A hazai dzsesszélet évtizedek óta élvonalbeli, meghatározó személyisége a Liszt Ferenc-díjas László Attila, aki professzionális tudását régóta adja át növendékek sokaságának is. Virtuóz gitárjátékát nemcsak itthon ismerik és szeretik, nemcsak a hazai zenészvilág kiválóságaival állt már közös színpadon, hanem több külföldi muzsikus világsztárral is.
– Sokat jártam annak idején a Petőfi Sándor utcai Építők Műszaki Klubjába dzsesszt hallgatni. Hogyan emlékszel vissza ezekre az időkre, a pályád indulására?
– Nekem is szép emlékek jutnak róla most eszembe. A helyszín egyik különlegessége az volt, hogy a belváros közepén működött. Olyan sokszínű, avantgárd jegyeket is mutató művészetnek adott teret a klub, mint a dzsessz is volt akkoriban. Megfordult náluk a hazai dzsesszélet színe-java, az én együttesem, a Kaszakő is. Mindig nagy örömmel mentünk, akkora pezsgés, szakmai körforgás zajlott, amelybe egy kreatív zenét játszó együttesnek bekerülnie mindenképpen élmény és megtiszteltetés volt.
– Építészmérnökként diplomáztál. Utána jött a zene?
– Még az egyetemi éveim alatt alapítottam Kaszakő néven a zenekaromat. Különleges hangzása volt, mert a ritmusszekció mellett fagott, oboa, fuvola is volt benne. Első körben nem a Konziban szedtem fel a zenei tudásomat, hanem belülről jövő igény volt, amihez aztán megtaláltam a partnereket is. Az 1977-es televíziós Ki mit tud?-ban szerepelve az országos ismertséget is megszereztük, éveken át sikerrel prosperáltunk. Mivel szerettem volna professzionális körülmények között is megtanulni mindent a dzsesszel kapcsolatban, elkezdtem a tanulmányaimat a Bartók Béla Konzervatóriumban, ahol nagyjából öt-hat évvel voltam idősebb azoknál, akik eleve ott indultak.
– Három éve tanultál ott, amikor jött egy fantasztikus lehetőség…
– Igen, Tomsits Rudolftól kaptam. Zseniális muzsikus volt, a szextetje volt az első, minden szempontból professzionális zenekar, amelybe meghívást kaptam. Nagyon sokat tanultam ott, és szerencsémre utána is mindig volt továbblépési lehetőségem. Elhívtak például stúdiózenésznek a Magyar Rádió Zenekarához, hat évet töltöttem náluk. Egészen különleges zenei feladatok elé állítottak, rengeteget fejlődtem, ott tanulhattam meg hangszerelni is. Ezzel párhuzamosan műveltem tovább a dzsesszt, nagyszerű partnerekkel.
A cikk folytatása a Pepita magazin októberi számában olvasható.
