Sipos Balázs: Egy szobron belül lehet két szobor

Pataki József 2021.11.25. Pepita plusz

Sipos Balázs: Egy szobron belül lehet két szobor

A Magyar Iparművészeti Egyetem üvegszakán szerezte diplomáját, de Sipos Balázst máig jobban vonzza az üveg ipari oldala, mint a művészeti. Évek óta elsősorban díjakat készít megrendelésre, idén például az új Fonogram-díjat is, fennmaradó idejében rókákat, embert lenyelő kutyát vagy kádban fürdőző gésákat alkot színezett üvegből, sajátos technikával.

Poggyasz - Cikk közben

– Hogyan jut egy lesencetomaji fiú arra a döntésre, hogy iparművész szeretne lenni?

– Hosszú volt az utam idáig. Nincs a családomban művész, én is inkább reál érdeklődésű vagyok, akárcsak a bátyám. Valójában azért mentem művészeti pályára, mert nem akartam az ő nyomdokaiba lépni, vagyis ez afféle protest lépés volt a részemről. Gyerekként szerettem ugyan rajzolni, festeni, de ugyanúgy szerettem a matematikát és a fizikát is. Akkoriban fordulhatott meg bennem valami, amikor Kaposváron a Zichy Mihály Művészeti Szakközépiskolába kezdtem járni. Csak odasodródtam valahogy, aztán lassan tényleg megszerettem azt a közeget.

– Miért pont az üveg?

– Mert az nem annyira képzőművészeti irány, sokkal inkább ipari, hiszen van benne egy eleve nagyon kötött technológia. Az egyetemen is csupán ötven-hatvan éve van ilyen szak, hiszen korábban nem művészek dolgoztak vele, kizárólag az ipar használta az üveget.

– A műveid között láttam két gésát egy fürdőkádban ülve, ez a motívum többször visszatér. Ez a kedvenc?

– Mondhatjuk, hogy igen. Sokáig foglalkoztattak a külső-belső kapcsolatok, hogy egy szobron belül lehet két szobor, és ha felcsiszoljuk, a belső negatív igazából pozitívnak hat. A gésás kádat eredetileg a feleségemnek készítettem ajándékba, és mert nagy tetszést arattam nála vele, továbbgondoltam és újabb verziókat is csináltam. Kifejezetten népszerűek. Nem sima porfogók a könyvespolc szélén, ezek igazi edénykék, üreges a belsejük, levehető a tetejük, bármilyen apróságot lehet bennük tárolni, például ékszereket vagy akár cukorkákat. Mivel inkább az iparművészetnek köteleztem el magam, szeretem, ha funkciója is van az alkotott tárgyaimnak. Ezeket a fedeles edénykéimet nevezhetjük például bonboniernek is.

A cikk folytatása a Pepita magazin novemberi számában olvasható.

További cikkek

Reklám

Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Pepita plusz

Tassonyi Zsolt: Végre egyensúlyban érezhetem magam

Pataki József 2021.11.25.
Idősebb Tassonyi Zsolt klarinétművész és Zalay Lídia énekes–színésznő fia, öccse, Balázs épp zenés színésznek tanul, a felesége pedig fuvolaművész. Első diplomája után a ko...

Pacskó Dorka: Magammal szemben is maximalista vagyok

Pataki József 2021.11.25.
Hétéves korától játszik zenés darabokban, táncolt, énekelt. A színház iránti vonzalma a Pécsi Nemzeti Színházban kezdődött. Hamarosan a Doktor Szöszi musical címszerepében, a Vámpírok b&aa...

Béres Attila: Mindig mind az ötünk véleménye számít

Pataki József 2021.11.25.
Sok éve rendez, főképp prózát, de már Verdi-opera is felkerült a repertoárjára. Csapatban gondolkodik, csapatban szeret dolgozni, 2015-ben is ezzel a szemlélettel foglalta el a Miskolci Nemzeti Színház egyhangú dö...

Heti friss

Macskakő Salgótarjánban

Pataki József 2021.12.01.
A Zenthe 100 pályázat nyertes alkotása készül a Salgótarjáni Színházban.

Vidor fesztivál: Indul a nevezés!

Pataki József 2021.12.01.
A XXI. VIDOR Fesztivál 2022. augusztus 26. – szeptember 3. között lesz.

Lehoczky Zsuzsa gálaest az M5-ön

Pataki József 2021.12.01.
A Nemzet Színésze utóljára lép a világot jelentő deszkákra. 
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

Életút

Kolti Helga: A Versünnepen nem lesznek helyezések, itt mindenki nyerni fog

Pataki József 2021.11.21.
A színművész 16 éve alapította meg a Versünnep Alapítványt, aminek elnökeként több ezer amatőr és profi előadónak adott lehetőséget művészetük bemutatására és a magyar költ...

Koltai János: Nekem csak másodpercek voltak az életemben, amik olyan fantasztikusak voltak

Pataki József 2021.11.15.
Hatvan éve mutatták be a Két félidő a pokolban című filmet. A Szomszédok Gábor Gábora egy ideje visszavonultam él vidéki otthonában. Évek óta nem adott interjút, azonban most kivételt tett a la...

Bercsényi Péter: A színpadon azt éreztem, tilos hibázni

Pataki József 2021.11.04.
Közel egy évre eltűnt a népszerű színész, dacára annak, hogy számos, nagysikerű előadásban láthatta a közönség az utóbbi több mint 15 évben. A váltás okairól és a jöv...