Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09. Kritika

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, változatlanul bombaformában van. De az előadás végére persze eléri, hogy álló vastapsban, és üdvrivalgások áradatában legyen része.

csanyi cikk

Nagy színésznőt játszik a nagy színésznő a Játékszínben, a Csodálatos vagy, Júlia! című darabban, ami Somerset Maugham 1937-ben megjelent Színház című regényéből készült. Az esemény azért különleges, mert ezzel a premierrel tért vissza a színpadra, miután kényszerűen lemondott a Vígszínház igazgatói posztjáról. Sokan sok mindennel, közel sem csekélységekkel vádolták, a társulat döntő többsége is hangot adott annak, hogy nem őt kívánja látni a direktori székben. Eszenyi érdemben meg sem nyikkant, azt képviselte, hogy nincs itt semmi látni- és hallani való. Bocsánatot így aztán pláne nem kért, ahogy ezt Marton László egykori évtizedekig igazgató, majd főrendező megtette, akit amúgy ő távolított el a színházból. A Fővárosi Önkormányzat vizsgálatot indított, majd nem érezte kötelességének, hogy a részletes eredményét az orrunkra kösse. Állítások tömkelege maradt totálisan reflektálatlanul. Eszenyi amióta a Vígből el kellett jönnie, rendezett már Csengeren, Kecskeméten, Szolnokon és külhonban is, de színpadra most lépett először. Illetve februárban már eljutott a fotós főpróbáig, de valószínűleg a felfokozott várakozástól, a bizonyítási kényszertől, rosszul lépett, elesett, az egyik csuklóját eltörte, emiatt kellett májusra halasztani a premiert.

Jókora vörös szőnyeg vezetett az utcáról a színházba, hogy már a bejáratnál érezzük annak a súlyát, nem akármilyen eseményre jöttünk. És persze már az utcán, az előtérben jó néhányan akár felfokozott izgalommal vitatkoznak Eszenyiről. Hogy például szabad-e játszania, vagy sem? Vagy először tisztázni kellene mindent, netán bocsánatot kérni. Ez valóban dilemma lehet, de azért „vérszagra gyűl az éji vad”, zsúfolt, pótszékes ház van, és nyilvánvalóan az lesz még hosszú ideig, mert Eszenyi jelentős művész, és gondja is volt rá, hogy mindig az érdeklődés középpontjában legyen, ezért akár celeb közeli feladatokat is elvállalt.

A bejövetelkor most megtartóztatja magát, pedig könnyedén, csípőből meg tudná csinálni, hogy rögtön amikor meglátjuk, azon nyomban kitörjön a tapsvihar, hiszen rafinált színészi eszközök tárházával rendelkezik. De ezúttal kezdetben szerény, ami persze szintén lehet rafinéria is. Az előadás legelején sötét lesz, és mire megint felgyulladnak a fények, ott guggol az összezárt függöny előtt. Végig néz rajtunk, tán erőt is merít belőlünk. Eszembe jut az a pillanat, amikor Latinovits Zoltán, a nagy szerelme hirtelen halála után Ruttkai Éva először jött ki a publikum elé a Parancsolj velem, tündérkirálynő! című estjén, a Korona Cukrászda pódiumára. Ő is bátortalanul, segítségkérően, végig nézett rajtunk, majd azt rebegte, hogy „Most már kevésbé félek.” Ilyet Eszenyi valószínűleg nemigen mondana, ő szeret határozottnak, akár keménynek is mutatkozni, de feltehetően ő is félt. Ennyi idő után újra színpadon lenni, óriási várakozásnak megfelelni, pokoli nagy teher lehet.

A Németh Ákos által a Játékszín deszkáira alkalmazott történet szerint az ünnepelt, öregedő színésznő, akinek a férje a direktor, belehabarodik a fiatal könyvelőjükbe, aztán majd kihabarodik belőle, és minden megy tovább a régi kerékvágásban. Tulajdonképpen dióhéjban ennyi, ami így meglehetősen banális. De Maugham jó író volt, temérdek erőteljes, elmés, epés mondattal, így a háromszög történet regél a színház természetrajzáról, sztárságról, a házasságról és annak válságáról, az időskor elérésekor kitörő pánikról, munkáról, magánéletről, miegyébről, még a művészet mibenlétéről is.

A Játékszínben, Szikora János rendezésében, mintha kezdetben csak a banális históriát játszanák, azt se túl vibrálóan. Komótosan, némiképp unalmasan csörgedezik a cselekmény, megtudjuk, hogy ki kicsoda, mit akar, amit amúgy sem túl bonyolult tudni. Nincs kapásból vibrálás, poénok özöne, felvillanyozottság, ami, ha Pásztor Erzsi játszaná a házaspár mindenesét, rögvest lenne, bizonyság rá a Fergeteges találkozás előadása a Turay Ida Színházban, aminek szinte valamennyi pillanatában meglepő energikussággal brillírozik. Tán azért is szállt ki a produkcióból, amikor kiderült, hogy elhalasztják a premiert, mert két dudás nem fért meg egy csárdában. De Eszenyi nem ezt az utat választja, amit persze ugyancsak meg tudna csinálni. Azt az utat sem, amit egykor szintén a Játékszínben, ugyanebben a darabban Almási Éva járt, hogy eljátszott egy úgy istenigazában nagy színésznőt, aki abszolút válságba került magánéletileg, emberileg, szakmailag, és meglehetősen mélyről tornázta vissza magát a számára elfogadható létezésbe.

Eszenyi az első részben inkább egy tűzbe jövő bakfist alakít, ugrabugrál, csaknem röpköd, epekedik, csábosan mutogatja váltig formás lábait, ugyanúgy rajong ahogy a fiatalember rajong érte, és ugródeszkának is tekinti, de ezt ekkor mintha észre sem venné, miközben leuralja a derék, feltörekvő könyvelőt, mint ahogy bárkit igyekszik totálisan leuralni. Lelkes Botond könyvelője nem a szokásos snájdig szépfiú. Pluszkilók is vannak rajta. De eljátssza, hogy fölöttébb imponál neki ez a körbeajnározott, Zoób Kati szemrevaló toalettjeiben pompázó, agyoncsodált színésznő. Ő is csodálja egy ideig, míg túlzottan ki nem mutatja veszélyes ragadozó voltát. Julia Lambertnek, a nagy nőnek pedig valószínűleg kell a „friss hús”, kell a hódítás sikere, hogy több évtizednyi korkülönbséggel is magába szédítsen egy ifjút, és kell, hogy borsot törhessen a férje orra alá.

Hirtling István olyan alapjában véve magabiztos férfit játszik, aki fel sem vesz egy kis megcsalást. Fess, magabiztos, jól öltözött, jól fésült, sikeres. A Mosolygó Sára által megszemélyesített önjelölt színésznőcskével vesz egy kis revansot. Aztán csak meginog ő is, de ez meglehetősen rövid ideig tart. Feszült pengeváltásai, kifejező szempárbajai vannak a nejével. Egyikük sem akar engedni a 48-ból, de végül, bár nem mondják ezt ki, hallgatólagosan mindketten, kompromisszumosan engednek. Varga Mária mindenese drukkol is nekik, de szúrós elmésségeket szarkasztikus éllel oda is mondogat, és egy alkalommal még afféle vitustáncot is jár, amiért nyiltszíni tapsot zsebel be. Baronits Gábor a házaspár fiaként furcsálkodva téblábol közöttük. Szőlőskei Tímea színházi vállalkozóként iparkodik elrendezni a dolgokat.Néhány táncos növendék, Bóbis László koreográfiája szerint, olykor feltűnik, és hamar letűnik.

A második rész klasszisokkal jobb mint az első. Kovács Yvette Alida a célnak megfelelő, de nem fényűző díszletében, Eszenyi ekkor már széles érzelmi és technikai amplitúdón játszik. Szórakoztat, és olykor már-már megrendít. Azt érzem, mégiscsak jó, hogy újra játszik, ez a dolga, miközben az erkölcsi, etikai dilemmák nem párologtak el a levegőben. Kétszer énekli el Bleyer Pál-Darvas Szilárd Színésznő vagyok című kupléját, másodszorra már mélyről jövően, megrázóan, a saját hitvallásaként. Ahogy előadja, abban fájdalom van, bizakodás, elszántság arra, hogy ezt a pályát, ha törik, ha szakad, folytassa. Ekkor egyértelműen érződik, hogy nagy színész.

Naná, hogy kitör az álló vastaps, az ováció. Többen mondják, hogy tulajdonképpen magát is játszotta, de ekkor már nyilvánvalóan Eszenyi Enikő, aki ismét fürdik a fényben, az ünneplésben, ami letagadhatatlanul lételeme.

Írta: Bóta Gábor

Fotók: Juhász G. Tamás

További cikkek

Reklám

Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
MBVK 4 - Kategóriák között
mbvk 4
mbvk 8

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
MBVK 3 - Kategóriák között
mbvk 2
MBVK 5 - Kategóriák között

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
mbvk 1
MBVK 1 - Kategóriák között
mbvk 2

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
mbvk 3
mbvk 4
mbvk 5

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
MBVK 5 - Kategóriák között
mbvk 1
mbvk 5

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...