Kurkó József: Folyamatosan kell a vérfrissítés

Pataki József 2021.10.11. Pepita plusz

Kurkó József: Folyamatosan kell a vérfrissítés

Hosszú utat járt be, mire világossá vált számára, hogy a színjátszásban találhat magára. Kurkó József az Újszínház tagjaként Nagy Ferót alakítja a Ricse, ricse, Beatrice című rockmusicalben, játszik a Fatia Negra musicalben és a Megszámláltatott fák című drámában is. Az utóbbi években a hazai filmes világban is feltűnt, a színház mellett pedig most a fafaragás tölti ki minden idejét.

Poggyasz - Cikk közben

– Amikor hívtalak, jelezted, hogy úton leszel. Merre tartasz?

– Hazafelé, Erdélybe. Nekem nagyon fontos, hogy néha haza tudjak látogatni édesanyámhoz, édesapámhoz és a kilencvenéves nagymamámhoz. Náluk mindig kikapcsolhatok, a bőrömön éreztem az otthon melegét, magamba szívhatom azt a nyugalmat, amit sehol máshol nem találok.

– Mit feladataid vannak az új évadban?

– Az Újszínházban most mutattuk be a Fatia Negra című musicalt. Dörner György rendezésében hamarosan jön Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című darabja a Turay Ida Színházban. Közben az Újszínházban repertoáron maradt a Csíksomlyói passió, a Csongor és Tünde, és két mesedarabban, a Pöttöm Pannában és A királylány bajuszában is játszom. Természetesen visszük tovább a Ricse, ricse, Beatrice rockmusicalt is, amelyben a főszerepre kértek fel.

– Mennyire nehéz Nagy Ferót alakítani?

– Nem volt egyszerű feladat, de mivel Feró jelen volt a próbákon, így elég instrukciót kaptam ahhoz, hogy minél hitelesebb lehessen az alakításom. Nagyszerű ember, nagyon gyorsan összebarátkoztunk. Az már csak hab a tortán, hogy kissrácként rajongtam a Beatricéért, és most egészen közelről megismerhettem azt, ami az általam elképzelt legenda mögött a háttérben zajlott. A bemutató nagyon jól sikerült, a közönség szereti az előadást.

A cikk folytatása a Pepita magazin októberi számában olvasható.

További cikkek

Reklám

Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni

Pepita plusz

Kurkó József: Folyamatosan kell a vérfrissítés

Pataki József 2021.10.11.
Hosszú utat járt be, mire világossá vált számára, hogy a színjátszásban találhat magára. Kurkó József az Újszínház tagjaként Nagy Ferót alakítja a Ricse, ricse,...

Dunai Tamás: Minden kornak megvan a maga Tevjéje

Pataki József 2021.10.11.
Negyven éve egy fantasztikus, Karinthy Frigyes és Karinthy Ferenc szövegeivel készült Micimackó-előadásban láttam, nagy élmény volt Füles szerepében Dunai Tamás játéka. Azóta persze sokfé...

Kulcsár Viktória: Pontosan ez volt az elképzelésem

Pataki József 2021.10.06.
Lendületes, különlegesség árad belőle. Kulcsár Viktória megfordult az Örkény és a budapesti Katona József Színházban, de pályája során a legtöbb időt a Pécsi Nemzeti Szính&aac...

Heti friss

Kicsiknek készült Az ember tragédiája

Pataki József 2021.10.15.
Nagyszabású ifjúsági előadás a Kolibri Színházban.

Különleges tárlat várja a Kecskeméti Katona József Színház nézőit

Pataki József 2021.10.15.
Többek között Jászai Mariról is érdekességet láthatnak.

Nemzetközi fesztiválon debütál az HBO új magyar sorozata

Pataki József 2021.10.15.
A besúgót hamarosan a magyar nézők is láthatják.
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

Életút

Anton Lachky: Nincs recept arra, hogyan lehet a testünkkel elmesélni egy történetet

Pataki József 2021.10.11.
A világhírű táncos-koreográfus a Bunker című új, formabontó filmjének munkálatairól mesélt a Pepitának, ami szlovak-magyar-cseh koprodukcióban készült, a Pusztai Ferenc vezette KMH Film...

Házhoz viszi a színházat Kroó Balázs

Pataki József 2021.09.26.
Kedvesével együtt járják a budapesti bérházakat interaktív színházi előadásukkal, amit még a pandémia alatt is tudtak játszani.

A Budapest Varietében bizonyítja tehetségét Czigány Judit

Pataki József 2021.09.19.
A csinos sztár táncol, énekel és forgat is a közeljövőben.