Szeretem a mosolyát, még jobban az aggodalmas sóhaját és amikor kemény megmentőként lép fel azt is, de amikor együttérző tekintettel néz, az igazán rabul ejtő. Pedig Orosz Ákos gyakran jelenít meg negatív hősöket. A sokoldalú, ezerarcú színművész ezúttal a Rémségek kicsiny boltja című horror musicalben, húsevő növényét kétségbeesetten etető félszeg Seymourként dobbantja meg a közönség szívét.
Kétbalkezes fiatal botanikusként is bizonyítottad, hogy hatalmas a teherbírásod.
Most ment le az utolsó előadásom a 2024-25-ös évadban és úgy érzem egy sikeres évadot tudhatok magam mögött. Az évadzárón Ajtay Andor díjat kaptam amit az évad legjobb alakításáért ítélnek oda, így azt hiszem kívülről is ilyennek tűnt. Már elég régóta dolgozom színészként és nem minden évad sikerül ugyanúgy. Talán, azért sem mert nem mindig találják meg az embert hasonló volumenű feladatok. A Rémségek kicsiny boltja nagy utazás volt számomra, sok mindent megtanulhattam magamról. Még soha nem énekeltem ennyit színpadon, holott elég muzikális ember vagyok.
Különböző hangszereken játszom, vannak zenei projektjeim, de ez egyfajta képzetlen tudás, hisz a zenei ismereteimet magamtól gyűjtöttem be, a zene inkább csak úgy árad belőlem a maga nyersességében. A Rémségek kicsiny boltja alatt ezt új szintre kellett emelnem, hisz ebben a darabban tizenvalahány dalt éneklek egymás után. Azt nem lehet csak úgy ösztönből. Muszáj volt, hogy valami tudatosságot vigyek a zeneiségembe. Ez fejlődésnek is tekinthető, de inkább úgy mondanám: kezdek visszatalálni a régi önmagamhoz. Nagyon sok feszültség lejött rólam a próbák, illetve az előadások alatt.
Végre hivatalosan is volt időm, hogy valami olyasmire figyeljek, aminek a zene van központjában. A zene pedig számomra nagy szabadságot ad. Testhezálló formája ez az önkifejezésnek. De ha ehhez feszültség társul, akkor akadályozva van az önkifejezés. Ezért kénytelen voltam belelazulni a feladatba, pedig nem volt egyszerű próbafolyamat. Nagyon rövid próbaidőszak volt, amely egy kicsit „Mission Impossible”-nek tűnt, de pont ez lendített át a holtponton, hisz alapvetően prózai színész vagyok, nem énekes! Ezért az „esélytelenek” nyugalmával álltam neki a dolognak.
Esélytelenek?
Igen, mert tudtam, hogy vagy bele lazulok, vagy rástresszelek. Ha az előbbi mellett döntök akkor lesz belőle valami, de ha a stressz legyűr, akkor nem lesz semmi. Tehát sokat javítottam az énektechnikámon, de összességében ez a munkafolyamat egyfajta belső feszültségoldás volt számomra. Talán ennek a végeredményét láthattad rajtam az előadáson, hogy valami átkattant bennem pozitív értelemben.
Említetted, hogy nagyon sok új dolgot fedeztél fel magadban a Rémségek kicsiny boltja kapcsán. Mik voltak ezek?
A fizimiskámból adódóan, és hogy képes vagyok egyfajta erőteljes létezést huzamos ideig képviselni a színpadon, elég sok negatív főszerepet, erőszakos karaktert játszottam. Ezért végre nagyon jó volt egy olyan szerepen dolgozni, ami nem agresszív. Bármennyire is vannak a Seymournak rossz döntései, mégiscsak egy pozitív figura, sőt nebáncsvirág karakter és van jellemfejlődése. Ez hálás feladat, vágytam ilyenre, hisz az elmúlt időszakban az erőteljesebb szerepek találtak meg. A Rémségek kicsiny boltjában játszott karakteren keresztül többek között azt mutathattam meg, hogy nemcsak az erőteljes mozgáson, hangerőn, és erőszakos viselkedésen keresztül vagyok képes egy alakot életre kelteni, drámai feszültséget teremteni, katarzist okozni, hanem nagyon is benne van a színészi ezköztáramban a finomság, a törékenység az érzelmesség és a rebbenékenység is.
Volt más hozadéka is ennek a munkának. Mindig is tudtam, hogy rettenetesen allergiás vagyok. A prózai szerepekben ezt megtanultam már kezelni. Viszont ezúttal, a sok éneklés miatt méginkább éreztem, hogy a porallergiám miatt nem árad bennem szabadon a levegő. Éneklésnél ez egyfajta leszorítottság érzetet okozott. Megfigyeltem, ha erőteljes szerepet játszom, akkor egy idő utána a fizikai aktivitás és az, hogy emelt hangerőn beszélek áttöri ezt a szorítást. Meg kellett tanulnom éneklés közben és lágyabb prózai regiszterek használata közben is átszakítanom ezeket a belső gátakat, de úgy, hogy ne legyen benne semmi erőltetés. Ez újdonság volt számomra.
Ez a szakma egyébiránt a folytonos tanulásról és öntanulásról is szól. Amikor láttad az előadást az az eleje volt egy hosszú folyamatnak, azóta legalább 15 előadás lement és már máshol tartok. Nagyon jó a lelkemnek, ha egy szívhez szóló történeten dolgozhatok. Furcsa ezt mondani, hisz ez a darab mégiscsak egy horrorparódia. De benne van a szeretet, a humor és a könnyedség is. A sok drámai szerep után ez a parodisztikus íz feltölt. És az is, hogy érzem, szeretnek benne az emberek. És ezt azért fontos elmondanom, mert nem az a színész vagyok, aki úgy játssza el a negatív szerepeket, hogy közben szimpatikus legyen. Bele szoktam állni.
A Vígszínház társulatának tagja vagy, de még soha nem láttalak ilyen folyamatos jelenléttel a színpadon.
Szinte minden évadban voltak nagy és fontos szerepeim, de valóban jó pár éve nem játszottam olyan szerepet a Vígben, amely ennyire teljes estés jelenlétet igényel. Jóformán le sem jövök a színpadról. Én ezt szeretem igazán. Talán a legutóbbi szerepem amikor ennyit voltam egyhuzamban a színpadon Don Juan volt, melyet Nagy Péter István rendezett és amiért színikritikusok díjára jelöltek.
De ez nem a Vígszínházban volt.
Nem, ez a Szkéné és a Komáromi Jókai Színház közös produkciója volt. Ahogy a tavalyi évadban a Koldusopera is amelyben Bicska Maxit játszottam. Ez szintén egy rettentően izgalmas énekes szerep, de ez sem vígszínházi feladat volt. Ezért esett olyan jól, hogy most a saját színházamban, az alma máteremben játszhattam el ismét egy ilyen fajsúlyos szerepet. Ez színészpedagógiai szempontból is érdekes a színház vezetése és a rendező, Novák Eszter részéről, mert egy olyan feladatot bíztak rám ami kívül esik azon a szerepkörön ami általában megtalál. Ez lehetőséget ad a fejlődésre, motiváló, de egyúttal kockázatos és nagy felelősséggel is jár. Egy biztos, én akkor vagyok igazán jó, ha színpadon lehetek.
A pályád első 10 évében sok mindent eljátszottál…filmen is…
A biztonsági őrtől, az élelmiszer kiszállítón át, a Gestapo ügynökig játszottam én mindent. Sőt rengeteget utaztam Európában és azon kívül is. Indiától Iránig, Amerikán át Németországig. Volt német bemutatóm Berlinben. Játszottam románul és angolul a Nagyszebeni Nemzeti Színházban. Volt egy bemutatóm Görögországban is amiben angolul beszéltem. Körülbelül hatvan filmes produkcióban vettem részt és ki tudja mennyi filmet szinkronizáltam. Éppen emiatt gondolom, hogy minden ága a színészetnek nehéz és egyedi feladat.
A film, a színház, a szinkron egy tőről fakad, mégis teljesen más. Ahogy az epizód szerep, vagy a főszerep, a nagyszínpadon, vagy a kamara színpadon való játék is más és más. Egyik sem jobb vagy rosszabb, könnyebb vagy nehezebb, csak más. Van akinek ez áll jól, van kinek az. A lényeg mégis az ember személyiségében, jelenlétében van. Én jobban szeretek végig színpadon lenni. Azzal szeretek foglalkozni, ami érdekel. Elég viharos időket élünk, sok minden elvonja a fókuszról a figyelmet. Színpadon flowba kerülök.
Hiányolsz esetleg valamit?
Igen, azt, hogy nem értékközpontú sok minden körülöttünk. A magam részéről szinte visszatanulom az eredeti értékrendemet. Erre törekszem. Úgy érzem, hogy ezt sokan nem teszik meg. Elfelejtettek jópáran befele figyelni. Nem érzékelik azt az iránytűt, ami odabenn van. Pedig odabent van mindenkinek. Valahogy szét vagyunk mesterségesen választva, hiányzik az együttműködés az emberek között. Az önreflexió nem túl divatos manapság és az alázat sem.
Mit tennél most legszívesebben?
Itt lennék ahol vagyok. Jelen lennék. Talán elmennék Tibetbe, vagy Indiába egy évre meditálni. De hiszek abban, hogy mindenkinek először önmagát kell megtalálnia és ez nem attól függ, hogy hová utazik, vagy mit csinál. Ha én tudok magamon változtatni, fejlődni, az kihat a környezetemre is. Én jól vagyok, de tudom azt, ha folyton a materiális világ értékein gondolkodom, az nem okoz hosszútávú örömet. Engem pedig érdekel a valódi boldogság mibenléte.
