film, 2021. Távolugrás. A főszereplő dublőre vagy, egy négy méter széles patakot kell átugrani, kezedben puska, az oldaladon kard. Mint oldott kéve, 1983. Súlylökés. Hatalmas, preparált, de így is 25 kilós sziklát emelsz az állad alá, és lököd a létráról rád támadó harcosokra. Dzsingisz kán, Mongólia, 2004. Magasugrás. Guruló vécépapír-guriga után rohansz, amely átpattan egy 1,6 méteres sövényen, és utána kell ugranod. A technikát: guruló, hasmánt, ollózó, fosbury, magad választhatod meg. Olasz reklámfilm, 1994. 400 méter síkfutás. Egy testnevelő tanár szerepében, kezedben a stopperral a főhős mellett rohansz. Nyugi gyerekek, ne sírjatok! norvég film, 2013. 110 méter gátfutás. Az I. világháborúban egyik lövészárokból meggörnyedve futsz át a másikba. Előtted, mögötted, melletted robbanások. Szögesdrót kerítést, döglött lovat, felborult ágyúszekeret, pocsolyát, elesett katonákat kell átugranod. Madárdal, 2012. Diszkoszvetés. Egy kötél végére erősített pajzsot kell áthajítanod egy szakadék fölött. Aranygyapjú legendája, 2000. Rúdugrás. A színészed helyett egy kétméteres bambuszrúddal kell átugranod a gyárkerítést. A hosszú nap hongkongi film, 1997. Gerelyhajítás. Vágtató lóról kell a lándzsádat a húsz méterrel előtted haladó autóra szerelt kamera irányába hajítani. Aszparuh kán bolgár film, 1985. 1500 méteres futás. A Hortobágyon rohansz az elszabadult lovad után, a jelenetet helikopterről veszik. Hosszú vágta, 1983. Ez részlet a második könyvemből, Hollywoodland, Magyarországból való. A rengeteg produkcióról kapta a címet, amelyet Magyarországon forgatnak.
– Maradhatott volna az Egyesült Államokban is, mégis itthon él. Miért?
– Csillaghegyen születtem, ott is nőttem fel, álmom volt Hollywoodban dolgozni, hogy tagja legyek az amerikai színész szakszervezetnek és zöldkártyám legyen. Úgy, hogy végigdolgoztam az életemet, nem is akármilyen veszélyhelyzetekben, itthon ötvenezer forint a nyugdíjam. Ha nem lennék tagja az amerikai színész szakszervezetnek és nem dolgoznék még a mai napig, akkor fejreállnék ennyi pénzből. Ezért kaszkadőröket nevelek. Az egyik tanítványom Szaúd-Arábiában dolgozik, a másik Szlovákiában, a harmadik Németországban, ketten pedig, Kéri Krisztián és Hódi Zoltán Amerikában forgatnak. Szerencsére szinte ugyanolyan a filmforgatás, bárhol csinálod a világon, legyen az Új-Zéland, Kanada, Los Angeles, Mexikó vagy itthon. A filmiparban mindenhol angolul beszélnek. Sokkal jobban szeretem az otthonomat, a családomat. Mindig is volt honvágyam, nagyon kötődöm az otthonomhoz. Van egyfajta hazaszeretet is bennem, ami semmi mással nem pótolható. Az amerkai szubkultúra és az ottani élet hosszú távon nem igazán az én világon. Amerika az ígéretek földje. Szó szerint.
Írta: Tarnócai Éva
