Mucsi 65 – Idegnyugtatóként is szolgál

Pepita Magazin 2022.09.09. Legendák

Mucsi 65 – Idegnyugtatóként is szolgál

Fotó: Mészáros Csaba

A ma 65 éves Mucsi Zoltánról a szerepei alapján tévesen gondolják sokan, hogy civilben is gyakran kiabál, sűrűn van felpaprikázott hangulatban, totálisan kiakadva, és széles mozdulatokkal, ingerülten hadonászik. Abonyról jutott el az országos hírnévig, szolnoki segédszínészből lett a mindenki által megbecsült, szeretett Kapa.

csanyi cikk

A Kapa becenév márkanévvé is vált. Garanciává arra, hogy viselőjétől színészi minőséget kap a nagyérdemű. Érdemes lesz miatta színházba, moziba menni, kinyitni a tévét. Mágnesként vonzza a közönséget. Ráadásul nem megosztó, ami igazán nagy kunszt. Úgy sztár, hogy az egészen széles közönség számára, a kis falvakban is annak számít, de közben meg alternatív színházi sztár is. A vájtfülűek szintén roppant módon kedvelik, kimondottan vonzerő, ha úgy tetszik, kasszatöltő húzónév. Rá valahogyan senki nem nézett összehúzott szemöldökkel, hogy például a Munkaügyekben mit hisztizik menetrendszerű kiszámíthatósággal a képernyőn, vagy miért vállal el ezt meg azt, ugyan már miért adja el magát már ő is olcsón, miért adja lejjebb a színvonalat?

Lehet netán, hogy ő lejjebb se adja?! Esetleg cipeli magával a színvonalat, és ahol megjelenik, az is óhatatlanul ott van? Netán van egy olyan figurája, meghatározó személyisége, mint mondjuk Kabos Gyulának volt, aki bármilyen marhaság is volt körülötte, azért ő mindig a Kabos maradt, meghatározó, azonnal megjegyezhető fizimiskájával, pontosan körülhatárolható alakjával?

Igen, teremtett egy meglehetősen markáns figurát, aki lakmuszpapírként jelzi, olyan közegben létezik, hogy mindig van miért kibukni, idegeskedni, a plafon lenni. Ha úgy tetszik, a környezete termelte ki magából ezt az idegtolulásos fazont. Népszerűségében az is közrejátszhat, hogy azzal, hogy nézzük, segít levezetni a feszültségeinket, idegnyugtatóként is szolgál.

Aki ismeri, tudja, hogy amúgy ő maga nem ilyen. Na jó, totálisan kiakadva persze azért szokott lenni, de ezt halkan, dilemmázva, magát belülről is „őrölve” teszi, és az a kesernyés irónia, sőt gúny, ami a szerepeiben is tükröződik, az életben szintén a sajátja. Csak ez nem széles, akár hadonászó gesztusokkal, üvöltve tolul elő belőle, hanem csendesen, fogai közt szűrve a szavakat búsong bele a világba. Némiképp olyan, mint Füles a Micimackóban.

Temérdek alig elviselhető alak eljátszása közben lett elképesztően népszerű, bár jó néhány szerepével azonosítva őt, még utálni is lehetne. Láttunk már ilyet azoktól, akik túlzottan beleélték magukat szappanoperákba. De nem, ő váltig és hosszú ideje fölöttébb népszerű. Állócsillag.

A Kapa jelenség a kései Jancsó Miklós filmekben teljesedett ki igazán. Nem azért, mert ennyien néztek Jancsót, hanem amiatt, mert ekkor vált köztudottá, hogy megszületett két népszerűségre is alkalmas figura, ha úgy tetszik, ahhoz hasonlatos páros, mint amilyen Hacsek és Sajó. Azt már kevesebben tudják, hogy nem Jancsó az édesapjuk, ő inkább nevelőapának tekinthető. Ez a lehetőség a Csányi János által rendezett Szentivánéji álomban kezdett kibontakozni. Szerelemből született ez a produkció, sokfelől voltak a színészek, vagy egy évig is elhúzódtak a próbák. Lassan már senki nem hitt abban, hogy egyszer majd eljön a bemutató. Ezen tűnt fel igazán, hogy Mucsi és Scherer Péter, azaz Pepe, „jól állnak egymásnak.” Két mesterembert adtak. Egyikük sem végzett Színház-és Filmművészeti Főiskolát. Mucsi hosszú, Szolnokon töltött évei során kupálódott ki, segédszínészként indult az akkor az ország egyik legkarakteresebb teátrumában. Scherer a Szkéné Színházban nőtt fel, leginkább Somogyi István erőteljes színészi tréningjein edződve, az Arvisura Színház csapatában játszva.

Fenemód eltér az alkatuk, a belső énjük szintúgy. Kettősükben igencsak építenek a különbözőségükre. Már a Szentivánéji álomban is Mucsi volt a szervezkedő, a véleményét mindig odamondogató, a megsértődős, a felháborodott, a magának szinte mindent kikérő, Scherer az elesettebb, de azért pattogós, a naivan vidám, a készséges, a csetlő-botló. Mertek és mernek a falakig elmenően, időnként tán azokat is odébb tolva, harsányak lenni, egymást és a többi kollégát is inspirálóan rögtönözni, szertelen, némiképp kiszámíthatatlan tébolyt vinni a deszkákra, de akkorát, hogy az ember a haját tépi, hogy na ne, ezt már ne!!! Ugyanakkor ez az egész már annyira abszurdba fordul, olyan őrületes tempóban halmozzák a poénokat, hogy elementárissá válik. Eszelős szélsőségessége, visszafoghatatlanul megállíthatatlan nekiszabadultsága teszi jóvá, egyedivé. Ilyen két érdekesen izgalmas, ennyire azonnal megjegyezhető fickót lehet szeretni. Alkalmasak arra, hogy némiképp még ikonná is váljanak. Ha akár sokadszorra bemegy a Nézőművészeti Főiskola több századik előadására a közönség, ezt akarja látni, mint ahogy rajongott zenekara koncertjén sem maradhat el a kedvenc slágere. Megmutatják, hogy lidérces helyzeteket, undok embereket úgy ki lehet röhögni, hogy attól koldulnak. És miközben röhögünk, rendre érződik némi fájdalom is, hogy tulajdonképpen sírás helyett hahotázunk.

Mucsinak civilben is van hajlama a lógó orra, civilben is képes messzire szomorúságot árasztani. Mégis valahol a lelke legmélyén megbújik benne fantaszta módon a hit, hogy lehet jobbítani azon, amit nehezen viselünk el. Ezért tudta jól eljátszani Don Quijote-t, a nagy fantasztát, aki váltig, már-már a halálból visszatérve is hisz abban, hogy vannak makulátlanul jó emberek, a rosszal pedig mer nyíltan szembeszegülni.

Mucsi a topon van. A király beszédében, a József Attila Színházban ő az a pokróc, bárdolatlan beszédtanár, aki az elveszettnek hitt dadogó hercegből, ragyogóan beszélő királyt csinál. Leginkább a Nézőművészeti Kft. családiasan kis csapatával alkot, a leggyakrabban a szakmai otthonában, a Szkéné Színházban. Az Eleven éjszakában totális színpadi ramazuriban vesz részt, ahogy az EztRád-ban némiképp másképpen, de szintén. A Kutyaharapásban gengsztersztori paródiában tobzódik, az Elemben szívszorító, és gyakran finoman poétikus. A Karinthy Színházban, az amúgy Scherer által rendezett Piszkosak előadásában, csak az utolsó öt percben jelenik meg, akkor viszont a szerzőként, Rejtő Jenőként. Felülről, lépcsőn érkezve, elhúzott szájjal, pikírt fintorral, végignéz azon a színpadon, amin kő kövön nem maradt. Elege van ebből, de a szemében már ott a bölcs megbocsájtás is, hogy ő látta, kiismerte ezt, de túl van már e mai kocsmán. Remekbe formált epizódalakítás. Sűrítetten, töményen mond véleményt véleményt a világról. Mucsi a nagy színészek sorába lépett.

Írta: Bóta Gábor

További cikkek

Reklám

Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
mbvk 1
mbvk 5
mbvk 2

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
mbvk 3
MBVK 2 - Kategóriák között
mbvk 2

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
MBVK 1 - Kategóriák között
mbvk 5
MBVK 2 - Kategóriák között

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
mbvk 2
MBVK 5 - Kategóriák között
mbvk 1

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
MBVK 3 - Kategóriák között
mbvk 5
mbvk 8

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...