Nőkből is megárt... : Unokái tanították meg Facebookozni Tordai Terit

Pataki József 2021.12.27. Járt ösvény

Nőkből is megárt... : Unokái tanították meg Facebookozni Tordai Terit

A legenda lánya, Horváth Lili színésznő már várja a nagymamaságot. 

csanyi cikk

A Kossuth-díjas színésznő lányával, Horváth Lilivel adott interjút közös előadásuk, Pataki Éva: Nőkből is megárt… című színdarabja kapcsán, amit idén öt éve játszanak hatalmas sikerrel a Bethlen Téri Színházban. A könnyed beszélgetésben nem csak az előadás kulisszatitkairól mesél a két, kortalan művésznő, hanem az egymáshoz fűződő kapcsolatukról illetve arról, mit tanított nekik a pandémia.

„Nagyon jó, hogy újra játszhatunk a nagy szünet után. Ilyenkor minden előadást fel kell újítanunk, olyan ez, mint egy premier, közben mégsem, hiszen a Nőkből is megárt… mögött öt év van már” – mondta Lili.

„Olyan jó élmény ez a munka a Bethlen Téri Színházban; hogy a Pataki Éva darabját játsszuk, aki régi ismerős, illetve hogy egy fiatal rendezőnő rendezett minket a lányommal. Nem beszélve arról, hogy Gáspár Anna szervezte meg, hogy idejöjjünk a Bethlen Téri Színházba. Ennek a helynek van egy hangulata, ami miatt olyan, mint egy kis Vígszínház, mint egy ékszerdoboz” – vélekedett Tordai Teri.

A két színésznő azt is elárulta, hogyan élték meg a pandémiát és mit tanult az unokáitól Tordai Teri.

„Az első sokk után csak szabadlevegőn, kerítésen keresztül találkoztunk. Én vásároltam be Mamának az otthoni dolgokat, hogy ő ne járjon ki. Aztán örökbe fogadtunk egy kiskutyát Molly-t és nagyokat sétáltunk a természetben Mama Janó kutyájával együtt”  - mondta Lili.

„Nekem nehéz volt. A tavalyi karácsony nem volt igazi örömünnep. A szeretet összetartott minket, de mindenkin ott volt a maszk, ezért nem lehetett igazi, családi örömmel ünnepelni. Soha életemben nem telefonáltam ennyit; Pásztor Erzsike csodálkozott, hogy „Teri, ennyit keresel?” De ugyanúgy Béres Ilonát, Halász Juditot, Piros Ildikót is sokat hívtam… és azóta is tartjuk ezt a szokásunkat” – mesélte Tordai Teri, aki igazi technikai zseni lett az unokáinak köszönhetően az utóbbi másfél évben.

„ Mindig kinevettek, hogy le vagyok maradva, nincs okostelefonom és nem tudok semmit. Mindenki itt posztol, ott posztol... ez a darabban is benne van, hogy én ezt bizony a büdös életbe nem fogom megtanulni. Na ez nem igaz! Vettünk közösen egy tabletet, és a középső unokám, a 13 éves megtanított engem, hogyan használjam a Facebookot, a Massengert és a Google-t. Egyet nem tudok, bár lehet az szerencse: sokszor szólnék hozzá bejegyzésekhez, de ennyire még nem vagyok profi ebben” – mesélte Tordai Teri, majd az is kiderült, hogy Horváth Lili várja-e a nagymamaságot.

„Én nagyon szeretnék unokákat. Egykeként nőttem fel, nem véletlen van három gyerekem és foglalkozom mások gyerekeivel is. Én nagyon remélem, hogy sok unokám lesz” -mesélte nevetve Lili.

Az előadás a Találkozások program keretein belül jött létre, amit a Bethlen Téri Színház és a Manna Produkció közösen talált ki. A teljes beszélgetés hamarosan a Bethlen Téri Színház közösségi oldalain és a YouTube csatornáján is meghallgatható lesz. A két színésznő legfrissebb családi képei mellett, egy ritkán látott fotót is megosztottak, amin Lili még kisbabaként mosolyog a legendás édesanyjára.

Íme az előadás leírása:

„Egy anya-lánya történet arról, hogyan lesz a szülőből nagyszülő és a gyermekből édesanya. Mi történik velünk, ha egyszer csak arra ébredünk, hogy a társadalom szemében megöregedtünk, de belül nem így érezzük? Pataki Éva szavait idézve: az ember kívülről ugyan öregszik, de van egy belső mag, az “én”, ami szabadon kószál a testtől függetlenül.

A történet ráébreszt arra, hogy merjük kimondani, ha valami már elmúlt; hogy ne féljünk találkozni új helyzetekkel… és hogy az életben az egyik legfontosabb dolog a humor.” (Cseh Judit)

Anya: Tordai Teri

Lány (Nóra), Edina, Pszichológusnő: Horváth Lili

Közreműködik felvételről: Almási Sándor

Jelmez: Horváth Kata

Díszlet: Fekete Györgyi

Sound design: Igaz Balázs

Produkciós vezető: Gáspár Anna

Produkciós menedzser: Erdélyi Adrienn

Asszisztens: Fazekas Anna

Mentor rendező: Mészáros Márta

Rendező: Cseh Judit

 

További cikkek

Reklám

Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kísértettörténetet mutat be december 30-án a Centrál Színház

Pepita Magazin 2022.12.05.
December 30-án mutatják be a 2:22 (egy kísértettörténet) című produkciót a Centrál Színházban; a Magyarországon először látható darab főbb szerepeiben Martinovics Dorina, Ágoston Katalin, L...

Frida, az élet múzsája címmel tartanak bemutatót a Nemzeti Táncszínházban

Pepita Magazin 2022.12.05.
Frida, az élet múzsája címmel tart bemutatót a Duda Éva Társulat a Nemzeti Táncszínházban december 7-én, szerdán; a Frida Kahlo mexikói festőnő életét és művészetét feldol...

Ősbemutatóra készül a Déryné Társulat

Pepita Magazin 2022.11.30.
Jánosi Ferenc Szemet szemért című művét tűzi műsorra a Déryné Társulat; a darab ősbemutatóját Kis Domonkos Márk rendezésében láthatja a közönség december 9-én a Déryné...

Járt ösvény

Seress Zoltán: Ez olyan érzés, mint meztelenül úszni a tengerben…

Pepita Magazin 2022.11.24.
Első színháza volt a Vígszínház, két éve ismét itt játszik. Közben társulati tag volt Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és persze a Bárka Színházban, amelynek megsz...

Horváth Károly: Az élet túl rövid ahhoz, hogy csak egyféle dologgal foglalkozzak

Pepita Magazin 2022.10.26.
Először beszélgettem polihisztorral. Szinte azonos fajsúllyal és tehetséggel dübörögnek benne a színpadi szerepek, mint a leírt betűk, sőt a zene bűvölete és a festészet iránti kegy is oly magasra repí...

Koltai Róbert: Minden vígjátékban van egy kis fájdalom is

Pepita Magazin 2022.09.05.
Tetőtől talpig színész, és egyedülálló egyéniség. Ugyanis csak egy olyan tehetség képes ilyen humorral, vígjátéki vénával megvillanni közel ötvenöt éven át a sz&iacut...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Hangadó

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Mezei Kitty: Színészként az őrült figura izgalmasabb tud lenni

Pepita Magazin 2022.10.29.
Mezei Kitty néhány éve az év legjobb női szinkronhangja lett. A szinkronstúdiók világába egyenesen a táncparkettről került be egy furcsa szituáció és egy nyelvtörő miatt. Bár váratlanul &ea...

Bogdányi Titanilla: Szélsőséges ember vagyok

Pepita Magazin 2022.09.12.
Bogdányi Titanilla rengetegszer adta már a hangját külföldi színésznőknek, imádnivaló mesehősöknek, filmes karaktereknek. 28 éve szinkronizál. Emellett több napi tévés sorozatban is játszott, j&...

Kritika

Kényszeres mániák – Csoportterápia, kis sikerekkel

Pepita Magazin 2022.11.29.
Mulattató kedvességgel mutatja be a kényszeres mániákat a Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka? előadása a Belvárosi Színházban. Rengeteget nevetünk mások, vagy akár a saját gyengeségeinken.

Profanizált zsenialitás – Bartók és Kodály mint bohócpáros

Pepita Magazin 2022.11.28.
Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése, Vecsei H. Miklós szövege, az Ifjú barbárok, lerántja a szobortalapzatról Bartók Bélát és Kodály Zoltánt. Némiképp profanizálják őket. Kicsit...

Kis magyar mustra – Új Alföldi rendezés, új darab

Pepita Magazin 2022.11.10.
Se veled, se nélküled típusú család tagjait mutatja Alföldi Róbert rendezése a Centrál Színházban, a magyartenger, ami Bíró Bence dramaturg első színpadra került darabja. Telivéren életk...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

A tanár

Fessük az ördögöt a falra! - Az agresszor logikája és lélektana

Pepita Magazin 2022.11.27.
Az életben nagyobb biztonságot ad, ha látjuk, hogy az agresszornak mi a logikája és a lélektana, mondja Vidovszky György, rendező, drámatanár. Sok olyan kemény produkciót állított színpadra, amiben erős...

Fullajtár Andrea: Igen csúnya kör volt

Pepita Magazin 2022.10.24.
Fullajtár Andrea továbbra is osztályfőnök szeretett volna maradni a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de többek között ezt mondja: „Amikor már délutánonként zokogógörcseid vannak m...

Benedek Miklós: Magamra voltam hagyva

Pepita Magazin 2022.09.27.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész csaknem húsz évig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tőle aztán igazán lehetett belső és külső eleganciát tanulni. Maj...

Legendák

Alföldi 55

Pepita Magazin 2022.11.22.
A ma 55 éves Alföldi Róbertet imádják és utálják. Valószínűleg sokkal többen vannak akik szeretik,  mint akik akár egyenesen gyűlölik. Az biztos, hogy tényező, és, hogy mindenki ismeri.

Maros Gábor halálára

Pepita Magazin 2022.10.27.
Másodéves főiskolásként, Sancho Pansaként az Operettszínházban, a La Mancha lovagjában, robbant be a színi világba, és 75 éves múlt, amikor immár lényegében eltűnve belőle, Szeksz&aacut...

Szacsvay 75

Pepita Magazin 2022.10.27.
Szacsvay László, a kis szerepek nagy színésze, ma 75 éves. Amikor elvétve főszerepet kapott, igencsak bizonyította, hogy erre is alkalmas. De gyakran egyetlen nézésbe többet sikerül belesűrítenie, mint másnak ny...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

A rendező

Gémes Antos: Nem kell ahhoz sanyarú sors, hogy küszködni tudjon az ember

Pepita Magazin 2022.11.08.
Fújd el a gyertyát, ami nem fog kialaludni, de úgy csináld, hogy ne hibának tűnjön, hanem gegnek. Oké. No, még egyszer. Jó, majd gondolkozunk még rajta – instruálta a Madagaszkár című musical prób...

Lengyel Ferenc: Az életünkben mindig van valami, ami miatt szerepelnünk kell egy kicsit

Pepita Magazin 2022.10.12.
Ezúttal a szédítően mámorító, vérpezsdítően vad rock and roll volt az, amelynek hatására Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas színművész és rendező is felcsavarta a szőnyeget a József Att...

Gaál Ildikó: Nincs más út, mint együtt. Erre való a színház

Pepita Magazin 2022.09.28.
 „Mindig beleszeretek abba a történetbe, amit csinálok éppen, a vele való munka - akkor és ott - a legfontosabb számomra.” Gaál Ildikó rendezőt mindig izgatták a férfi-női titkok, annak lélektani ker...

A jövő nagyjai

Hartai Petra: A próbák alatt felfestődik egy élet

Pepita Magazin 2022.11.29.
Hartai Petra idén Junior Prima Díjat kapott színészi munkájának elismeréseként. Már nagyon fiatalon képernyőre került, gyerekműsorokban láthattuk, bár önironikusan ő úgy fogalmazott: „Akkor ...

Mosolygó Sára: A színházban érzed, ha megáll a levegő

Pepita Magazin 2022.10.25.
Mosolygó Sára nemrég fejezte be a nagyszabású Most vagy soha! című film forgatását, amiben Petőfi Sándor feleségét, Szendrey Júliát alakítja. A színésznő a vásznon és a sz...

Szivák-Tóth Viktor: Szabad világ a színházi nevelés

Pepita Magazin 2022.09.30.
Szivák-Tóth Viktor színész, drámatanár, művészeti vezető, színházpedagógus, aki egyébként vegyészmérnöknek készült. Színházi nevelési előadásokat rendez, ...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Gaál Attila Csaba: Most nagy erővel, nagy tetteket tudok végrehajtani

Pepita Magazin 2022.11.21.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész és rendező szakának hallgatója volt, ma a Veszprémi Petőfi Színház színművésze. A Nyitott ablak című előadásában nyújtott alak&iacu...

Fekete Gábor: Nem akarok olyan ember lenni, aki a múltjában ragadt, vagy a jövőjében él

Pepita Magazin 2022.10.24.
A színészek együttes munkája akkor lesz igazán értékes, akkor tudnak csapatként is nagyszerűt varázsolni a színpadra, ha a színész személyisége külön-külön is szabadon kiteljesedik. E...

Bende Kinga: Ha akkor nem lépünk… nem mertünk volna változtatni

Pepita Magazin 2022.09.20.
Bende Kinga színésznő komolyan vette a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban bemutatott, A pillangók szabadok című Vaszkó Bence által rendezett  darab  üzenetét. Nem szabad megkötni az emberek ...

Emlékek

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

Felvétel

Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

Pepita Magazin 2022.11.16.
A legszebb Európában élő vietnámi lánynak választották Berlinben 11 évvel ezelőtt Nari Nguyent. A szépségkirálynő ezúttal Az almafa virága címet viselő magyar-vietnámi romantikus film é...

György Lea: Közelről tapasztaltam, miként ápolják a magyar hagyományokat a Távol-Keleten

Pepita Magazin 2022.10.19.
Angol-matematika szakon végzett, majd felköltözött Budapestre szerencsét próbálni. Külkereskedő szeretett volna lenni, mégis gyártásvezető lett egy animációs stúdióban. Azóta dolgozik a filmparb...

Bereményi Géza: Ezek angyali pillanatok voltak…

Pepita Magazin 2022.09.14.
Négy éves kora óta rendszeresen olvas, Dantén nevelkedett. Bölcsészkaron végzett, magyar és olasz szakon. Bereményi Géza kultikus alakja a magyar irodalomnak, a Nemzet Művésze, Kossuth-, József Attila és Bal&aa...