Mezei Kitty néhány éve az év legjobb női szinkronhangja lett. A szinkronstúdiók világába egyenesen a táncparkettről került be egy furcsa szituáció és egy nyelvtörő miatt. Bár váratlanul érte a lehetőség, azóta az egész életét meghatározza a szinkronizálás. Ő az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar szinkronszínész, aki a beszélgetésünk alatt roppant közvetlenül és nagy szeretettel beszélt a szakmájáról és arról, hogy az őrült karakterekben mindig több izgalom és lehetőség rejlik.
– Hogyan kerültél a táncparkettről a mikrofon közelébe?
– Sok helyen olvastam már azt a sztorit, hogy Simonyi Piroska barátnőm vitt be a szinkronba, de ez így nem igaz, mert mi korábban nem ismertük egymást. Az azonban tényleg igaz, hogy tőle vettem át egy szerepet, amikor ő külföldre költözött. Amikor a szinkront elkezdtem, táncolni jártam Budapestre, Bakó Gábor jazzbalett óráira. Épp az egyik ilyen órán voltam, amikor bejöttek, hogy a szomszéd szobában lesz egy reklámfilmes casting, és mindenki menjen át. El kellett játszani egy jelenetet. Semmi visszajelzés nem jött erről, majd egy hónappal később ettől a castingos cégtől felhívtak, hogy mondjak egy nyelvtörőt. Egy fiatal lány hangot kerestek egy reklámfilmhez és emlékeztek rám erről a meghallgatásról. Hogy hogyan jutottam ezeknek az idegen embereknek az eszébe egy hónappal később, fogalmam nincs! Nevezhetjük ezt sorsnak vagy véletlennek.
– Van olyan ismert, nagy színész, akivel együtt dolgoztál és meghatározó élmény volt?
– Rengeteg kollégát tehetségesnek tartok, nagyon sok remek színész és színésznő van, akivel öröm együtt dolgozni. Nem is szeretnék neveket mondani, mert kihagynék valakit. Ám azt kiemelném, hogy voltam olyan szerencsés, hogy Sinkovits Imrével állhattam együtt a mikrofon előtt. Csodálatos volt.
– Nem izgultál a jelenlétében?
– Ott bizony az elején meg voltam ijedve, pedig nem kellett volna. Nagyon támogató volt. Olyan nyugalom áradt belőle, hogy a munka során egyáltalán nem éreztem rosszul vagy kényelmetlenül magam.
– A koronavírusjárvány óta magányosabb munkává vált a szinkronizálás?
– Az elmúlt két-három év nagyon sok változást hozott. Régen igazi csapatmunka volt. Párosával vették fel a jeleneteket. Sokszor előfordult, hogy négyen, öten, vagy akár nyolcan is benn voltunk a stúdióban és haladtunk végig a filmen. A járvány miatt mindenkit egyedül vesznek. Ennek az új helyzetnek több hátránya is van. Meggyorsítja ugyan a munkát, hogy csak egyedül vagyok benn, ám a partnerekkel általában nem találkozom. Szűkebb csapatmunka lett, a rendező és a hangmérnök van csak ott velem. Attól is magányosnak mondható ez a munka, hogy mi a közönséggel közvetlenül nem találkozunk, nem látják a folyamatot, csak a végeredményt hallják.
– Hogyan lehet hangulatba hoznia magát egyedül az embernek mondjuk egy veszekedős jelenethez vagy egy meghitt beszélgetéshez?
– Kicsit egyszerűbbé teszi a helyzetet, ha a partner már fel van véve, akkor tudom kérni, hogy adják be a hangját. Az igaz, hogy nem tudunk így sem egymásra reagálni. Ha nincs felvéve még a színésztársam, akkor meg szoktam kérdezni, hogy ki lesz a férjem, az anyám, vagyis a partnerem.
Még ha nem is áll mellettem, van egy elképzelésem arról, hogy milyen lenne, ha az adott színész, színésznő ott volna.
Ebben a mostani helyzetben, ha mondjuk egy Rómeó és Júliát szinkronizálunk, Júlia nem is találkozik Rómeóval. Bár a mostani, új körülmények közt nem tudok építkezni a kollégáimból, de mindig igyekszem a színésszel együtt menni, együtt lélegezni.
– Katherine Heigl színésznőt sokszor megszólaltattad már magyarul. Milyen színésznőknek adtad még és adod gyakran a hangod?
– Yvonne Strahovski, Amy Schumer színésznőket többször szinkronizáltam már. A Buffy, a vámpírok réméből Sarah Michelle Gellar hangja is én voltam. Julia Stiles-t szinkronizáltam már 18 éves korában és most 20-25 évvel később is. A Riviéra című sorozatban újra megtaláltuk egymást. Ez a sorozat nagy kedvencem. Azok a legjobb munkák, amikor már várom, hogy mi történik a szereplőmmel.
(Fotó: Youtube/ Magyarszinkron.hu)
– Az Agymenőkben több mint tíz évig szinkronizáltad Penny karakterét. Változott ezalatt a figura? Kihat ez a hangszínre, habitusra is?
– A karakter mindig visz magával, megyek vele. Élem azt a szerepet, ahogy ő éli. A változás nem tudatos, de része a folyamatnak. Ahogy lekövettem Kaley Cuoco játékát azáltal lehet, hogy a hangomban is volt változás. A hang a színészi játékkal meg tud változni. Ha például a karakter egy jellemfejlődésen vagy valami drasztikus változáson ment keresztül, akkor jobban érzékelhető ez.
– A rajzfilmek esetében más eszköztárat kell használnia a színésznek?
– Sokszor előfordul most már, hogy kifejezetten kérik, hogy ne rajzfilmes hangon beszéljünk, hanem úgy álljunk a rajzolt karakterekhez is, mintha emberek beszélgetnének. Direkt koncepció már sokszor, hogy ne legyen eltúlozva a szinkron. Attól, hogy rajzolt a karakter és nem egy élő ember, ugyanúgy lekövethetőek az érzelmei.
– Jó érzés lehet látni és megtapasztalni, hogy a nézők szeretnek. Sok Mezei Kitty rajongói csoport van az online térben is, és sokszor hívnak filmes találkozókra is.
– Jólesik, hogy vannak kedves emberek, akik írnak nekem. Sorozatokkal kapcsolatban is szoktak kérdezni. Voltam már Buffy vagy, Agymenők találkozón. Ilyenkor jó együtt lenni azokkal, akik szeretik a karaktereimet. Vicces helyzeteket is szül ez. Van egy hölgy, aki írogat nekem egy sorozat kapcsán, amiben egy gonosz karakter vagyok. Olyan üzeneteket kapok tőle, hogy ’most jól megkaptam a magamét’. Előfordul, hogy az embert túlzottan azonosítják a figurával.
– Gonosz karaktert hálátlanabb feladat megszólaltatni?
– Színészként a negatív figura, a bolond figura, az őrült figura izgalmasabb tud lenni. Az őrült figurákkal kalandosabb dolgok történnek.
– Nem hiányzik az életedből a tánc?
– Amikor a tánc és a szinkron mellé a színház is belépett a képbe, látszott, hogy nem lehet mindegyiket egyszerre ugyanazzal a hévvel csinálni. Nagyon sokáig hiányzott a tánc. Egyébként egy izgulós ember vagyok, nekem meg kellett tanulnom, hogyan legyek magabiztos a színpadon. A tánc mint önkifejezési forma testhezálló volt. Érdekes, mert a tánchoz nem is kell megszólalni. Közben meg a hangommal dolgozom már évtizedek óta.
– A hangodat sokat halljuk. A színpadon láthatunk mostanában valamiben?
– Biztosan lenne olyan feladat, amiért szívesen színpadra állnék. Habár bevallom, hogy rivaldafényre nem vágyom. Logisztikailag is nehéz lenne megoldanom, hogy színházban is játsszak. Szeretnék olyan koncentrációval dolgozni, amit elvárok magamtól. Így, ezek miatt is a színház világában valami izgalmas kis feladat érdekelne.
Írta: R. Szabó Zsuzsa
