Művészeti portréfilmek az Uránia online csatornáján

Több mint 30 művészeti tárgyú portréfilmet tesz ingyenesen elérhetővé az Uránia Nemzeti Filmszínház Látótér-Alkotóportrék címmel március 1-jétől online csatornáján.

A művészeti tárgyú portrék között olyan dokumentum- és ismeretterjesztő filmek találhatóak, amelyeket az elmúlt években nagy sikerrel mutattak be a filmszínház mozivásznán is – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

A válogatás minden művészeti ágat érint: a festészet, a zene, az irodalom, a fotográfia, a film és a színpad különleges alkotói, elfeledett és elhallgatott művészek, profik és amatőrök, valamint esetenként alkotóműhelyek kerülnek a látótérbe.

Az április végéig tartó sorozat Forgács Péter, az Uránia mozivásznán nagy sikerrel vetített Festői korszakok című dokumentumfilmjével kezdődik március 1-jén, majd Tóth Péter Pál Muzsikás együttesről szóló alkotása, a Muzsikás történet és Juhász Annának édesapjáról, Juhász Ferenc költőről forgatott portréfilmje lesz látható A mindenség szerelmese címmel.

Az alkotók és a gyártók hozzájárulása révén a filmek díjmentesen lesznek elérhetőek 0 forintos regisztrációs jegy megváltásával, de a nézőknek lehetőségük van 1000 forintos támogatói jegy megváltására is, amellyel az Uránia mozit támogathatják.