Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört vezet.
Színészből lettél beszédtanár, és már csak elvétve gyakorlod a színészetet. Ez nem egészen szokványos.
Szerintem azért van erre példa. Az az általános, hogy külön kezelik a logopédiát, tehát a technikát és a művészi beszéd tanítását. Tán az a különleges abban, ahogy ezt én tanítottam az egyetemen, hogy ötvöztem a kettőt. Sok technika volt benne, ami aztán művészi színvonallá fejlődött.
A logopédia kicsit olyan, mint a szolfézs az énektanuláshoz, amit szinte mindenki utál, mert sokat kell gyakorolni, monoton és unalmas? Aztán erre kell ráépíteni a művészetet.
Van olyan része ami monoton. A hallgatók a logopédusokkal azt korrigálják, ha elrontott hang, pöszítés, rossz légvétel van. A művészi beszédet pedig rendszerint színész tanároktól sajátítják el. Én beszédművészetet tanítottam, és nálam a technika nem a javításról szólt, hanem arról a kifejező technikáról ami eljuttat a művészi megvalósításig. A beszédben csaknem ugyanazt tudjuk használni, mint a zenében. Tempót, ritmust, hangerőt, szünetet, dallamot. Nagyon jó hasonlat a szolfézs, ahogy egy zenésznek meg kell tanulnia a technikát, és mindennap gyakorolnia kell, amiből aztán a művészi megvalósítás lesz. Enélkül nem megy.
A színésznek különböző embereket kell megformálnia, akik máshogy beszélnek.
Ez így van. Körülbelül az első év végéig tanultunk meg szépen beszélni. Olyan szépen, hogy akár elmehet valaki hírolvasónak. De utána ezt a szép beszédet kezdtük elrontani, amit csak akkor lehet megcsinálni, ha már mindent tudsz róla. Akkor tudod kivenni a beszédnek azt a kis szeletét, amit úgymond elrontasz benne. A tempóval, a ritmussal, a hanggal csinálsz valamit, akkor már ezt olyan technikával tudod megtenni, hogy nem megy bele tönkre a hangod.
Vegyünk egy példát, amit mindenki ismer: Elizát a Pygmalionból, vagy annak zenés változatából, a My fair Ladyből. Iszonytatóan rondán beszél, és miután egy fonetikus professzor kezelésbe veszi, rohamtempóban javul. Hogyan tud erre felkészülni a színész?
Nagyon érdekes, hogy ebbe belekérdeztél, mert mielőtt a Centrál Színházban próbálni kezdték a My fair Ladyt, Puskás Tamás rendező, igazgató felhívott engem, hogy segítsek neki ebben. Tompos Kátya játszotta Elizát. Az volt az érdekessége ennek a munkának, hogy nem Kátyával dolgoztam, hanem ketten ültünk le Tamással, és a szövegkönyvben kezdtünk dolgozni azon, hogy milyen hangokat cseréljünk ki ahhoz, hogy egy olyan tájszólást találjunk, ami nem létezik, de bizonyos magánhangzók helyett másokat mondjon a virágárus lány. Ahogy javult a beszéde egyre több hangzót mondott helyesen, ehhez a hangja is jobb lett, így sikerült elérni, hogy egy igen rossz beszédből nagyon jó legyen.
De ő nem csak hangokat cserél fel, hanem kezdetben kellemetlen, sipító, vásárian harsány a beszéde.
Ez azon múlik, hogy milyen rezonáns üregeket használ. Ha helyesen beszélünk, a testünkben lévő összes rezonáns üreget használjuk. Ezekből ki lehet választani egyet, egyet ahhoz, hogy fejhangon, orrhangon vagy torokból beszéljek, tehát ki tudom választani, hogy mi lenne az adott szerephez megfelelő.
A beszéd az egész embert jellemzi. Tehát nem csak a tájszólást vagy a pöszeséget kell korrigálni, hanem, ha például valaki hadar, annak lélektani oka is van, hogy miért beszél ilyen zaklatott, felfokozott módon. A rossz beszéd „mögöttesét” tudod-e kezelni?
Én pontosan ezzel foglalkozom. Hosszú évek óta nem csak színészekkel, hanem civil emberekkel is foglalkozom, főleg vállalatvezetőkkel. Az esetükben nagyon fontos, hogyan hatnak a munkatársaikra. Nem feltétlenül beszédhibákat kell javítani, hanem ezek mögé kell nézni, mert ezekben benne van a személyiségük, benne vannak a lélektani hibáik is. Coachként is végeztem, és most kapom a legújabb diplomámat meditáció vezető tanárként. Például a hadarás, a dadogás mögött mindig van valamilyen lelki probléma, ezért szükséges, hogy coachként is tudjak segíteni. Harminc éve tanítok, nagyon érdekes, hogy füle lesz arra az embernek, hogy mi van a hang mögött, és ehhez a problémához hogyan lehet hozzányúlni. Az is nagyon izgalmas, hogy a lélek és a hang oldaláról is lehet kezelni. Ha beszédtechnikát tanítok, és a hang kezd szebben csengeni, a légzés megnyugodni, az artikuláció ellazulni, akkor az komolyan hat befelé, a lélekre is.
Valószínű, hogy politikusok is bekerültek a tanítványaid közé…
Voltak politikusok.
Azt is meg tudod tanítani, hogy valaki hitelesebben hazudjon, aminek akár még a vállalatvezetők is hasznát vehetik. Sokukon észre lehet venni, hogy hamukálnak, megbicsaklik a hangjuk, a mimikájuk, a gesztusrendszerük ellentétbe kerül azzal, amit mondanak. Szükséged van-e arra, hogy minél hitelesebb hazugságot is taníts?
Általában nincs szükségem rá. A vállalati, főleg a multi világban, bármilyen furcsa is a kívülállónak, eléggé tiszták ezek a helyzetek. Egy vezető akkor hiteles, ha őszintén bemeri vallani, hogy valamit nem tud, valamiben bizonytalan. Úgy tud erőt, hitet adni az embereinek, hogy őszinte hozzájuk. Ehhez kellő önismeretre van szükség, és arra is, hogy elég karizmatikus legyen ahhoz, hogy hatást tudjon gyakorolni a kollégáira. Az az emberi hatás a fontos, amivel az életben is hatunk. Ezzel találkoznak a szavazók is. Akármennyire is ügyesen hazudik valaki, az mindig észrevehető. A néző, a választó vagy a munkatárs mindig azt veszi észre, hogy a vezető milyen állapotban van, milyen energiát sugároz. Azt, hogy igazat mond vagy sem, megérzi. Nem feltétlenül tudja, hogy hazudik, hanem olyan érzése támad, hogy ebben az emberben nem bízik. Ha a rossz színész megpróbál a színpadon valamit kamuzni, az sohasem hat. Az igazság hat. Ugyanez van a politikusoknál is. De már nem nagyon tanítok politikusokat. Sok mindent elhagytam az életemből, most a legfőbb csapásirány a vállalati kommunikáció. Emellett megint nagyon érdekel, nem is a színházi, hanem a civil ember. Ahol most élek, egy kisvárosban, Dabason, ahová a pandémia alatt már majdnem teljesen visszavonultam, elkezdtem civileknek színjátszókört vezetni, ami csodálatos, életem egyik legnagyobb élménye. Meglehetősen fontosnak tartom a művészet felhasználását a mindennapokban. Megtanít olyan készségeket, képességeket, amelyek segítségével szót tudunk érteni egymással.
Miért adtad föl a színészetet? Látszólag jól indultál, a Katona József Színházban voltál társulati tag, ahol egy ideig beszédtrénerként is dolgoztál.
Azt nem mondanám, hogy feladtam, de a színészet mellett annyira megerősödött ez a másik énem, hogy ebben sokkal jobban kifejezhetem magam, mint a színészetben. Azt gondolom, hogy én nem vagyok igazán annyira színész, hogy mindent feladjak azért, hogy játsszam. A színészet nagyon kiszolgáltatott világ. Érdekes volt belecsöppenni egy másik világba, amiből sokkal jobban megélek, és sokkal inkább megbecsülnek. Elképesztően hálásak azok akikkel foglalkozom, mert ha ők jól kommunikálnak, jobban megy a termelés. Számokkal mérhető az, hogy ők jobb vezetők, hatással vannak az embereikre, ettől minden szempontból sikeresebbek.
Írta: Bóta Gábor
Borítókép: Zelenák Anna
