Határozott jellem, komoly habitussal, született öntörvényű alkat. Meri a személyiségét használni, miközben mindig önazonos, a próbákon is. Magyar Attila, az Magyar Attila. A mi Fekete Péterünk. Tehetsége vitathatatlan, hisz a színészet erejében a digitális világ intelligenciáján túl is.
Nagyon élveztem a Centrál Színházban bemutatott Fekete Péter előadást és az általad hozott kétlábon járó balszerencsés figurát. Olyan érzése van az embernek, mikor téged néz, mintha a játék egy pofonegyszerű feladat lenne.
A színész dolga az, hogy minden mondatot úgy mondjon el, mintha akkor születne. Ezért sokan azt kérdezik, hogy ugye a fele biztosan improvizáció volt. Hát nem! Próba közben az általam javasolt ötleteket a rendezővel egyeztetve döntöttük el, hogy legyenek, vagy ne legyenek. Utána már a megbeszéltek szerint valósítom meg az adott jelenetet. A cirkuszban a bohócok kidolgozott mutatványa is úgy tűnik, mintha a porondon születne, pedig nem. Amit csodának lát a közönség, az az utolsó mozdulatig le van egyeztetve, és pontosan be van gyakorolva.
Ez a műfaj áll hozzád közelebb?
A végzettségem minden műfajra vonatkozik, a drámától a vígjátékig, a filmen át a szinkronig. Hogy az embert mire használják, vagy kérik fel, az egy másik kérdés. A színész is szakosodhat, akár egy fizikus, vagy egy fizikai munkás. Nyilván, ha valaki vígjátékokban játszik, és jó benne, akkor az a terület találja meg leginkább.
Fiatal srác korodban, ha az időben vissza tudnál küldeni néhány impulzust akkori önmagadnak, mi lenne az?
Tizenkét-tizenhárom éves korom óta ebben élek, gyerek,- diák,-, később felnőtt színjátszóként, majd egyetemistaként, végül végzett színészként. Az sem mindegy, hogy az akkori tudásommal lennék újra fiatal, vagy tudnám azt, amit most tudok? A 80-as évek végén, mikor elkezdtem a pályát, a filmgyártás dübörgött, a Filmgyárnak még saját színészei voltak. A Magyar Televízió dráma osztálya termelte a filmeket, a nagy sztárok elemükben voltak, mindenki felnézett rájuk. Mondanám önmagamnak, hogy vigyázz, legyél flexibilis, mert ez nem lesz mindig így! Nem mindig a színész lesz a középpontban, más világ jön. Azt is üzenném önmagamnak, hogy minden nagyszerű, csodálatos és még azt is elfogadom, hogy a tanulmányaidat elhanyagolod az álmaid miatt, de már most gondolkozz el azon, hogy mi az a szakma, ötlet, hogy ha bármi gond van a színészettel, akkor ne legyél kétségbeesve. Készíts magadnak egy B tervet, egy bevételi forrást. Ezzel együtt, ha tudom, hogy mit hoz a jövő és milyen irányba haladunk, akkor nem biztos, hogy a színészetet választom hivatásomul.
Csakhogy akkor kimaradt volna az életedből a Fekete Péter, a Cseresznyéskert, Csongor a Csongor és Tündéből, Zaki, a rockzenész a Vakvágányokból, vagy Oleg Tatarenko a Keresztanyuból, és sorolhatnám…
Mivel már tizenhárom éves koromtól értek sikerélmények ezen a területen, érezhető volt, hogy ebbe az irányba lépek tovább. Képes voltam magamra vonni a figyelmet. Persze csak ha akartam. Éreztem, hogy ez jól megy. Ez vitt tovább. Annyira, hogy csináltam 7-8 évig. Akkor még nem színházi keretek közt szerepeltünk, amatőr színjátszó társulatban fertőződtem Debrecenben, Várhídi Attila által, aki ma már 80 éves, ő vezette az Alföld gyermekszínpadot. Tőle és egymástól tanultunk, úgyhogy az a bizonyos 10 ezer óra befektetés jócskán megvolt. Játszottam Csónakost A Pál utcai fiúkból, A legyek urában Ralphot, Lázár Ervin egyik szörnyetege, és a Mici Mackó Nyuszija is megtalált. Ez a „tornatermi” színi edzés helyi szinten mégis vezető színésszé avanzsált. Végül ez az út elvezetett a Színművészeti Főiskolára, ami nekem nagyon bejött. Szerettem odajárni, rengeteg sikerélményem volt, szorgalmas és aktív is voltam. Éreztem, hogy minden rendben van. Olyan voltam, mint a szivacs. Magamba szívtam mindent, amit ott tanultunk, nagyon jó tanáraink voltak. Babarczy László, Ascher Tamás, Iglódi István, Marton László, Gothár Péter. Akkor nem tudtam, hogy milyen szerencsés vagyok, de éreztem, hogy amit ott kapok, az jó nekem. A ritmus művészete, a beszédtechnika. Debreceni tájszólással érkeztem a főiskolára, Fischer Sándor beszédtechnika tanár rengeteget segített. Utána a Vígszínházba mentem gyakorlatra, majd leszerződtem Kaposvárra, a magyar színház fellegvárába és sikerült még elcsípnem ennek a legendás időszaknak a végét. Pogány Judit, Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Lukáts Andor, Koltai Róbert és még sorolhatnám. Nagyon jó és nagy szerepeket játszottam. Kaposvár komoly mérföldkő volt az életemben. Utána szabadúszó lettem. Levegőre vágytam. Élni akartam kicsit. Működtek a dolgaim. Balázsovits Lajos akkor a Játékszín igazgatója volt, és meghívott egy-két szerepre, majd még többre. Így játszottam Bárdy Györggyel, Garas Dezsővel, Lehoczky Zsuzsával, Földi Terivel, Keres Emillel, Zenthe Ferenccel. Aztán Székely Gábor megalapította az Újszínházat, az is egy újabb mérföldkő volt az életemben.
És most?
Most is így működök, a Centrál Színházban a Fekete Péter, Puskás Samu rendezésében. De az utóbbi húsz évem Puskás Tamás Centrál Színházában és Szirtes Tamás Madách Színházában telt el. Emellett vannak saját darabjaim, rendezéseim, ötleteim. Lássuk be, kellenek mellé stabil dolgok, gondoskodni kell bizonyos szociális viszonyokról is. Viszont a színészet a hivatásom, még nem volt olyan pont az életemben, hogy szakmát váltsak. Mindemellett hiszek abban, hogy a színház lényege este 7-től 10-ig történik.
És a büfé, a próba?
A büfé lehet a kibeszélés, oldás helyszíne, levezetés, ami a színésznek jó, a nézőnek lényegtelen. A próba egy küzdelem, egy nehéz szülés, ami áldozattal jár. Nem lehet kikerülni. De ez a színész dolga, kemény munka. Persze lehet boldogan is próbálni, de attól nem biztos, hogy jó lesz az előadás. A próba egy olyan energiabefektetés, amely időnként indulattal, az adrenalin szint emelkedésével jár, de minden próbán elhangzott szó az előadást szolgálja. Mert a függöny felmegy, a néző pedig nem kevés pénzt fizet azért, ami utána történik. Vallom, hogy a nézőnek azt kell éreznie, hogy mindent odaadtam neki, és még azontúl is. Ezt kell nyújtania minden szereplőnek. Így kaphat értéket, minőséget a néző.
Vannak-e példaképeid?
Az az igazság, se szerepálmaim, se példaképeim nincsenek és nem is voltak soha. Ez a fajta szemléletmód, amit én képviselek, ezzel jár. Már gyerekként is úgy gondoltam, hogy nem hasonlítani akarok valakihez, hanem én akarok lenni az!
Például Fekete Péter?
Például Fekete Péter. Hát nem ez a színház? Kell valami speckó, valami plusz, amit tudsz. Csak így válhatsz azzá, akit aztán veled fognak azonosítani.
A próbafolyamat alatt a kéréseid is karakteresebbek.
Vannak fontos dolgok, amiket a próba alatt ki kell próbálni. Ez a fajta küzdelem, néha konfliktusokkal jár, és sajnos sokan félreértik a szándékot. Lehet, hogy emiatt vannak velem idézőjeles problémák a próbafolyamat alatt. Egy-egy mondatom sokak számára úgy tűnhet, mint egy gyorsvonat, amely el akarja őket ütni. Pedig ez nem így van, csak én tudom mit akarok, olykor nagyon is! És ebben az emelkedett, nagy energiával átitatott színpadi állapotomban kipattannak belőlem olyan mondatok, amelyek olykor megbántanak másokat, akik nem ott tartanak épp ahol én. Pedig ez senki ellen nem szól, kizárólag az előadás sikeréért történik.
Történt valami?
/nevet/ Előfordul, hogy egy zaklatott embert kapnak azok, akik talán meg sem érdemlik. Egy „cirkuszolásom” története: Az öltözésnek az adott darabhoz alkalmazkodva, ha akarom, ha nem, kialakul egy ritmusa. Nálam ez a szeánsz fél 7-kor kezdődik. Kialakul, hogy mikor veszem fel a ruhámat, mikor csatolom a mikroportot magamra, ez a rendszer egyszerűen kialakul. Amikor ebben a ritmusban vagyok, és venném fel a technikai ezközt, de az nincs a helyén, akkor mit csinálsz alsógatyában? Felmegy a pumpa, mert nem érted, hogy miért nincs ott? Alsógatyában a 4. emeletről szaladok le, előkeríteni a hiányzó kelléket. Ez nem jellemző, de nem fér bele előadás előtt, hisz 7-kor ki kell mennem a színpadra. Persze ez a belső „cirkusz” a színpadra nem ér ki…
Mi az, amivel Magyar Attila kikapcsol, feltöltődik?
Mivel általános és középiskolában sok tanulmányom kimaradt, mert inkább az iskola mellé, mint az órákra jártam, ezért most ezeket az anyagokat pótolom. Vannak 7.-8.-9.-es fizika, kémia, történelem és földrajz könyveim, amelyekből folyamatosan tanulok. Nagyon kikapcsolnak a filozófia olvasmányok, a csillagászat és a fizika. Az autóban, az öltözőben hallgatok podcastokat ezekben a témákban. Dávid Gyula és Orosz László fizikusok előadásait tátott szájjal hallgatom. Van egy kis zenekarunk, ahol mint basszusgitáros veszek részt. A párommal pedig az OkosMesét indítottuk el. Tévét nem igazán nézek. Filmet, sorozatot csak úgy, ha konkrétan kiválasztom azt, amit meg akarok nézni.
A castingolásról mi a véleményed?
Nagyon jó dolognak tartom. Sőt, szerintem minden színpadi előadásokhoz kellene castingolni. Mindenre.
De miért?
Hogy bárki megmutathassa, hogy mennyire alkalmas a szerepre. Sőt csinálnék versenyszínjátszást. Hogy ki lehessen hívni a másikat. Ez persze egy utópisztikus hülyeség, de miért ne? A lényege a versengésnek, hogy aztán tényleg a jobbik kapja meg a szerepet! Ez a versenyszellem amúgy mindenhova elkísért.
A mesterséges intelligencia milyen hatással lesz a színházra?
Hiszek abban, hogy a világunk nagy részében erőteljesen jelen lesz. Sőt, jelen van! De szerintem a színházat még jó ideig nem fogja elérni, bár a szcenika, a hang, a fény és egyéb területeken mindenképp megjelenik majd, sőt kell is, hogy látványosabb legyen egy-egy előadás. De a színházban megmarad az a semmihez sem hasonlítható jelen idejű dolog, hogy 7-kor felmegy a függöny és élő emberek jönnek be a színpadra. Attól nem félek, hogy a digitális forradalom miatt nem járunk majd színházba. Pont amiatt fogunk járni. Mert kell a színház, hisz ott mindig meglesz a kiszámíthatatlanság érzése. Ott az embereket játék közben nem tudod megállítani, nem tudod újraindítani és kitörölni sem. A színészek ott maradnak a színpadon és játszani fognak. Ez érdekes lesz, különlegesség, egyfajta kuriózum. Mi leszünk a múzeum, mozogva, játszva, nevettetve.
Írta: Tarnócai Éva
