A Hajmeresztő demokratikus krimi. A nézők megszavazhatják, hogy ki legyen a gyilkos, és aznap este a színészek úgy alakítják a történetet, hogy tényleg ő is lesz.
A Hajmeresztő nevű fodrászszalonban valóban hajmeresztő dolgok borzolják a kedélyeket. A gyilkosságot nem ott követik el, hanem a közvetlenül felette lévő lakásban, de az üzletben bolydul fel a méhkas. Kiderül, hogy az egyik vendég eleve civil ruhás rendőr, hamarosan betoppan a fiatal asszisztense is, fülest kaptak, hogy itt érdemes lesz szaglászni. Aztán amikor a szemetet kidobni kimenő fodrásznő lélekszakadva visszarohan, és azt sikongatja, hogy vér, vér, mindenütt vér!, a hekusok rögvest akcióban lépnek.
Paul Pörtner méltán sokfelé játszott darabjában az első rész zömében minden úgy zajlik, mint egy hagyományos bűnügyi históriában. Annyira hagyományos, hogy a Marton Róbert által játszott nyomozó kapásból kijelenti, hogy a gyilkosnak a helyiségben tartózkodók között, vagyis egy zárt térben kell lennie, mint általában a jó öreg Agatha Christie műveiben, közülük kell kisakkozni ki a gyilkos. Ez abban is hagyományos krimi, hogy a két hekus kizárva, pedig amikor a gyilkosságot elkövették, éppen ők sem tartózkodtak az üzletben, ők is eltehették láb alól a világhírű zongoraművésznőt, akinek játéka lehallatszott a fodrászüzletbe, és fölöttébb ingerelte annak tulajdonosát. Egy ideig mindenki úgy gondolja, hogy amíg játszott, nem halhatott meg, aztán találnak egy magnót, rajta az ő zongorázásával, erről is szólhatott a zene, a gyilkos kapcsolhatta be a felvételt, hogy arra az időre már lehessen alibije.
Négy gyanúsított és két zsaru vívja egymással a csatáját. Jók a karakterek. Marton Róbert logikus gondolkodású, a tényeket módszeresen felfejtő rendőrhadnagy, a nyomaték kedvéért pisztolytáskával az oldalán. Befutott, jó szakembernek tűnik, aki ettől még simán belekeveredik humoros helyzetekbe, mert némi idegborzolástól eltekintve, azért leginkább vígjátékról, olykor már-már paródiáról van szó. A legviccesebb fazon a Labán Roland által megformált kezdő rendőr. Hórihorgas fickó, mély hanggal, bamba ábrázattal, rendszerint tőmondatokban beszél, rövid velősséggel mond hol nagy baromságokat, hol eszes dolgokat, és nem sejthető előre, mikor melyik jön ki a száján. Az egyik jól adjusztált beköpésénél valamelyik néző azt ereszti ki igencsak hallhatóan magából, hogy zseniális, és tényleg oltári jó, telibe talál egy karakteres figurát. Csiby Gergely fodrászat tulajdonosaként, hiperaktív, izgő-mozgó, sokat beszélő meleg fiatalember. Kolléganője, akit Jeney Luca ad, szintén bőbeszédű, vagányul öltözködő, a bőrébe ugyancsak nehezen férő fiatal nő. A színpad előterében, Cserna Antal alakításában, ül egy higgadt, újságot olvasó, elegáns, öltönyös, mellényes, nyakkendős, hallgatag úr. Elkéső vendégként pedig betoppan egy élénk piros színű, feszülő kosztümben domborító, be nem álló szájú középkorú nő, Bozó Andrea megformálásában. Ez a „választék”, akik közül tettest kell kiszemelni. Úgy tűnik, bizonyos kérdésekben mindegyikük hazudik, ötöl-hatol, elken dolgokat. A derék hadnagy buzgón le-lecsap egy-egy logikátlanságra. A kihallgatottak olykor zavarba jönnek, vagy éppen gyanút keltően fölényeskednek, kellő feszültséget, vagy humoros pillanatokat teremtve.
Az előadás első részének a vége felé felgyújtják a nézőtéri lámpákat, a hadnagy felénk fordul, és a véleményünket kérdezi. Nem álinteraktivitás ez, mint oly sok produkcióban, hogy megszólítják a nézőket, de valójában nem akarják, hogy feleljenek, most tényleg válaszokat, hozzászólásokat várnak. A szereplőktől is lehet kérdezni, vélemény is mondható róluk, és ők az elhangzottaknak megfelelően, a figurájuk bőrében maradva, reagálnak, improvizálnak, párbeszédek is kialakulnak színpad és nézőtér között. Marton a helyzetnek megfelelően, fölöttébb empatikusan, kellő ritmusérzékkel, irányítja a diskurzust.
Kelemen József rendezése ízig-vérig profi munka, üde, nevettető szórakozás, frissítő, közös játék. A szünetben kérdéseket lehet bedobni egy ládába, ezek egy része kihúzásra és megválaszolásra kerül, de a fő hangsúly a színészek és a közönség szóváltásán van. Kérhetjük akár táskák, szatyrok, briftasnik tartalmának bemutatását, bizonyos szituációk rekonstruálását, ahogy lehetséges gyilkos szerszámok, olló, borotva felmutatását is. Sok minden megy a laborba. Majd szavaz a közönség, hogy ki legyen a gyilkos, és a színészek eljátsszák azt a verziót, amire a többség ezen az estén voksolt.
A Radnóti Színházban és Győrben láttam már a darabot, ami jelentős külföldi sikere mellett, több magyar teátrumban is hódított. Jutalomjáték a színészeknek, élvezetes szórakozás a nézőknek.
Írta: Bóta Gábor
Fotók: Szabó Réka
