Bajor Imre 65 – Legenda vált belőle

Pepita Magazin 2022.03.09. Legendák

Bajor Imre 65 – Legenda vált belőle

Bajor Imre ma lenne 65 éves. Az ország egyik legkedveltebb színészét, aki temérdek alkalommal nevettette meg az embereket, 57 évesen gyűrte le a gyilkos kór.

csanyi cikk

Még tizennyolc éves kora előtt megmondta a szüleinek, hogy huszonöt-harminc esztendősen megismeri az ország. Azt a kicsi, töpszli, szerencsétlen, mindig vesztes gyereket szerette meg mindenki, aki valaha ő volt. Ő lett a kisember, a kispolgár megtestesítője, aki tényleg nagyon alulról érkezett. És ezt így érezték az emberek akkor is, amikor elterjedt róla, hogy limuzinnal jár, és igencsak felékszerezve jelenik meg. A gyakorlatban tanulta a szakmát. Tizenkilenc évesen már játszott a Déryné Színházban, tájon, meg a Józsefvárosban. Egyáltalán nem volt frekventált hely, a szakma előtt nem lehetett ott kitűnni, de a színházi hatás természetrajzából, a poentírozásból, annak tudományából, hogyan lehet a közönséget megnevettetni, vagy éppen megríkatni, sokat el lehetett lesni. Szegénylegény maradt még egy ideig. Előfordult, hogy az egykor művészek találkozóhelyeként közismert Balettcipő valamelyik helyiségében lakott, matracon aludva. Még semmi különöset nem csinált, de már nagy volt a szája. Fennhangon mondta a véleményét. A Balettcipőben rendszeresen produkálta magát, például nagy színészeket gúnyolt ki. Élvezettel gonoszkodott. Produkcióira felfigyelt Verebes István. Beajánlotta a Játékszínbe, ahol a tehetségeket szívesen felfedező direktor, Berényi Gábor óvó és értő oltalma alá került. Kedves, békebeli magyar vígjátékok sorában játszott. Kirobbanó sikere volt például a Hippolyt, a lakáj Makácsaként. Beképzelt képviselőként, akihez hozzá akarnak kényszeríteni egy őt nem kedvelő lányt, tükröt mutatott az önajnározó képmutatásnak. Horváth Ádám a kétszázadik Hippolyt előadáson látta meg, és annyira megtetszett neki, hogy szerepet írt számára a Szomszédok című teleregénybe. Be nem álló szájú fodrászaként, Oli úrként, a népszerűség magaslataira jutott. Ekkor többen gondolták beképzeltnek. Soha nem volt az, miközben nem állítható, hogy nem volt szépen fejlett önbizalma. De megmaradt benne az alulról jöttek gyakran lebírhatatlan gátlásossága, örök bizonyítási kényszere is. Már abszolút ismert volt, amikor a szűk vevőkörzetű Terézvárosi Kábeltévébe hívtam riportalanynak. Adás előtt intenzíven, jól láthatóan remegett a keze, kiült az arcára a szorongás. És nem ritkán volt ez így színpadra lépés előtt, nem is csupán a premierek idején. Rendszeresen feszültségekkel volt tele, marcangolta magát, tán ezért is nézett a kelleténél jóval gyakrabban a pohár fenekére. Miközben hihetetlen mit dolgozott. Záhonytól Sopronig mindenütt fellépett. A legkisebb faluban is ismerték és várták. És amikor meghívták, nem hitték el, hogy oda is elmegy. Állandóan izgatottan rátelefonáltak. De ő mindig ott volt, amit a naptárjába beírt, az szent volt számára, a világért sem hagyta volna cserben a közönségét.

A világról viszont alaposan megvolt a véleménye. Miközben ő jó módba került, és bőkezűen jótékonykodott is, nehezen viselte, hogy a rendszerváltásnak annyi, akár földönfutóvá lett áldozata van. És azt is nehezen viselte, hogy annyira romlik a közízlés. Furcsa ezt vele kapcsolatban említeni, akit olykor szinte kinéztek a szakmából, azzal vádolták, hogy gagyit árul, sokat kér a fellépéseiért, miközben olcsón adja magát. Magam is nem ritkán láttam úgy a tévében, hogy azt éreztem, átlépi a jó ízlés határát. Amit pontosan tudott, de mindenáron sikerre vágyott, ezért nem feltétlenül tartózkodott a hatásvadászattól. Többször vitatkoztam vele erről. Azt mondta, szívesen játszana gyakrabban színházakban - jó néhány felkérést visszautasított -, de ebből nem tudná eltartani a családját, nem azokat az időket éljük, hogy a Hamlettel lehet vidéki turnéra indulni. Az agyonhajszolt, megfáradt, megalázott emberek szórakozni, nevetni akarnak. És ő nyújtotta ezt nekik művészien, vagy iparos módjára, szakmányban, ahogy adódott. A Rádiókabaré közkedvelt alakjává is vált, a Heti Hetes elképzelhetetlen volt nélküle. És időnként, évente, vagy még ritkábban, színházban elvállalt egy-egy szerepet, amit fontosnak tartott. Hogy maga előtt is újra meg újra bizonyítson.

Élete két utolsó színpadi szerepében, a Karinthy Színházban lépett fel. Mindkettőben az a Verebes rendezte, aki a pályája elején megadta neki a kezdőlökést. Egy olyan rendhagyó krimiben, ami három egyfelvonásosra tagolódik, az Én, Te, Őt címűben, különböző alakokként lépett színre. De az igazán fontos Hunyadi Sándor Lovagias ügy című kishivatalnokának az eljátszása volt. Szomorkás vígjátékról van szó, bár ő helyenként tragikus mélységekre jutott. Megmutatta mindazt a reménytelenséget, fájdalmat, kiúttalanságot, ami azzal járhat, ha valaki elveszti az állását, és úgy érzi, nincs tovább. Nevettetett és könnyeket csalt elő, képes volt megrendítő lenni. Nagy színésznek mutatkozott, Kabos Gyula egykori szerepét adta, ahogy a Meseautó című film új változatában is.

Ha ilyen szerepeket és így játszik rendszeresen, valószínűleg máshogyan alakul a pályája. A saját döntése is volt, hogy nem ezt tette. Eljutott az idegkimerültségig, 2010 elején otthonában összeesett. Két és fél hónapos kényszerpihenőt kellett tartania. Gyakran bedarálta a szórakoztatóipar. Ki-kikecmergett belőle, és mulattatott teljes energiával, egyénien, karizmatikusan, odaadással. 2014-ben, agydaganatban halt meg. Egy ország szerette. Mára legenda vált belőle.

Írta: Bóta Gábor

További cikkek

Reklám

Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Hamarosan jön a Hadik film

Pepita Magazin 2023.02.07.
Március 9-én vetítik a mozik Szikora János Hadik című kalandfilmjét. A neves 18. századi hadvezér, a Berlint is elfoglaló Hadik András haditetteit feldolgozó film főszerepeiben Trill Zsolt, Molnár Áron, Szab...

Japánt idézi meg a Békéscsabai Jókai Színház új mesedarabja

Pepita Magazin 2023.02.06.
Február 14-én először Szentesen, a Tóth József Színház és Vígadó deszkáin elevenedik meg a Naplopó című japán népmese, Japánt idéző díszletekkel, jelmezekkel, zenével...

Óz, a varázsló - A klasszikus mese új köntösben a Kolibri színpadán

Pepita Magazin 2023.01.18.
Az idei évad első nagyszínpadi produkciójaként egy klasszikus mesét láthat új köntösben a Kolibri Színház közönsége; január 28-án, szombaton mutatják be az Óz, a varázsl&oacu...

Járt ösvény

Peremartoni Krisztina: A színészet nekem egy eszköz amivel megélhetem a saját szabadságomat

Pepita Magazin 2023.01.16.
Szenvedélyes világutazó, de leginkább a földdel bensőséges viszonyt ápoló kultúrákat szereti. Önkénteskedett Szumátrán egy orangután rehabilitációs központban, volt favág&o...

Újvári Zoltán: Valami felfalja az embert. Valami kényszer

Pepita Magazin 2022.12.20.
Pécsről eljött egy Janus Pannonius-díjjal, a következő évben megkapta a Jászai Mari-díjat, majd kamaraszínházi színészként elsőként, a legjobb férfialakítás díját is neki &iac...

Seress Zoltán: Ez olyan érzés, mint meztelenül úszni a tengerben…

Pepita Magazin 2022.11.24.
Első színháza volt a Vígszínház, két éve ismét itt játszik. Közben társulati tag volt Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és persze a Bárka Színházban, amelynek megsz...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Ész, szív, bátorság – Gothár Péter karizmatikus Óz rendezése

Pepita Magazin 2023.01.31.
Sziporkázó humorral, megható momentumokkal, üde, friss játékossággal teli, az Óz, a varázsló előadása a Kolibri Színházban, Gothár Péter rendezésében. Sejthető volt, ha ő több...

Szín a színtelenségben – A Made in Hungária „újratöltve”

Pepita Magazin 2023.01.30.
Akár poros is lehetne a Made in Hungária, az egykori óriási siker felmelegítése, de nagyon nem az. Élettel teli, sodró lendületű előadás született ismét Fenyő Miklós dalaiból, élettörté...

Látszatélet – Magányos emberek a Kamrában

Pepita Magazin 2023.01.23.
Betódulunk a Magányos emberek szereplőinek házába. Nem zavar bennünket, hogy többen otthon vannak közülük. Végig bámuljuk a lakásukat, a vécétől a könyvespolc köteteiig.
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

A tanár

Meczner János: Volt tanítványom vitte tovább az osztályt

Pepita Magazin 2023.01.25.
Meczner János rendező, a Budapest Bábszínház korábbi igazgatója, kezdeményezte, hogy beinduljon a bábszakos képzés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelyre amikor rákényszerí...

Nincs megfelelő követelményrendszer – Szakály György a táncképzésről

Pepita Magazin 2022.12.27.
„Már nem lehet azt mondani, hogy kövér vagy, kicsit le kellene fogyni, nem vagy elég ügyes”, mondja Szakály György, nemzetközi hírű, Kossuth-díjas táncos, a Magyar Táncművészeti Egyetem egykori rektora. ...

Fessük az ördögöt a falra! - Az agresszor logikája és lélektana

Pepita Magazin 2022.11.27.
Az életben nagyobb biztonságot ad, ha látjuk, hogy az agresszornak mi a logikája és a lélektana, mondja Vidovszky György, rendező, drámatanár. Sok olyan kemény produkciót állított színpadra, amiben erős...

Legendák

Jordán Tamás 80

Pepita Magazin 2023.01.15.
Jordán Tamás ma 80 éves. Kicsit lassabban mozog, mint régen, de megmaradt az egykori csillogó szemű, nagyot álmodni képes fantasztának, aki újabb és újabb dolgokat eszel ki, és amire esetleg más legyintene, h...

Húsz éve halt meg Schütz Ila

Pepita Magazin 2022.12.11.
Schütz Ilára, a karizmatikus színészre, ma 20 éve a fürdőkádjában találtak rá holtan, a gyomrában túladagolt gyógyszerekkel, a fürdővízben hajszárítóval. Máig nem tudni po...

Alföldi 55

Pepita Magazin 2022.11.22.
A ma 55 éves Alföldi Róbertet imádják és utálják. Valószínűleg sokkal többen vannak akik szeretik,  mint akik akár egyenesen gyűlölik. Az biztos, hogy tényező, és, hogy mindenki ismeri.
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

A rendező

Vaszkó Bence: Nem égettem fel magam mögött semmit

Pepita Magazin 2023.01.10.
A József Attila Színházból egy hatalmas isztiméri farmra repítette családját Vaszkó Bence színművész, aki nem sokkal előtte Anastasius volt A pápanőben. Három évvel korábban a nyíregyh&...

Puskás Tamás: Szellemek vannak mindaddig, amíg a szeretet hiányt szenved

Pepita Magazin 2022.12.14.
Nemrég olvastam egy interjút Esztergályos Károllyal, aki azt nyilatkozta, hogy szerinte az egész életművéből, egy Csehov kisregényből készült filmje, aminek történetesen az a színházigazgató volt ...

Gémes Antos: Nem kell ahhoz sanyarú sors, hogy küszködni tudjon az ember

Pepita Magazin 2022.11.08.
Fújd el a gyertyát, ami nem fog kialaludni, de úgy csináld, hogy ne hibának tűnjön, hanem gegnek. Oké. No, még egyszer. Jó, majd gondolkozunk még rajta – instruálta a Madagaszkár című musical prób...

A jövő nagyjai

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...

Kopek Janka: Mindig egy új világba csöppenek

Pepita Magazin 2022.12.19.
Kopek Janka színésznő, műsorvezető, a Vígszínház társulatának tagja. Színpadi és filmes munkák mellett nemzetközi menedzsmenttel is foglalkozik. Nemrégiben cukrász végzettséget is szerzett. Vele...

Hartai Petra: A próbák alatt felfestődik egy élet

Pepita Magazin 2022.11.29.
Hartai Petra idén Junior Prima Díjat kapott színészi munkájának elismeréseként. Már nagyon fiatalon képernyőre került, gyerekműsorokban láthattuk, bár önironikusan ő úgy fogalmazott: „Akkor ...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Mester Dávid: A saját határaim állandó feszegetése természetes

Pepita Magazin 2023.01.26.
Azóta figyelem, mióta először meghallottam a Félkegyelműben, a Háború és békében majd a Liliomban a felcsendülő zenéjét. Nem megszokott, a nagy tudás mentén letér az útról és ...

Viktória grófnő Veszprémben

Pepita Magazin 2022.12.22.
Egy szórakoztató, mégis komoly drámai ívvel megkomponált Viktória előadást láthattunk a Veszprémi Petőfi Színházban, az igazgató, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes műv&eac...

Gaál Attila Csaba: Most nagy erővel, nagy tetteket tudok végrehajtani

Pepita Magazin 2022.11.21.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész és rendező szakának hallgatója volt, ma a Veszprémi Petőfi Színház színművésze. A Nyitott ablak című előadásában nyújtott alak&iacu...

Emlékek

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

Felvétel

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...

Thuróczy Szabolcs: Ez a szakma eléget, miközben hamuvá válik az ember

Pepita Magazin 2022.12.16.
Nem sok jogi egyetemet végzett színészünk van, sőt olyan sem sok, aki ennyiszer megkapta a legjobb férfi alakítás díját, mint Thuróczy Szabolcs. Olyan színészünk meg végképp nem sok van, aki kar&aac...

Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

Pepita Magazin 2022.11.16.
A legszebb Európában élő vietnámi lánynak választották Berlinben 11 évvel ezelőtt Nari Nguyent. A szépségkirálynő ezúttal Az almafa virága címet viselő magyar-vietnámi romantikus film é...