Óriási ribillió – Az imposztor Benedek Miklóssal

Benedek Miklós, nagy színész játszik nagy színészt, Az imposztor előadásában, a József Attila Színházban. Spiró György darabjában ő Boguslawski, aki már túl van a fénykorán, rozogának, tehetségét vesztettnek látszik, de aztán egy Tartuffe előadáson olyan csodát tesz, hogy azon mindenki elámul.

Benedek, a szerepe szerint, nem sztárként érkezik a színpadra Lengyelország legjelentősebb színészeként. Félszegen, nagykabátba burkolózva, szinte csak beóvakodik a vilnai színházba, ahová az orosz megszállás idején, vendégjátékra érkezett. Fáradtan fásult a megtett hosszú úttól, de mégis fölöttébb figyelmes tekintetén, beható kíváncsiságán látszik, hogy ő valaki, aki nem csak maga figyel meglehetősen koncentráltan, hanem rá is minden bizonnyal érdemes figyelni. De egy ideig észre sem veszik. Téblábol, meglesi mi történik körülötte, bámulja, ahogy mindenki idegesen lót-fut, olyan a próba előtti színház, mint egy felbolydult méhkas. Változatlanul magán hagyja a kabátot, mint aki bármikor megléphet innen. Észre se nagyon veszik, álláskereső munkanélkülinek nézik, ebből az alaphelyzetből nő majd óriásira, mutatja meg színészi zsenijét, társadalmi érzékenységét, játékos rosszcsont kölyök mivoltát, elmés ravaszságát. Már nem hitték, hogy megjön, később érkezett, mint ígérte, arra készülnek, hogy a direktor beugrásával mutatják be este a darabot.

Spiró György 1982-ben írt, 1983-ban a Katona József Színházban bemutatott, Az Ikszek című regényből Major Tamás inspirációjára készült darab, ma is ütős. A hatalom természetrajza sajnos nem sokat változik. Major, aki sokat paktált a hatalommal, de próbálta is kijátszani, rengeteget küzdött vele, miközben bizonyos időszakokban neki is volt jócskán hatalma. Boguslawski szerepébe mindazt belejátszotta, amit a zsarnokságról, elnyomásról, no meg amit a színházról tudott. Belesűrítette a szerepbe azt a macska-egér harcot, azt a fura függőségi viszonyt, amilyenben diktatúrák, féldiktatúrák idején a hatalom a művészettel van, és azt a mámorító boldogságot, ahogy a művészet permanens szabadságharcosként ki tud fogni rajta, ahogy karizmatikus egyéniségek akár valamiféle robbanást előidézve, képesek felkavarni az állóvizet, fel tudják serkenteni a környezetüket. És, ha döntő változást tán nem is, de a hatalom orra alá borsot törő jó kis ribilliót azért csak tudnak csinálni. Példájuk pedig ragadós lehet, eszmélésre, tettre serkenthet másokat is.

Lerobbant színház, ahová Boguslawski érkezik, ami naná, hogy ország jelkép is, jókora káosz, tébolyult fejetlenség uralkodik benne. Vereckei Rita díszletei-jelmezei megmutatják a kopottas miliőt, hogy itt aztán se pénz, se posztó. Ebbe a közegbe csöppen bele Boguslawski, és finoman fogalmazva sem viselkedik a művészet felkent papjaként. Amikor megtudja, hogy az operáját, amire szerződött, betiltották, és a Tartuffe-be kell ugrania, rögvest megérzi a pénzszagot, és piaci kofaként, fifikás zsarolóként, színészi képességeit, pompás emberismeretét is latba vetve, szemérmetlenül, vásári módon alkudozni kezd. Igencsak feltornázza a gázsit, amit undok bizalmatlansággal előre kér. Áll a színpad jobboldalán, és akkurátus elmélyültséggel számolja a pénzt, amit a többiek, akik már próbálnának, döbbenten néznek.

Bagó Bertalan rendezőként érzékletes tablót komponál ebben a jelenetben. A különböző kifejezésű arcokról leolvasható, ki mit gondol a „Mesterről” ebben a szituációban. Szinte tapintható a csalódottság, hogy ez a nagy Boguslawski?!, aki nem törődik az ő nyomorukkal, csak az a lényeg számára, hogy az egekbe srófolja a gázsiját. A Vándor Éva által megszemélyesített, egykor szebb napokat látott színésznő, aki korábbról ismerte őt, meg is jegyzi, hogy ez ráért volna. De ő, miután pikírt megjegyzések kíséretében elégedetten zsebre vágja a tekintélyes summát, megtáltosodik. Kezd megmutatkozni a karizmatikus személyisége. A Nemcsák Károly által alakított direktortól, aki felszínes instrukciókat ad, lényegében átveszi a próba irányítását. Átszellemülten, mélyen elemez, felkelti mindenki érdeklődését. Beleláttatja Molière remekművébe a jelenkori aktualitásokat is, amelyektől igazán ütős, a hatalom orra alá borsot törő lehet az előadás.

A társulat miatta kezdi összekapni magát, sokan érzik, hogy valami készül, hogy emlékezetes este lesz, vibrál a levegő, feszültséggel teli, a politikai skandalum sem kizárható, sőt remélhető, hogy a nagy mester ezt meg is csinálja. Kiumbuldál egy veszélyes cselt, ami következtében a feltörekvő, tehetséges színész, Rybak, aki darab végén, Molière kényszerű megalkuvása miatt is, hogy bemutathassák a darabját, a cár kegyét hozza, ne jöhessen be a jelenetére. Ettől nem áll helyre a normális világrend, a képmutatás, a hazugság győzedelmeskedik, kiviláglik az elnyomó hatalom álságossága. Lábodi Ádám eljátssza azt a fiatalembert, akit ugyan összevernek, mert nem érkezett meg a jelenetére, és ki is rúgják, de ettől eszmél igazán, és majd feltehetően a Mester nyomdokaiba lép, aki miután megmutatta oroszlánkörmeit, óriási skandalumot okozott, nyomban olajra lép.

A József Attila Színház társulatának tagjai, Zöld Csaba, Pikali Gerda, Horváth Sebestyén Sándor, Szabó Gabi, Ujréti László, Kovalik Ágnes, Újvári Zoltán, Fekete Gábor, Quintus Konrád, Kaszás Géza, Fila Balázs, Lukács Dániel, Kiss Gábor, Molnár Zsuzsanna, Jónás Andrea, Brunclík Péter egyaránt odaadással szolgálják a produkciót. A darab sajnos változatlanul meglehetősen aktuális.

Írta: Bóta Gábor

(Fotók: Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház)