Szerelmi téboly

Pepita Magazin 2022.08.30. Kritika

Szerelmi téboly

Tele viháncolják a színpadot a Szentivánéji álom színészei. Árad belőlük a játékkedv. Nem férnek a bőrükbe a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Budaörsi Latinovits Színház vendégjátékán.

csanyi cikk

Imádják és jól kijátsszák a félreértéses helyzetkomikumokat. Időnként már bohózati szituációkba keverednek, miközben megmutatják az élet kiszámíthatatlan kuszaságát, a totális káoszt. Fehér Balázs Benő rendező, nem a szép, pompázatosan varázslatos erdőt mutatja nekünk felhőtlenül csillagos éggel, romantikusan túlburjánzó érzelmekkel. Inkább a szerelmi tébolyt teszi közszemlére, a fejvesztettséget, amikor valaki úgy hiszi, vagy tudja is, nem szeretik, megcsalják, nem viszonozzák a vonzalmait, és ettől bekeményít, ő is rideggé, akár kegyetlenné válik, bosszúállásra, gyűlöletre is kész. Abszurdba torkolló, ezért mulatságos kiborulásokat is végig nézhetünk, ahogy a már amúgy is zavarodott szerelmeseket, Pukk a maga hebrencs kajánságával egyre inkább összezavarja. Kezdetben nem úgy hinti rájuk a pipacsból a varázs nedűt, hogy rendeződjenek, a dolgok, hanem az amúgy is össze-visszagabalyodott szálakat még inkább keresztül-kasul kuszálja, és persze mindezt még jókora élvezettel is teszi pajkos rosszcsontként.

Bár Fekete Ádám Pukk-ja – Nádasdy Ádám fordításában nem Pucknak írják –, egyáltalán nem szokványos. Nem röpköd a levegőben, nem kis helyes, vicces manó, inkább sokat tapasztalt, gunyoros, némiképp megkeseredett, sőt sok tekintetben megbölcsült ember. Fekete Ádám csaknem olyan mélységgel, okossággal mondja el a monológját, mintha Prospero osztaná meg velünk az intelmeit. Sokat tud a világról, ezért ostorozza is azt, ostoroz benne minket is, de ezt is halálra élvezi.

Érdekesség, hogy Szabó Máté Shakespeare darabjának, Benjamin Britten és Peter Pears által írt operaváltozatában, az Eiffel Műhelyházban, Czukor Balázzsal ugyancsak nem ugribugri, meggondolatlan, kedvesen hebehurgya, pajkos kiskölyköt, hebrencs manókát játszat. Éppen ellenkezőleg, meglett, szakállas férfi. Ebben az előadásban ugyanúgy nincs grandiózus látvány, mint a budaörsiben, a rendező csaknem mindent a szereplők vállára tesz, ami azt is jelenti, hogy maximálisan terhelhetőnek tartja őket, totálisan megbízik bennük. A Nemzeti Színházban, amikor David Doiasvili rendezte Shakespeare majdnem tragédiába hajló vígjátékát, beleszerelmesedett az ottani kiváló technikába. Valóságos látvány show-t „celebrált”, némiképp háttérbe szorítva a színészeket.

Most az ellenkezője a helyzet. Annyira előtérben vannak, hogy az amúgy is központi helyzetbe hozott mesterembereknek a színpadi nevük ugyanaz, mint a színészeké. Tehát például Göndör László, aki a derék műkedvelőket rendezi, civilben is Göndör László. A műkedvelők pedig nem is annyira amatőrök, mintha egy profi színház kapkodó, felszínes, feszültséggel teli próbájának a paródiáját látnánk, öntömjénező rendezővel. Tudálékosan okoskodó dramaturggal, Laboda Kornél megszemélyesítésében, sztárallűrökkel terhes színésszel, aki meg van győződve arról, hogy nem hagyják kibontakozni, Böröndi Bence alakításában. Hajmási Péter Hajmási Péterét tényleg nem különösebben engedik érvényesülni. Dióssi Gábor elrévedő, kissé önbizalom hiányos, magában töprenkedő fazon. Szőts Orsi ügybuzgó rendezőasszisztens, akit többen jóformán lábtörlőnek használnak. Ilyés Róbert, Théseus és Oberon, Takács Katalin pedig Hippolyta és Titánia, remekül megmutatják, hogy az előkelőségeket, de még a tündéreket is, ugyanúgy eléri a szerelmi téboly, a lelki zűrzavar, a kétségbeesés, a szeretetre való áhítozás, mint a „köznépet”, a földi halandókat. Fröhlich Kristóf Lysander, Chován Gábor Demetrius, Hartai Petra Hermia, Spolarics Andrea Heléna, akik szerelmi kálváriájukat járják, fellángolnak, „kihűlnek”, kétségbeesnek, megcsalatva érzik magukat, majd ismét csillapíthatatlanul lángolnak. Ebben az sem zavarta meg a színészeket, hogy a tűzijáték napján tartott előadásba a patronok robbanása igencsak belehallatszott. A zavaró hanghatásokról a leggyakrabban hősiesen próbáltak nem tudomást venni, néhányszor azonban szellemes rögtönzéssel reagáltak a durranás sorozatokra.

Szakos Kriszta erőteljes színű, akár a lángolásnak megfelelően, tűzpiros ruhákat, fantáziadús fazonokat tervezett. Devich Botond meghatározó díszletként hatalmas, fénylő, mutatósan fodrozódó függönyt képzelt el, jelezve, hogy lényegében színház a színházban jeleneteket látunk. Annyira, hogy Göndör még egy kissé túlspilázott, de áradó humorral előadott, stand upot is levág, annak ürügyén, hogy felkonferálja a mesteremberek produkcióját. A már elrendeződött sorsú szerelmespárok kiülnek az első sor elé, és velünk együtt nézik őket. Tulajdonképpen hasonló színpadi káoszt látnak, mint amilyenben eddig nekik is részük volt, csak még inkább felturbózva, még groteszkebben, még féktelenebbül. Bámulják, bámulják, és szavuk sincs hozzá. Már próbálják kívülről nézni azt a zűrzavart, amiben mindannyian benne vagyunk.

Írta: Bóta Gábor

Fotók: Borovi Dániel

További cikkek

Reklám

Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Óz, a varázsló - A klasszikus mese új köntösben a Kolibri színpadán

Pepita Magazin 2023.01.18.
Az idei évad első nagyszínpadi produkciójaként egy klasszikus mesét láthat új köntösben a Kolibri Színház közönsége; január 28-án, szombaton mutatják be az Óz, a varázsl&oacu...

Évkezdés a Radnóti Színházban

Pepita Magazin 2023.01.18.
A magyar kultúra napján a repertoár darabjai mellett közönségtalálkozóval, rendhagyó irodalomórákkal, jubileumi Szerb Antal-esttel, vendégprodukciókkal és könyvbemutatóval is várja a n&ea...

A Pick Szeged Zrt.-nél próbálnak a Szegedi Nemzeti Színház művészei

Pepita Magazin 2023.01.17.
Az önkormányzati fenntartású intézmények ideiglenes bezárása miatt a Pick Szeged Zrt. által felajánlott helyszínen folynak a Szegedi Nemzeti Színház egyik márciusi bemutatója, a Hegedűs a há...

Járt ösvény

Peremartoni Krisztina: A színészet nekem egy eszköz amivel megélhetem a saját szabadságomat

Pepita Magazin 2023.01.16.
Szenvedélyes világutazó, de leginkább a földdel bensőséges viszonyt ápoló kultúrákat szereti. Önkénteskedett Szumátrán egy orangután rehabilitációs központban, volt favág&o...

Újvári Zoltán: Valami felfalja az embert. Valami kényszer

Pepita Magazin 2022.12.20.
Pécsről eljött egy Janus Pannonius-díjjal, a következő évben megkapta a Jászai Mari-díjat, majd kamaraszínházi színészként elsőként, a legjobb férfialakítás díját is neki &iac...

Seress Zoltán: Ez olyan érzés, mint meztelenül úszni a tengerben…

Pepita Magazin 2022.11.24.
Első színháza volt a Vígszínház, két éve ismét itt játszik. Közben társulati tag volt Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és persze a Bárka Színházban, amelynek megsz...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Hangadó

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Mezei Kitty: Színészként az őrült figura izgalmasabb tud lenni

Pepita Magazin 2022.10.29.
Mezei Kitty néhány éve az év legjobb női szinkronhangja lett. A szinkronstúdiók világába egyenesen a táncparkettről került be egy furcsa szituáció és egy nyelvtörő miatt. Bár váratlanul &ea...

Kritika

Látszatélet – Magányos emberek a Kamrában

Pepita Magazin 2023.01.23.
Betódulunk a Magányos emberek szereplőinek házába. Nem zavar bennünket, hogy többen otthon vannak közülük. Végig bámuljuk a lakásukat, a vécétől a könyvespolc köteteiig.

Dühös vígjáték – A Szeget szeggel a Vígszínházban, Rudolf Péter rendezésében

Pepita Magazin 2022.12.30.
Totálisan elzüllött, romlott város, rossz törvényeit nem betartó népét látjuk karneváli forgatagban, örök mozgásban, álarcban, vagy anélkül, a Szeget szeggel Rudolf Péter által re...

Vidámság és pusztulás – Az Egy szerelem három éjszakája ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Pepita Magazin 2022.12.29.
Halálhírt hozva is mókáznak a Három királyok az Egy szerelem három éjszakája előadásának elején, ifj Vidnyánszky Attila rendezésében, a Pesti Színházban. Még privatizá...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

A tanár

Meczner János: Volt tanítványom vitte tovább az osztályt

Pepita Magazin 2023.01.25.
Meczner János rendező, a Budapest Bábszínház korábbi igazgatója, kezdeményezte, hogy beinduljon a bábszakos képzés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelyre amikor rákényszerí...

Nincs megfelelő követelményrendszer – Szakály György a táncképzésről

Pepita Magazin 2022.12.27.
„Már nem lehet azt mondani, hogy kövér vagy, kicsit le kellene fogyni, nem vagy elég ügyes”, mondja Szakály György, nemzetközi hírű, Kossuth-díjas táncos, a Magyar Táncművészeti Egyetem egykori rektora. ...

Fessük az ördögöt a falra! - Az agresszor logikája és lélektana

Pepita Magazin 2022.11.27.
Az életben nagyobb biztonságot ad, ha látjuk, hogy az agresszornak mi a logikája és a lélektana, mondja Vidovszky György, rendező, drámatanár. Sok olyan kemény produkciót állított színpadra, amiben erős...

Legendák

Jordán Tamás 80

Pepita Magazin 2023.01.15.
Jordán Tamás ma 80 éves. Kicsit lassabban mozog, mint régen, de megmaradt az egykori csillogó szemű, nagyot álmodni képes fantasztának, aki újabb és újabb dolgokat eszel ki, és amire esetleg más legyintene, h...

Húsz éve halt meg Schütz Ila

Pepita Magazin 2022.12.11.
Schütz Ilára, a karizmatikus színészre, ma 20 éve a fürdőkádjában találtak rá holtan, a gyomrában túladagolt gyógyszerekkel, a fürdővízben hajszárítóval. Máig nem tudni po...

Alföldi 55

Pepita Magazin 2022.11.22.
A ma 55 éves Alföldi Róbertet imádják és utálják. Valószínűleg sokkal többen vannak akik szeretik,  mint akik akár egyenesen gyűlölik. Az biztos, hogy tényező, és, hogy mindenki ismeri.
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

A rendező

Vaszkó Bence: Nem égettem fel magam mögött semmit

Pepita Magazin 2023.01.10.
A József Attila Színházból egy hatalmas isztiméri farmra repítette családját Vaszkó Bence színművész, aki nem sokkal előtte Anastasius volt A pápanőben. Három évvel korábban a nyíregyh&...

Puskás Tamás: Szellemek vannak mindaddig, amíg a szeretet hiányt szenved

Pepita Magazin 2022.12.14.
Nemrég olvastam egy interjút Esztergályos Károllyal, aki azt nyilatkozta, hogy szerinte az egész életművéből, egy Csehov kisregényből készült filmje, aminek történetesen az a színházigazgató volt ...

Gémes Antos: Nem kell ahhoz sanyarú sors, hogy küszködni tudjon az ember

Pepita Magazin 2022.11.08.
Fújd el a gyertyát, ami nem fog kialaludni, de úgy csináld, hogy ne hibának tűnjön, hanem gegnek. Oké. No, még egyszer. Jó, majd gondolkozunk még rajta – instruálta a Madagaszkár című musical prób...

A jövő nagyjai

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...

Kopek Janka: Mindig egy új világba csöppenek

Pepita Magazin 2022.12.19.
Kopek Janka színésznő, műsorvezető, a Vígszínház társulatának tagja. Színpadi és filmes munkák mellett nemzetközi menedzsmenttel is foglalkozik. Nemrégiben cukrász végzettséget is szerzett. Vele...

Hartai Petra: A próbák alatt felfestődik egy élet

Pepita Magazin 2022.11.29.
Hartai Petra idén Junior Prima Díjat kapott színészi munkájának elismeréseként. Már nagyon fiatalon képernyőre került, gyerekműsorokban láthattuk, bár önironikusan ő úgy fogalmazott: „Akkor ...
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Mester Dávid: A saját határaim állandó feszegetése természetes

Pepita Magazin 2023.01.26.
Azóta figyelem, mióta először meghallottam a Félkegyelműben, a Háború és békében majd a Liliomban a felcsendülő zenéjét. Nem megszokott, a nagy tudás mentén letér az útról és ...

Viktória grófnő Veszprémben

Pepita Magazin 2022.12.22.
Egy szórakoztató, mégis komoly drámai ívvel megkomponált Viktória előadást láthattunk a Veszprémi Petőfi Színházban, az igazgató, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes műv&eac...

Gaál Attila Csaba: Most nagy erővel, nagy tetteket tudok végrehajtani

Pepita Magazin 2022.11.21.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész és rendező szakának hallgatója volt, ma a Veszprémi Petőfi Színház színművésze. A Nyitott ablak című előadásában nyújtott alak&iacu...

Emlékek

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

Felvétel

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...

Thuróczy Szabolcs: Ez a szakma eléget, miközben hamuvá válik az ember

Pepita Magazin 2022.12.16.
Nem sok jogi egyetemet végzett színészünk van, sőt olyan sem sok, aki ennyiszer megkapta a legjobb férfi alakítás díját, mint Thuróczy Szabolcs. Olyan színészünk meg végképp nem sok van, aki kar&aac...

Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

Pepita Magazin 2022.11.16.
A legszebb Európában élő vietnámi lánynak választották Berlinben 11 évvel ezelőtt Nari Nguyent. A szépségkirálynő ezúttal Az almafa virága címet viselő magyar-vietnámi romantikus film é...