Nyertes Zsuzsa, Beregi Péter és Heller Tamás meséltek a Pepita magazinnak, a XX. század legnagyobb szenzációjáról.
A kabaré a XX. század legnépszerűbb és leginkább kedvelt műfaja volt – a határon innen, s túl. Még a II. világháború borzalmai után sem halkult az alkotók szava, sőt talán azt követően lett még erősebb. Jött a rádió, a televízió, ami csak még magasabb szintre emelték a műfajt, s vele olyan legendákat, mint Beregi Péter, Heller Tamás és Nyertes Zsuzsa. A három színész ráadásul épp egy darabban alkot, amelynek a címe Három a magyar vigaszság. Kit mást lehetne kérdezni egy, a feledés homályába vesző műfajról, mint őket.
Beregi Péter: „A fájdalmat nevetéssel akarták elmosni”
A műfaj egyik legnagyobb legendája, Beregi Péter a műfaj kezdetéről, aranykoráról és a jelenlegi korszakáról mesélt.
– A kabaré többek közt kocsmát is jelent és a franciákhoz kötődik. Az első kabarénak Chat Noir – vagyis Fekete macska volt a neve. Ezzel a műfaj elterjedt előbb Európában, majd hozzánk is elért. A kabaré műfaja a színház a show, a varieté és a posztközéleti politikum szenvedélyéből fakad. A varázsa – úgy gondolom – abban rejlik, hogy nagyon közvetlenül szólítja meg a jelenlévőket. Abban a pillanatban, amikor a közönség és a színészek eggyé formálódnak, a politika biztosan felüti a fejét. Ez a fajta kitekintés a jó kabaré ismérve a mai napig – kezdte lapunknak szenvedélyesen Beregi Péter, majd így folytatta:
– Rendkívüli művészek csatlakoztak a kabaré elterjedéséhez Magyarországon. Ők aztán megszerezték a maguk zeneszerzőit, így születtek meg a magyar sanzonok. Szép Ernő, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső – és még jó sokan azért találták ki ezt a lehetőséget maguknak, hogy ebben a műfajban, zenei aláfestés kíséretében közvetlenné váltak a műveik. Rájöttek, hogy a verseiket csupán úgy tudják az emberek a magukévá tenni, ha otthon olvasgatják. Itt viszont olyan közvetlenné vált, hogy a közönség fülébe énekelték a költeményeket, százszoros tömeget ér el, ráadásul a hatást már a helyszínen le tudja mérni. Volt egy nemes származású színésznő, Medgyaszay Vilma, aki ezt az egészet valami elképesztő művészi magasságokba emelte. Neki már a XX. század elején saját kabaré műsora volt – mondta az érdemes művész, aki szerint egy bizonyos népcsoporthoz köthető a kabaré műfajának elterjedése.
– Körner András a zsidó irodalomtörténettel foglalkozott és azt állapította meg, hogy a műfaj nagyjai egytől egyig ehhez a valláshoz tartozó emberek voltak. Ezt én csak alátámasztani tudom. Volt nekünk ugyanis Nagy Endrénk, Heltai Jenőnk, Vadnai Lászlónk, Nóti Károlyunk, Rejtő Jenőnk, Kellér Dezsőnk – mind-mind világhírűek voltak. Körner András azt állapította meg, hogy a kiegyezés után Magyarországon értelmiségi státuszba nőtt az új zsidógeneráció. Egy olyan népcsoportról beszélünk, aki kivételesen tudtak humorizálni és játszani a humorral. Mikor a II. világháború begyüremkedett Magyarországra is már nem arról volt szó, hogy a katoniáink elmennek harcolni, hanem harc volt a határainkon belül is. Méghozzá a legrondább. Akiket viszont az imént felsoroltam – gondolok itt Vadnaira, Nórira, Kellérre, Rejtőre és a többiekre – a felszabadulás után is aktívan írtak. Az ötvenes és hatvanas éveket gyakorlatilag meghatározták. Nagy változások voltak a II. világháborút követően a társadalmunkban, így a színházban is természetesen – mondta a legendás művész, aki később már a színpadról tapasztalhatta meg a kabaré elterjedését és annak változását.
– A hatvanas, hetvenes években észrevettem, hogy a magyar értelmiségnek egy jelentős része nem szívesen néz szomorú, tragikus műveket. Minek? Ott az életükben, nap mint nap. Nézzük csak az orvosokat, vagy az ügyvédeket. Ezek az emberek különösen szerettek és szeretnek a mai napig kabarékba járni. A fájdalmat nevetéssel akarták elmosni. Amikor viszont én kerültem a kabarészínpadok rivaldafényébe észrevettem azt, hogy másfajta közönség is érkezett a Mikroszkóp Színpadra. Május közepétől június végéig ugyanis alig jutott jegy a magyaroknak, hiszen a külföldről hazalátogatók már előre lefoglalták a helyeket. Azzal nem találkozhattak akárhol. A Mikroszkóp Színpad ugyanis mindig a hatalmon lévőket vették elő. A Mikroszkóp Színpadon töltött harmincvalahány éven során Heller Tamással és Sas Józseffel játszottam a legtöbbet. Akivel viszont minden szempontból hatással voltunk egymásra az egyértelműen Heller. Ő ebben a műfajban messze a legjobb partner – mondta Beregi Péter, aki a kabaré jelenjéről is szólt.
– A televízió megjelenése és elterjedése a műfajra egy frissítő hatással volt. Az a színész, aki a televízió színházi közvetítéseiben részt vett, nem lehetett beszorozni a népszerűségét akkoriban. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól az a fajta népszerűség. Manapság már nincsenek színházi közvetítések a tévében, meg is látszik az emberek kultúrához való viszonyán. Ezen tovább rontott az internet kora. Ennél borzalmasabb, mint az internet, nincs. Személytelenné vált minden, így a színjátszás is. Nem szakemberek vagy újságírók ülnek be az előadásra, hanem tartalomgyártók, akik szemérmetlenül le tudják húzni az előadások nívóját. A mi generációnkon kívül nem sokan művelik a műfajt már. Nem tudják, hogyan kell. Trunkó Barnabás az egyik utolsó kiválósága a műfajnak.
Heller Tamás már 9 évesen kabaréban játszott
Heller Tamás édesapja és társulata oldalán már egészen fiatalon színpadra állhatott – ami pedig az után következett, az a nagybetűs történelem.
– Én már gyerekkoromban szívtam magamba a műfajt. Nem kellett, hogy beleszeressek, belém ivódott. Debreceni születésű vagyok, és annak idején 1954-től 1964-ig, tíz éven át volt a városnak egy kabaré együttese – akkor úgy hívták, hogy szatirikus együttes – akik politikai kabarét játszottak. Úgy nevezték őket, hogy Dongó Színpad. Azért hívták így őket, mert mindig odaszúrtak. Ugyanazt csinálták, amit a Mikroszkóp, annyi különbséggel, hogy az egy politikai kabaré színház volt, ami az ország történéseit dolgozta fel, míg a Dongó a debreceni témákat vitte színpadra. Ennek az együttesnek az egyik vezető színésze az én apukám volt. 1955-ben, 9 évesen kerültem színpadra első alkalommal, velük. Saját magamat kellett játszanom egy jelenetben, én voltam Tomi. Minden előadásukat láttam és kívülről fújtam. 1965-ben pedig már ennek a Dongó Színpadnak megalakult az ifjúsági tagozata, amelyben én is benne voltam. Minket úgy hívtak, hogy Fricska – no, nem az a Tóth Gabi féle táncegyüttes. A Dongó szúrt, mi odafricskáztunk. A ’65-ös Ki mit tud?-on el is indultunk – most hatvan éve. A középdöntőben estünk ki, de nincs okunk szégyenkezni, hiszen ilyenek voltak, mint Kovács Kati, Harangozó Teri, a Reneszánsz együttes, ahol Benedek Miklós, Vallai Péter és Dévényi Tibor volt zenélt közösen, Ungár Anikót ki ne felejtsem. Ezt követően feloszlott az együttesünk, de én továbbra is felléptem különböző műsorokban, parodistaként és táncdalénekesként. 1972-ben a Csokonai Színház meghívott társulati tagnak, mint táncos-komikus színész. 1978-ban pedig szerződtetett a Mikroszkóp Színpad – itt aztán már ismét kabarét játszottam. Ez tartott röpke 34 éven át. A Mikroszkóp megszűnését követően különböző operettekben játszottam és most, hogy ne vesszen el a klasszikus kabaré műfaja összeálltunk Beregi Péterrel, Nyertes Zsuzsával és Kállai Borival, hogy vigyük tovább a műfaj hagyományait. Beregivel és Nyertessel csináljuk a Három a magyar vigasság című darabunkat, Kállai Borival pedig a Ti rongyos éveket. Mindenhol teltház vár minket – mesélte Heller Tamás, aki a Mikroszkóp és a Vidám Színpad jeles képviselői előtt tisztelgett, továbbá elmondta, szerinte mikor volt a magyar kabaré aranykora.
– A Mikroszkóp Színpad előadásai olyan népszerűek voltak, hogy pillanatok alatt elfogytak rá a jegyek. Persze ehhez kellettek olyan egyéniségek, mint Komlós János – aki ezt az egészet már 1967-ben kitalálta. Kellett továbbá egy Marton Frigyes, ő egyébként a Rádiókabaré és a Mikroszkóp főrendezője volt egyszemélyben. Na meg persze olyan kiválóságok, mint Hofi Géza, Sas József, Halász László, vagy Baranyi László. Aztán jött az én generációm: Böröczky József, Beregi Péter, a Markos-Nádas és jómagam. Kellett egy Verebes István, aki a saját szájíze szerint csinált mindent. Úgy vélem, ha ma élne Sas József a Mikroszkóp Színpad ugyanúgy menne tovább, ahogy a kabaré műfaja is sikeres tudna lenni még most is. Volt emellett egy Vidám Színpad is, ahol Kalmár Tibor volt a főrendező. Tibor többszáz televíziós kabaré műsort készített. Ott volt Kabos László, Kazal László, Alfonzó, Kellér Dezső és még sok-sok korszakos tehetség. Akiket felsoroltam, mindannyian kiváló színészek voltak, akiket a közönség szívesen látott a színpadon. Jó korszak volt ez, sok emberhez jutottunk el, de úgy vélem, a magyar kabaré aranykora egy évszázaddal ezelőttre datálható, a húszas, harmincas évekre. A háború eljövetele és a zsidóüldözés viszont letiltásokat hozott magával. Ezen írók és színészek nagyrésze zsidó származásúak voltak ugyanis. A háborút követően viszont ismét fellendült a műfaj a még élő írók részvételével. Ők eleinte visszanyúltak az elődökhöz, majd elkezdtek új jeleneteket színpadra álmodni. Az ötvenes, hatvanas években ismét a kabaré kapta a főszerepet. A Vidám Színpad például akkor alakult. A kabaré tévés megjelenése pedig egy következő szintre emelte az egészet. Kállai Ferenc, Tahi Tóth László, Kern András, Balázs Péter és még sorolhatnám. Aztán a Rádiókabaréról nem is beszéltem. Például Nyertes Zsuzsa amikor a főiskoláról került a Vidám Színpadra nem ismerte a műfajt, de bekerült egy olyan társulatba, ahol csak annyi dolga volt, hogy ellesse a legnagyobbaktól, hogyan kell csinálni. Nyertes Zsuzsa kiválóan játszik kabarét, mert a legjobbaktól tanulta – mesélte elismerően a színészlegenda, majd elárulta, hogy szerinte a stand-up megjelenésének köszönhető, hogy mostanra már a kabaré elhalványulóban lévő műfaj.
– Azt gondolom, hogy a stand-up műfaj hazai megjelenése háttérbe szorította a kabarét. Ez már a fiatalok humorforrása. Mindezek ellenére azt mondom, hogy a kabarét nem válthatja fel a stand-up. A mai napig ugyanúgy nevetnek az emberek a klasszikus kabarés jeleneteken. Mindemellett hozzátenném, hogy van nekünk egy Trunkó Barnabásunk, aki kiváló kabarészerzőnk. Ő még mindig úgy írja meg ezeket a jeleneteket, mint a régi idők nagyjai. Vannak még páran, de tény, hogy lényegesen megfogyatkoztak a műfaj képviselői. Ezt a műfajt azért nagyon kell érteni. Mostanra már csak néhányan csináljuk, rajtunk kívül Straub Dezső is a műfaj zászlóvivője, igaz ő a stand-upban is kipróbálja magát olykor – abban is jó, természetesen. Varga Ferenc József és Aradi Tibor például egy fiatalabb generáció és kiválóan hozzák a modern kabaré irányvonalait. Látszik, hogy a Mikroszkópon nevelkedtek, más stílus ugyan, de ugyanúgy szórakoztató. Amíg él a mi korosztályunk, addig mi mindig csináljuk és a közönségünk jönni fog és élvezni fogja. A stand-up előadói pedig ahogy öregszenek, a közönségük velük fog idősödni és ők fogják megnézni a műsoraikat.
Nyertes Zsuzsa: „Szórakoztatni kell azt is, aki a jobb oldalon és azt is, aki a bal oldalon ül”
A komika, Nyertes Zsuzsa is mesélt a kabaréról, az ő perspektívájából.
– Az első kapcsolódásom a kabaréval rögtön a főiskola után jött, amikor Bodrogi Gyula szerződtetett a Vidám Színpadhoz. Akkoriban ott volt a kabaré és a vígjátékok fellegvára. Voltak ott musical, operett és lírai vígjáték szerepeim is. Olyanoktól tanulhattam azt, hogy mégis hogyan kell jól játszani a kabarét, mint Kazal László, Kibédi Ervin, Csákányi László, Csala Zsuzsa, Lórán Lenke, Schuber Éva és természetes Bodrogi Gyula. Együtt játszhattam Tahi Tóth Lászlóval, Agárdi Lászlóval, Kern Andrással, Balázs Péterrel, de még Sinkovits Imrével is. Végeláthatatlan a sor – kezdte a tőle megszokott kedvességgel és lelkesedéssel Nyertes Zsuzsa, majd hozzátette: a kabaré nem volt egy igazán megbecsült műfaj.
– Sokan lenézik ugyan, azt mondják, hogy könnyű műfaj, de ezt kérem nem lehet alázat, odafigyelés és szabályok nélkül játszani. Sokkal erősebbek, mint a vígjátokokban. Itt a ritmus nagyon fontos. Az a művész, aki csak kabarét játszott soha nem volt úgy felmagasztalva, mint akik más műfajokban is alkottak – akiket az imént soroltam, például. A Rádiókabaré és Bárdi György esete tökéletes példa erre. Gyuri bácsi ugyanis kapott a rádióban egy nagyon jó szerepet a Gugyerákot, amit aztán visszaadott – mondván kihatott a Vígszínházas szerepeire. Ugyanis már az ottani közönség is a Gugyerákot várta a színpadon. Ugyanígy tett Kern András is, aki az NDK turmixgép, a levehető ajtós kabaréval tarolt a hetvenes, nyolcvanas évek fordulóján. Szóval kabarét játszani egyenlő volt a beskatulyázással – mondta a komika, aki egy Kádár Jánossal kapcsolatos, érdekes történetet is elmesélt.
– Bár ma már ritkább az ilyen előadás, de a kabaré hőskorában a kormánykritikus szatírák nagyon kellendőek voltak. Nem felejtem el, amikor Kádár János egy előadást követően bejött mindannyiunkkal kezet fogni a büfébe, miközben azt megelőzően épp őt figuráztuk ki. Egyszerűen elfogadta, hogy ez egy műfaji sajátosság. Manapság ez már nem jellemző, meg aztán nem is kell politizálni. Szórakoztatni kell – azt is, aki a jobb oldalon és azt is, aki a bal oldalon ül a közönség soraiban – mesélte Nyertes Zsuzsa, aki szerint a stand-up műfaj megjelenése nagy hatással volt a kabaré háttérbe húzódásának.
– Manapság már nem trendi kabarézni, a stand-up átvette a helyét, de mi – azokkal a társaimmal, akik még műveljük ezt – úgy gondoljuk, hogy ezt fent kéne még tartani. Kereslet van rá, én azt látom. A kabaré az egy hungarikum. Kevesen csinálják olyan jól a világon, mint mi, magyarok. Még most is nyúlunk negyven éves jelenetekhez, amelyek akkor és most is szórakoztatók a közönség számára. Megmondom őszintén, hogy én nem érzem, hogy most kevésbé hordozna a tenyerén a közönség, mint mondjuk a XX. század végén. De való igaz, hogy kiveszőfélben vannak a kabaré műfaj mohikánjai és nincs sajnos utánpótlás, aki jól játszaná a kabaré műfaját. Meg aztán – mint említettem – jött a stand-up, ami a fiatalabb generációt már magához csábította. Bödőcs Tibort nagyon szeretem, de a többieken nem igazán tudok nevetgélni. Az is lehet, hogy én öreg vagyok már a stand-uphoz. Annyit viszont a javukra kell mondanom, hogy egy negyven percet műsort megtölteni helyzetkomikummal, valamint azzal fenntartani a közönség figyelmét és jókedvét, kemény kihívás. Ez azért nem semmi, le a kalappal.
Írta: Farkas Márió
