Komoly szakmai múlttal büszkélkedhet, több színháznál töltött be menedzseri, produceri munkakört, bőven van színházvezetési tapasztalata Lőrinczy Györgynek. Május óta irányítja a Szentendrei Teátrumot, a dunakanyari település 52 éves múltra visszatekintő intézményét. Pályázaton nyerte el az igazgatói posztot, miután Vasvári Csaba öt év már nem akart újrázni.
– Jó érzés lehet úgy kezdeni, hogy nem kellett érte az elődöt kitúrni. Tiszta lappal indíthattál. Sikerült már feltérképezni a teátrum ügyeit, vagy még tart az ismerkedés?
– Sok minden eszembe jutott a bevezetőd kapcsán. A szakmánk sajátja, hogy mindig vannak pályázatok, amelyeken bárkinek joga van indulni. Nyilván jobb érzés megnyerni, mint elveszíteni, és abban is igazad van, hogy jó érzés, ha emiatt nem kell valakinek lemondania egy pozícióról. Úgy gondolom, akármilyen múlt is van az ember mögött, minden nap és minden megbízásban bizonyítani kell, különösen a mai világban. Nyilván magabiztos voltam, hiszen a szakmában van egyfajta ismertségem – talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy elismertségem is –, de minden város, minden színház, minden helyzet más. Én gyerekkoromtól kötődöm a Dunakanyarhoz: Leányfalun élő nagyszüleimnél töltöttem a nyarakat, Szentendrén, a Ferences Gimnáziumban tanultak a szüleim és a bátyám, ráadásul a pályám elején, a ’90-es években dolgoztam egy keveset a Szentendrei Teátrumnál is. Ami nekem itt, az első nyári szezonom után nagyon pozitív, hogy kiderült, Szentendrén van egy nagyon erős értelmiségi kör, amely árgus szemmel figyeli, mit csinál az ember, de más ezt tudni és egészen más megtapasztalni. Nemcsak az ide érkezőknek, hanem az itt élőknek is kell kulturális programokat csinálni, mivel a helybéliek egyre kevésbé szeretnének bemenni a fővárosba.
– Gondolom, a visszajelzések sokkal hamarabb jönnek, leszólíthatnak például a piacon, a kompon, a közértben. Született pestiként ezt hogyan fogadtad?
– Nekem ez pozitív élmény, sok jó visszajelzést kaptam már eddig is. Pedig új helyszínünk lett a MűvészetMalomban, újfajta nézőtérrel, másfajta háttérrel, a programban kicsivel több volt a zenés színházi és a kísérleti jellegű előadás, mégis több volt a pozitív, mint a negatív kritika, észrevétel. Szóval egyelőre remekül érzem itt magam.
A cikk folytatása a Pepita magazin szeptemberi számában olvasható.
