Császi Ádám új filmjének Tallinnban lesz a világpremierje

Pepita Magazin 2022.11.02. Napi téma

Császi Ádám új filmjének Tallinnban lesz a világpremierje

Császi Ádám Háromezer számozott darab című filmjének az A kategóriás Tallinn Black Nights Film Festivalon (PÖFF) lesz a világpremierje - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.

csanyi cikk

A közlemény szerint Észak-Európa élvonalbeli szemléje november 11-én kezdődik, és immár 26. alkalommal vonultatja fel a kortárs film legizgalmasabb alkotásait - köztük 4 magyar játékfilmet és 9 rövidfilmet - az észt fővárosban.

Háromezer számozott darab címmel a legnagyobb európai kisebbség, a romák művészi ábrázolásának ellentmondásairól készített fekete komédiát Császi Ádám. A tallinni fesztivál szervezői nyilvánosságra hozták, hogy az alkotást meghívták a Rebels with a Cause elnevezésű versenyprogramba, ahol először lesz látható november 18-án.

A Háromezer számozott darab című film történetében egy színházi rendező öt nehéz sorsú fiatal roma életéről készít előadást. A színdarab kendőzetlen kegyetlenséggel meséli el életük történetét, vagyis a traumáikkal kereskedik. Amikor az előadást meghívja egy neves német színházi fesztivál, a csoport tagjai kénytelenek szembenézni múltjukkal és felvenni a küzdelmet a rasszista sztereotípiák egész tárházával - olvasható a film ismertetőjében.

A főbb szerepeket Farkas Franciska, az Örök tél, a Brazilok és az Aranyélet színésznője, Pápai Rómeó, a Drága örökösök tévésorozat egyik szereplője, Gerner Csaba, aki a Nyitva és az Argo 2 című filmekből is ismert, valamint Oláh Edmond, Varga Norbert, Pászik Cristopher, Horváth Kristóf és Wieland Speck német színész, rendező játsszák.

Császi Ádám (Viharsarok) új mozifilmje a valóságosan is bemutatott Cigány magyar című színdarab alapján készült, és a társulat szürreális utazását meséli el, amelyben elmosódik a határ fikció, abszurd és szociografikus valóság között.

"Filmem célja az, hogy feltárja az ellentmondásokat, melyek a nyugati társadalmakban meghatározzák a kisebbségről való beszédet és kegyetlen groteszk szemlélettel állítsa pellengérre őket" - idézik a közleményben Császi Ádám forgatókönyvíró-rendező szavait.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Háromezer számozott darab társforgatókönyvírója Lengyel Balázs, operatőre Balázs István Balázs, látványtervezője Cseh Renátó, zeneszerzője Kalotás Csaba, koreográfusa Gergye Krisztián, vágója Kollányi Tamás, producere Bodzsár István, társproducere Sipos Kornél.

Az alkotás a hazai mozikban jövőre lesz látható a Budapest Film forgalmazásában.

Korábban már nyilvánosságra hozták, hogy Bernáth Szilárd erőteljes bemutatkozó rendezését, a Larryt, Kárpáti György Mór rendező-forgatókönyvíró második mozifilmjét, a Jövő nyár című drámát és Szakonyi Noémi Veronika a nyílt örökbefogadás témáját feldolgozó Hat hét című alkotást is bemutatják Tallinnban.

Az egészestés alkotások mellett magyar élőszereplős rövidfilmeket és animációkat is bemutatnak a filmfesztiválon. Bárány Dániel Vacsora, Bogyó Péter The Pattern, Hárshegyi Vivien Felhők felett, Horesnyi Máté A kisebbik rossz, Kajlik Eszter Call Center, Turai Balázs Amok című rövid animációs filmjei, továbbá Gyimesi Anna Affricate és Vermes Dorka Alba Vulva című rövidfilmjei is meghívást kaptak Tallinnba, valamint a Lichter Péter és Máté Bori rendezésében készült Dr. Moreau című öko-horror rövidfilmnek is a Black Nights fesztiválon lesz a premierje.

A Tallinn Black Nights Filmfesztivál Észak-Európa egyik legjelentősebb fesztiváljává és legmozgalmasabb szakmai platformjává vált az elmúlt 25 évben. A fesztiválon két hét alatt mintegy 250 filmet és 300 rövidfilmet, animációt vetítenek.

A 26. Tallinn Black Nights Filmfesztivált november 11. és 27. között rendezik meg, a magyar filmek premierjét az alkotók jelenlétében tartják. (MTI)

További cikkek

Reklám

Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
mbvk 3
mbvk 5
MBVK 2 - Kategóriák között

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
mbvk 8
mbvk 4
mbvk 1

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
mbvk 4
MBVK 3 - Kategóriák között
mbvk 1

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
mbvk 5

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
mbvk 8
mbvk 1
MBVK 2 - Kategóriák között

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...