A Katona József Színház kiváló színésze, Kocsis Gergely, öt kollégájának fenemód jól játszható darabot írt, magának pedig remekül megrendezhetőt. Kedd a címe. De nyugodtan lehetne Szerda vagy Csütörtök is…
Egy kiskocsma helyszín a Katona József Színház Kamrájában meglehetősen megszokott látvány, hiszen itt mutatták be Egressy Zoltán máig legsikeresebb művét, a Portugált, ami akkora érdeklődést váltott ki, hogy át kellett vinni a nagy színházba, ahol aztán éppen húsz évig, 423-szor játszották. A közönség ment volna még rá, ám a színészek érezték úgy, hogy már kissé megkorosodtak a szerepeikhez képest.
De most Pelsőczy Réka visszatérhet kocsma pultosként, ami emblematikus szerepévé vált. Már nem eladósorban lévő lányt alakít, mint egykor Masniként, ezért híre-hamva sincs a naivságának. Temérdek tapasztalatra tehetett szert az alkoholgőzben. Baba szerepében rutinos minden mozdulata, közben éberen figyel a vendégek valamennyi rezdülésére. Gyakran mondja is a magáét nyers őszinteséggel, de a mimikájáról is lerí, hogy mit gondol. Kiadós empátiával hallgat meg mindenkit. Ő ennek a helynek a lelke, a „kovásza.”
A Portugálban Irgács olyan közeg, amiről Ady azt írta, hogy „Csönd van. A dudva, a muhar, /A gaz lehúz, altat, befed.” Ezt ő tragikusan kétségbeejtőnek találta. Egressy nem veszi ennyire a szívére. Nem gondolja, hogy mindjárt elkárhozik az ország. Leginkább azt mutatja meg, hogy bár nem jó így, nem kellene ennyire moccanatlanul, röghöz ragadtan, beposhadtan élni, de azért valahogy csak elvagyunk így is. Nem eszik olyan forrón a kását, hogy ne bírnánk ki. Na jó, a körülöttünk lévő emberek élete kisiklott, meg tulajdonképpen a miénk is, de azért csak elvegetálunk úgy-ahogy, ha máshogy nem, jelentős mennyiségű alkohollal. Nem véletlenül a fő helyszín egy kocsma. Időnként ugyan kiakad valaki, vagy ki akar törni innen, végül még egy hebrencs gyilkosság is történik, de aztán visszarendeződnek a dolgok, a szétterjedt mocsár továbbra is lehúz. Aki azt hiszi, hogy képes innen elmenekülni, az is beleragad, bárhová megy, ez a lápvidék már beleivódott a zsigereibe, ott van az egész lényében, ettől elutazással, eddigi kapcsolatok felszámolásával, lehetetlen szabadulni.
Egressy ezt a lesújtó közlendőt képes humorba csomagolni, kesernyés vígjátékba oltani.
Kocsis pedig már leginkább bohózatot írt, ezzel öltöget nyelvet az általánossá vált búskomorságra, kilátástalanságra. Megmutatja a szituációk fonákját, időnként dalokkal kontrakarírozza azokat. A legnagyobb nekibúsulás közepette a színészek rágyújtanak akár egy-egy operettnótára, slágerre, Mátyássy Szabolcs válogatása szerint. Olykor monológokba is bocsátkoznak, ezzel tovább fokozható a színészi kiteljesedés. A legtöbbet Baba partnere, Muki szövegel. Olyan a helyét az életben és a szakmában kevéssé találó írót játszik Fekete Ernő, aki abban a stílusban dumál, véleményez, filozofálgat fennhangon, amilyenben valószínűleg írni szeretne, de feltehetően ritkán jut el odáig, hogy papírra vesse a gondolatait. Amit a kocsmában lát-hall kapásból átfogalmazza emelkedett, olykor okoskodó hangnembe, ami gyakori humorforrás. A párhuzam persze szintén adódik a Portugál Becéjével, aki ugyancsak író, és ő sem találja a helyét a világban. A két darabban nincs olyan, aki megtalálná. Mindkettőben a pusztító állóvíz lassan, de biztosan őrli fel az idegeket. Bandit és Antit, Vizi Dávid és Dankó István megszemélyesítésében, is nap mint nap, de keddenként biztosan, ott eszi a fene a Budapest kieső utcájában lévő, amúgy eléggé néptelen krimóban. Kórustagok, ezt illusztrálandó, zenés belépőjük van. Táncra is ragadtatják magukat, olyanok mint amikor két táncoskomikus lép fel egy operettben. Rivalizálnak a másikkal, igyekeznek egymásra tromfolni, bár úgy összenőttek mintha sziámi ikrek lennének, csúfolják is őket emiatt. „Mókabókáznak”. Nagy elánnal nevettetnek, közben érződik rajtuk a keserűség, az, hogy nem futották ki a formájukat. Hogy valamire még veszettül várnak az életükben, hogy történjen meg velük, de helyette itt dagonyáznak a búfelejtőben, amivel tulajdonképpen elvannak, de azért fel-felhorgad bennük a kétségbeesés. Amúgy az nyilvánvaló, hogy számukra ez a Leányka Sörözőnek titulált kis „műintézmény” a legjobb hely, menedék, kisközösség, ahol bár rendre hajba kapnak, de ismerik, és kedvelik is egymást. Ide toppan be, azaz először csak félénken benéz, és már iszkolna is el, ám behívják, a Nőnek nevezett szereplő, Fullajtár Andrea megszemélyesítésében. Ő az idegen, akinek ismeretlen ez a közeg, lerí róla, hogy fél, frusztrált, meg sem mer szólalni, csak ül és ül. Ugyanakkor mimikával, gesztusokkal reagál mindenre. Külső szem, kérdőjel a többiek számára, és ők is talányt jelentenek neki…
Egy kedd este a Leánykában, egy életkép, „hangulatjelentés” arról, milyen pocsék kedvünk van manapság. Kocsis igencsak jól játszható darabjának és rendezésének dupla csavarja, hogy annyit nevetünk rajta, hogy jókedvünk lesz tőle.
Írta: Bóta Gábor
Fotók: Dömölky Dániel
