A születésnapján a Budapesti Operettszínház Raktárszínháza felvette a Lehoczky Zsuzsa Kisszínház nevet. Ritkán fordul elő, hogy élő művészről színházat neveznek el. Ő a régi primadonna iskolából az utolsó mohikán.
Nem végzett főiskolát, de néhány évesen már Mustármagot adja a Szentivánéji álomban, a Szegedi Nemzeti Színházban. Később kiragyog a balettkarból. A főrendezőnek kinevezett Sarlós Gábor átcsábítja szubrettnek Kaposvárra. Ahol olyan nagyságtól, a pesti Nemzeti egykori igazgatójától, tanulhatja a mesterséget, mint Németh Antal, akit a pálya peremére szorítottak. Majd Lehoczky visszamegy Szegedre, és a Bál a Savoybantól a Csárdáskirálynőig, A mosoly országától a Viktóriáig, nagy elánnal végig szubretteskedi az operetteket, sőt még a Koldusoperában is Lucy Domján Edit Pollyja mellett.
Hamar elmegy az országos híre, hogy milyen jó. Az Operettszínházba hívják. Nem hatódik ettől meg annyira, hogy fiatalos önbizalommal teli pimaszsággal kapásból ne alkudja föl a kezdő fizetését. Nem ültetik a kispadon. Rögtön a legnagyobbakkal játszik, Latabár Kálmánnal, Rátonyi Róberttel, Németh Marikával, Feleki Kamillal és persze Honthy Hannával, akiről az a hír járja, hogy többeket szinte lesöpört a deszkákról, de Lehoczky annyira tetszett neki, hogy örökbe akarta fogadni. A nagy legenda a My Fair Ladyből Eliza szerepe, a színészóriás, Básti Lajos oldalán. Ez volt nálunk az első nyugati típusú musical produkció, műsorról szinte levehetetlenül, hosszú ideig maradt repertoáron.
Igen nagy sztár lett. Amit csak növelt, hogy a méltán népszerű, klasszis futballistához, Tichy Lajoshoz ment feleségül. Amíg el nem váltak, közkedvelt álompárnak számítottak.
Lehoczky lépést tudott tartani a korral. Bár a zenés műfaj kétségkívül igényel bizonyos kliséket, nem merevedett bele a saját eszközeibe. Fanyar humora, intenzív öniróniája, és kiadós életismerete megóvta ettől. Nem akart lecövekelni, és a súgólyuk előtt énekelni. Nem csak a lába volt virgonc, bizonyos táncfigurákban, a szelleme is friss maradt. Miközben tud apatikus lenni, holtfáradt, elkeseredett. De ezt csak civilben engedi meg magának, a színpadon bámulatos koncentrációval kivirult. Mesterien odatett egy-egy poént, ha kellett, egészen fenséges jelenségnek mutatkozott, míg máskor komédiázott, ahogy csak belefért. Könnyedségekbe is mélységeket lopott. A tragikus színek sem idegenek tőle. Az Alföldi Róbert által rendezett Kabaréban például az idős Schneider kisasszonyt adta, aki vészkorszakban nem mer megházasodni a hozzáillő zöldségessel, mert az zsidó. De simán beilleszkedett a Menyasszonytánc című klezmer musicalbe éppúgy, mint Parti Nagy Lajos Ibusár című darabjának operettszínházi verziójába, ami ráadásul gyorsöltözésekkel is volt tetézve, mert Anyuskaként szegény asszonyt, Leopold főhercegnéként pompázatos nőt kellett alakítania.
(Fotó: Fortepan)
A Budapesti Operettszínházban 1962 óta tag, sőt jó ideje örökös tag, Kossuth-díjas és egyedüliként a zenés műfajban, a Nemzet Színésze. Annak idején nyáron, zárt körben, július 18-án, megünnepelték a nyolcvanadik születésnapját, de aztán sajátos évadnyitóként a Mágnás Miskát adták az ő jutalomjátékaként és nyilvános születésnapi megkoronázásaként. Ziccerszerepet játszott benne, amit tovább zicceresítettek a számára. A sok rátarti és hülye arisztokrata között egy felvágott nyelvű, természetes viselkedésű nagymamát adott, aki még mindig habzsolja az életet, az idétlen urizálás helyett pedig szót ért a fiatalokkal, és esze ágában sincs azt gondolni, hogy szentségtörés, ha egy mérnök szerelmes egy arisztokrata lányba. Amúgy pedig kleptomániás, hát istenem, ilyen nyársat nyelt közegben neki is szórakoztatnia kell valamivel magát.
Lehoczky persze pontosan tudja, hogyan kell egy sztárnak színpadra lépnie. Hangja már hallatszott a színfalak mögül, és ebben a hangban telivérség, életöröm, némi élvetegség meg gúny is volt, fitymálva jelezve, hogy nagyjából pök arra a közegre, amiben léteznie kell, erre a nagyképűsködő, gazdagságára és nemesi kutyabőrére beképzelt önfényező világra, ő juszt is jól érzi magát benne. Azért mint a primadonnák, abszolút középen, az elmaradhatatlan operettlépcső legtetejére érkezett meg, mutatós nagyestélyiben, ami csipetnyit bohócosan tiritarka volt, de közben fölöttébb méltósággal, kimondottan nőiesen hordta. Szerényen, ám mégis kihívóan mosolygott. Jelezte, hogy megjelent valaki, aki tud olyan előkelő lenni itt, mint bárki, de közben kissé paródiát is csinált ebből az egész mihaszna, túlzottan is díszes kompániából. Egy perc leforgása alatt elénk tárt egy igen markáns figurát, és ennyi idő alatt azt is bőven megmutatta, hogy fajsúlyos, nagy színész áll a színpadon. Ezt az operettbe nagyon is való, kis ripacskodástól sem mentes, mégis méltósággal teli bejövetelt, nem tudom, hogy bárki is utána csinálná-e magyar deszkákon. Akkora vastapsot kapott rá, hogy szinte leszakadt a csillár. Persze őt vártuk ezen az estén leginkább, de rögvest rá is szolgált arra, amiért annyira vártuk.
Királynőként ünnepelték. A Mágnás Miska előadása a második részben bizonyos időre félbeszakadt, és a teátrum színe-java, egy-egy strófával, és száll vörös rózsával, énekelve érkezett hozzá a színpadra, hogy aztán, ahogy ez egy primadonnának dukál, leboruljanak a lába elé. Láthatóan meghatódott, de nem akarta, hogy érzelgőssé váljon az este, remek pikírt megjegyzéseket rögtönzött. Aztán, amikor az előadás végén, a Színház- és Filmművészeti Egyetem akkori rektorhelyetteseként, bejött Hegedűs D. Géza, és neki, akinek nem volt diplomája, egész eddigi pályája elismeréseként átnyújtott egyet, rövid időre eltört a mécses, majd újabb szellemes megjegyzés következett. Hogy utána milyen hosszas állva vastapsolással és üdvrivalgással folytatódott az este, azt nehéz leírni.
A hetvenedik születésnapján megígérte, hogy a nyolcvanadikon is fellép, ahogyan ezt meg is tette. A nyolcvanadikon pedig azt mondta, ugyan ez kissé bizarr, de a lánya kedvéért megígéri, hogy a kilencvenediken is színpadon láthatjuk. Ehhez képest a nyolcvanötödik születésnapja alkalmából rendezett gálán bejelentette, hogy visszavonul. Továbbra is rendszeresen járt a premierekre. Társalgott a banketteken. Bodrogi Gyula kilencvenedik születésnapján, áprilisban aztán mégiscsak színpadra lépett a Nemzetiben, és ha nem is szolgált produkcióval, de annak beillően, sok humorral, jól poentírozva elmesélt róluk egy közös, megható történetet, nagy tapsot aratva.
Remélem beváltja az ígéretét. A kilencvenedik születésnapján a Budapesti Operettszínházban szeretnék tapsolni neki, nyilván sokad magammal.
Írta: Bóta Gábor
Fotó: Janus Erika
