Shakespeare Cymbeline-jében Imogént játszotta. Ez a dráma a szövegmondás abszolút tisztaságát igényli. Annak idején egyetlen színésznőt dicsértek a szegedi előadás kapcsán, a gyönyörű hangú Karancz Katalint, akinek minden szava tökéletesen érthető volt még az utolsó sorokban is. Játéka Nemcsák Károllyal, emlékezetes és magával ragadó.
Sokak szerint Imogen "Shakespeare összes női szereplője fölé magasodik" nőiességével, tisztaságával, érzékenységével. Színpadon legelőször 1876-ban, Kolozsváron játszották. A budapesti Nemzeti Színház legelső Cymbeline-előadásán pedig Jászai Mari alakítja a királylányt. Szerinted miért jár ki ennek a műnek a halhatatlanság?
Szerintem a hatalomról, féltékenységről és megbékélésről szól. Imogen Erkölcsi tisztasága mellett bátorsága, találékonysága is figyelemre méltó. A románc legfőbb konfliktusforrása Imogen és Posthumus titkos egybekelése: a király emiatt száműzi a fiatalembert. Cymbeline, Britannia királya száműzi nevelt fiát, mert feleségül vette lányát, Imogént, akit pedig a király új feleségének fiához akart nőül adni. A királyné szeretetet hazudva ármánykodik: Imogén a király életére tör. Imogén hűségére férje fogadást köt, s bár az asszony hű marad, férjével az ellenkezőjét hitetik el. Róma és Britannia között emiatt háború tör ki.
A Shakespeare darabok meghatározták pályádat, hisz Győrben a Szentivánéji álomban Hermiaként vívott csetepatéd Helénával sokáig megmaradt az emberekben. Emlékszel erre?
Igen, bár a Cymelin előtte jött létre, érdekes volt Imogen után Helénát játszani. Sokkal könnyebb volt, mert ő „csak” a szerelemért harcol, a fiatalság lendületével, erőszakosságával. Azzal a hittel, ami egy szerelmében vakon hinni akaró ember sajátja. Amire még emlékszünk, ugye? Amikor már túl vagy csalódásokon, a felelősség nem csak önmagadért, hanem másokért is prioritás. Igazi felüdülés volt, bár Emőd Gyuri fordítása miatt még a bemutató napján szövegpróbát tartott. Volt egy „a”, és egy „és” hibám.
Ma a siófoki Kálmán Imre Műhely vezetője, számtalan művészeti esemény szervezője, lebonyolítója vagy.
A Helyi Érték Egyesületünk aktív, célunk minél több érték megmentése az utókornak Siófokon, illetve a Balaton környékén. Az a terület, amellyel én foglalkozom, az főképp a térség irodalmi-, képzőművészeti értékeinek felkutatása. Az első nagyobb akciónk a Balaton Szalon indítása, amely talán az egyetlen kezdeményezés, amely kifejezetten a balatoni régió alkotó közösségét fogja össze, miközben tagjainak bemutatkozási lehetőséget biztosít. Mi először és azóta folyamatosan a Balaton környékén élő professzionális művészeket hívtuk meg Veszeli Lajos festőművész segítségével. Egy kiállítás és kisebb műsor keretében tisztelegtünk a művészetük előtt, legyen az szobrászat, festészet, vagy éppen színművészet. Azóta ez a rendezvény annyira kinőtte magát, hogy egész Balaton a szívébe zárta.
Mint színésznő hogyan hasznosítod művészetedet a városban?
Ahova hívnak, verseket mondok, kiállításokon szintén, mostanában egyfajta menedzsereként is részt vállalok a művészetek életben tartásáért. És persze tanítom a diákokat, művészeti vezetője lettem a Kálmán Imre Műhelynek, azaz KIM-nek. A színházakban mindig is működtek tanodák. Ezt hívtuk életre itt is. Tehetséges siófoki gyerekeket toboroztunk. Nehezen indult be, de végül szépen kiteljesedett ez a kezdeményezés. Egy nagyon lelkes, amatőr operettes csapat jött össze. Tanítok beszédtechnikát, színészmesterséget. Tanulnak énekelni, táncolni. Egész estés zenés darabokat adtunk elő. Botrány az operában címmel egy felnőttekkel gyerekekkel közös produkció született, valamint egy zenés mesejáték, az Álomügyi szakalkalmazottak.
A Stefánia Fesztivál keretein belül, volt egy zseniális ötlet, miszerint a múlt századot idézve Budapestről egy 100 éves gőzös indult Siófokra. A 4 óra alatt, míg a korabeli technológiával célba ért a nosztalgiavonat, addig a színi tanodásaid, a KIM szórakoztatta korhű jelmezekben az utazó közönséget.
Az ötlet Kiss Lászlóé volt, a Kálmán Imre Művelődési Központ igazgatójáé volt, mi csoportunk az ő égisze alatt jött létre. A Stefánia Fesztivál kapcsán sikerült a magyar történelem értékes hagyományait ötvözni a modern kor értékeivel. A gőzmozdonyvontatású nosztalgiavonaton az én kis diákjaim kuplékat, operett részleteket, dalokat adtak elő, Fekete Mária segítségével, aki a zongorakíséretet is szolgáltatta. Élvezték, hogy virágokkal, tollakkal dúsan díszített kalapokban, csipkés, korabeli ruhákban lehettek. Nagyon tartalmas, izgalmas és emlékezetes volt.
A színészi képességeid mellett kiderült, hogy remek szervező vagy, no meg rendezel is, és ami a legfontosabb, hogy tudod motiválni a gyerekeket. Hogy áll ma az amatőr színjátszás Siófokon?
Újra kaptam egy kis támogatást és a lelkemmel együtt újraépítettem egy csapatot. Most vannak elsőseim is. Nagyon furcsa, de egyre gyengébb a gyerekek képi fantáziája. A nagyok nem látnak dolgokat, a telefont hívják segítségül. Most tanítom nekik, hogy nyomtassák ki, olvassák el, hátha úgy jobban beindul a képzelőerő, de nem. Sokszor nem is értik, amit mondanak. Mindent el kell magyarázni. Mert nem tudják elképzelni azt a világot, amiről szó van. Néha a szavak tartalma sem érthető számukra.
De hát rengeteg képet, videót lök eléjük a virtuális világ. Hogy-hogy nem látnak?
Mert a telefon lát helyettük, ezért nekik nincs szükségük arra, hogy saját képzeletüket indítsák be. Mi még elolvastunk valamit, és elképzeltük. Láttuk azt, ami le volt írva. Ők nem látnak. És ebben a műfajban ezt különösen érzékelem. A kicsi elsőseim még benne vannak az óvodás látványvilágban, még élnek a mese bűvöletében. Ők azonnal látják azt, amiről beszélünk és meg is tudják csinálni. A nagyobbak pedig mosolyognak rajtuk, és beleszállnak a játékba. És így működünk együtt, közösen.
Van olyan szerep, amit szívesen eljátszanál az életedben megélt tapasztalatokból merítve? Hisz sokáig éltél „Gertrudisként” a lovak között…
Tudod, szerintem bármelyik nagyasszony szerepet szeretném. Ezek a léptékek úgy érzem, most mennének igazán. Szívesen belehelyezkednék egy-egy ilyen karakterbe. Gertrudis, Roxane, Ranyevszkaja, Olga. A Színművészetis főiskolai osztálytársaimmal nagyon jó lenne valamit összehozni. Egy jó kis Feydeau-t vígjátékot, vagy valamit a klasszikus irodalom köréből. A művészi színvonal – általában véve – mindig fontos volt számomra, hisz a Színművészeti előtt sem tudtam igazán eldönteni, hogy a képzőművészetet vagy a színművészetet válasszam. Talán éppen ezért van körülöttem annyi festő és szobrász is, akiknek azontúl, hogy megszervezem, ha kell meg is nyitom a kiállítását, és ha felkérnek, szívesen elmondok egy verset is. Könyvbemutatókon is rendszeresen jelen vagyok egy-egy verssel. Nem tudom, hogy az művészetek iránti elvárásom attól válik-e fontosabbá bennem, mert öregszem, vagy mert a belső igényszintem emelkedett?
Írta: Tarnócai Éva
