Kovács Virág zenészcsaládból származik, édesapja, nővére és húga is zenével foglalkoznak, ám ő igazi lázadó, középső gyermekként mégis inkább a színészet felé fordult. Jobban mondva a színészet lett a fő profilja, hiszen amellett, hogy musicalekben főszerepet kap, fel szokott lépni zenekaraival is. Zalaegerszeg kedvenc színésznőjével, a mindig mosolygós Kovács Virággal beszélgettünk.
– Mikor dőlt el, hogy nem viszed tovább a családi hagyományt és a zene helyett a színészetet választod hivatásodnak?
– Mivel édesapánk zenész, így mindannyiunkat berántott ebbe a világba. Ennek köszönhetően én is viszonylag korán, 14 éves koromban elkezdtem énekelni, fellépésekre járni. Ezzel párhuzamosan gyerekstatisztáltam a Hevesiben. Először nem is akartam menni, de a barátaim, az évfolyamtársaim vittek magukkal, így mentem. Beléptem a színházba és kész: szerelem! Az egész itt kezdődött, plusz az is nagyban rátett, hogy nem tudtam, hová szeretnék menni gimibe. Egy kedves barátom ajánlotta a Pécsi Művészeti Gimnáziumot, ahol nemrégiben indult a dráma-tagozat, ahol még az első végzős osztály sem ment ki. Rágódtam picit, de a kamaszkori lázadásaim és a kalandvágyam egészen Pécsig repítettek, röpke négy óra buszútra az otthonomtól. Bementem a felvételire és mondták, hogy mindenki készüljön fel, hogy itt senkiből nem lesz színész…
– Erre Te? Dafke?
– Így van! Ahogy mondod! Jöttek azzal, hogy ez csak egy gimnázium és, hogy itt senki ne gondolja, hogy megváltja a világot és ne gondoljuk magunkról, hogy bármit is elérhetünk. A szokásos demotiváló duma, tudod. Na, én itt olyan ideges lettem, hogy akkor és ott megfogadtam magamnak: Virág belőled márpedig színésznő lesz, vagy semmi!
– De a zene mégis megmaradt az életedben. Jól tudom?
– Igen, csak számomra nem ez a fő csapásvonal. Ma este is megyek fellépni, zenekarral. Két zenekarban is énekelek a színház mellett, de ez inkább hobbi, teljesen másodlagos a színház mellett. Mit mondjak, édesapám óriási hatással volt rám. Ránk. Bár ez nem volt mindig így. Vannak ilyen kiskorból felgyülemlett dolgok, amiket sosem mondtam el neki és előfordult már, hogy a színpadon jöttek ki belőlem, hatalmas terheket sikerült a színpadon hagynom az elmúlt évek során. Emiatt mondom folyton, hogy a színház a legjobb terápia.
– Na, de Pécsről hová vezetett az utad?
– Budapestre, a Bánfalvy Ágnes stúdiójába jártam, mivel a színműre egyszer sem vettek fel. Semennyire sem szegte a kedvem, hiszen már eldöntöttem, hogy színész leszek, innentől történhetett volna bármi. Szóval elmentem a tanodába, ahol csak azért maradtam, mert Ági egyfolytában mondta, hogy lát bennem potenciált, ne menjek el. Egy mesteremnek, Incze Józsefnek egyszer feltettem a kérdést: „Józsi, szerinted érdemes itt maradnom?” Erre ő csak annyit mondott, hogy „remélem tudod, hogy a kérdésedben benne volt a válasz.”
– Mi vitt végül haza, Zalaegerszegre?
– Van egy barátnőm, akivel idén már 25 éve ünnepeljük együtt a születésnapunkat, így volt ez akkor is, amikor végeztem a Bánfalvy Ágiéknál. Akkor épp színházzal ünnepeltünk, na és mivel mindkettőnknek volt régi kapcsolódásunk, behívtak minket a színész klubba, az előadás után. Lementünk, tök jól éreztük magunkat, mikor az egyik barátnőm megkérdezte, hogy mikor jelentkezem hozzájuk. Mondtam neki, hogy még nincs a kezemben a bizonyítványom sem, nagyon frissen végeztem. Addig, addig győzködtek a lányok, hogy beszéljek a Sztarenki Pállal, míg összeszedtem magam és odamentem hozzá. Mondanom sem kell, azonnal elhajtott. Már el is felejtetten, hogy mennyire beégtem, mikor is odalépett hozzám Sztarenki, hogy most van ideje beszélni. Elmondtam neki a kis történetem, hogy innen indultam és az első perctől kezdve azért dolgoztam, hogy egyszer visszatérhessek ide, na meg, hogy lokálpatriótaként mekkora megtiszteltetés lenne szeretett szülővárosomban színpadra lépni estéről estére. Húsz percen át beszélgettünk, mire a végén megkérdezte, hogy tudok-e énekelni.
– Tehát 2017-ben leszerződtél a Hevesi Sándor Színházzal, ahol annak idején statisztáltál és arról álmodtál, hogy egyszer majd főszerepet játszatsz. Mivel kezdted meg pályafutásod?
– Elsőre az Evitában, majd a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabokban szerepeltem. Emellett gyorsan lett két beugrós szerepem is, köszönhetően a kolléganőim tanulmányi elfoglaltságaiknak.
– Na és az elmúlt öt évben mit szerettél a legjobban játszani?
– Az első nagy kihívásomat például nagyon szerettem. Ennek a címe Félőlény volt. Az idei évadban az Egy bolond százat csinál volt és a Boeing-Boeing volt a kedvencem. Ami idén nagy kihívás volt az egy operett, amiben főszerepet játszhattam. Viszont idén már be lettem szorítva az énekes kategóriába, ami nagyon szuper és imádom is csinálni, de a prózai szerepre rajtam kívül van öt másik színésznő, így sanszos, hogy nem én kapom meg. Tudom, hogy minden évben vár rám egy jó zenész főszerep, de szeretnék kicsit többet nyújtani magamból. Talán ez a tervem az elkövetkező időszakra. Bebizonyítani magamnak és mindenkinek, hogy megállom a helyem a színpad minden területén.
Írta: Farkas Márió
