Bajomi Nagy György: A színészek sosem nőnek fel igazán

Pepita Magazin 2022.08.12. Járt ösvény

Bajomi Nagy György: A színészek sosem nőnek fel igazán

Fotó: Znamenák István

A Tűzvonalban című tévésorozat szereplőjeként óriási népszerűségre tett szert a Jászai Mari-díjas Bajomi Nagy György. A Jordán Tamás igazgatta szombathelyi színháznak  11 évig volt tagja, aki a rangos szakmai elismerést, a Gábor Miklós-díjat Czukor Balázs Hamletjének címszerepéért kapta. Ma az Örkény csapatát erősíti, a nemcsak drámai képességekkel, hanem jó humorral megáldott a szentesi színész.

Poggyasz - Cikk közben

– Abba a híres szentesi irodalmi, drámai tagozatos osztályba járt, ahonnan hatan a mai napig a pályán vannak.

– Ez az osztály a Horváth Mihály Gimnáziumban indult. Valóban kuriózumnak számít, hogy egy középiskolai osztály ennyi színészt adott az országnak. Egyik osztálytársam volt Széles Laci, ma már Jászai Mari-díjas, ő is Örkény Színházas volt, Nyírő Bea, aki Esmeraldát, a Két pasi - meg egy kicsiben Judith Harpert, és Mr. Monk asszisztensét és ápolóját, Sharonát szinkronizálta. Zelei Gábor, Horváth Gábor és Mészáros István Dániel, - aki szintén Jászai Mari-díjas, - a Szolnoki Színháznál vannak.

– Volt döntéshelyzet az életében. Sportoló lesz, vagy színész?

– Szentes mindig is a vízilabda vidéki fellegvára volt. 18 évesen bekerültem a felnőtt keretbe. Nem feltétlenül lettem volna olimpia bajnok, de meg tudtam volna élni belőle. Ha nem hagyom abba a színészet miatt, akkor lehettem volna akár profi játékos is. Tehát bennem volt ez a kettősség, mert szerettem a vízilabdát. Úgy gondolom, végül a sportkarrier mellett döntöttem, persze mindaddig, míg Budapesten negyedikes koromban, egy szép téli napon, februárban meg nem néztem a Katonában az Übü királyt. Azt a legendás Übü királyt, amelyben Sinkó László, Básti Juli, Hollóssy Frigyes játszottak. Annyira tetszett a darab, hogy eldöntöttem, mégis színész leszek. Volt két napom, hogy jelentkezzek a Színművészetire.

– Úgy hallottam, Ön igazi csapatjátékos maradt a színház falain belül is.

– Annak gondolom magam. A színház ugyanúgy csapatjáték. Akinek egy csapaton belül az a célja, hogy ő legyen a legjobb, akkor a csapata veszíteni fog, - ha nem legyőzni akarja a másikat, hanem a többiekkel együtt akar felemelkedni, - akkor nyer. Ezáltal egyre jobbak lesznek. Mindannyian.

– Azt a gesztust, hozzáállást, amit kapott fiatalként az idősebbektől, ma már Ön adja át a fiataloknak.

– Próbálom. Velem is mindenki rendes volt, a nálam idősebb ugyanúgy segít nekem, ahogy én a fiatalabbnak. Ez egy köteles dolog. Nem úgy van, hogy én már megérkeztem, aztán megyek is tovább. Egyébként sok fiataltól is tanulok a mai napig.

– Van egy társasjáték, amelynek az a lényege, hogy különböző foglalkozású lámákat kell feljuttatni egy űrhajóra, mert a bolygójuk veszélyben van. Színész láma is van a karakterek között. Ön miért támogatná, hogy egy színész is felkerüljön az űrhajóra, amelyen csak olyan foglalkozású lámák utazhatnak, akik egy egész bolygó kultúráját örökíthetik tovább?

– A gyereklélekre, a játékosságra minden körülmények között szükség van. A színészek szerintem sosem nőnek fel igazán. Szerencsére. A színész, az egy külön emberfajta. Illetve lámafajta. A gyermeki kíváncsiság miatt kellene bevinni a színészeket a „lámabuliba”. Ugyanis a színészek meg is tudják fertőzni ezzel a többieket úgy, hogy egy nagyon pozitív, egészséges vírus kerülne a másik bolygóra. Olyan ez akár egy lámageddon.

– Mert a színészek különleges módon hatnak a többiekre?

– Ebben a gyermeki lélek buliban a néző is keményen részt vesz, hisz megnéznek minket, ezáltal ők is ugyanúgy játszanak velünk, mint mi, velük. Elfogadják a játékszabályainkat. Tehát az „űrhajóra” elvinném magammal a nézőket is! Jöjjenek ők is! De ha csak egy színész élheti túl a katasztrófát és mondjuk, az én lennék, - vagy a láma karakterem -, akkor csinálnék egy amatőr színjátszó csoportot, abban pedig részt vehet asztalos, fogorvos, robotmérnök, gyógyszerkutató vagy éppen egy tűzoltó.

– Mit kell átkapcsolni magában, ha filmez?

– A filmben egy-két percet kell jelen lenni, de azt nagyon. A színpadon muszáj, hogy az utolsó sorban is hallják, amit mondasz, tehát meg kell emelned a hangod. A filmekben természetesebben kell játszani, mint a színházban, mert a filmen minden látszik.

– Tudna választani?

– A színházat jobban szeretem. Ott egy nagy történetet viszel végig. Amikor megkapok egy szerepet, azt nézem, hogy mik a céljai, mit akar, hogy viszonyul a többiekhez. Nem azt nézem, hogy ezt hogy fogom megcsinálni, hisz a karakter alakulása a többiektől is függ.  Olyan ez, mint maga az élet.

– Az összeszokott kőszínházi társulat ténye belejátszik ebbe a választásba?

– Ez egy baráti hadsereg, egy olyan baráti társaság, amely tűzön-vízen át óvja, védi egymást, miközben közösen megyünk esténként csatába. Ez egy baráti dolog. Ők a sorstársaim, harcostársaim és én is az szeretnék lenni a számukra. A színészek lelki adottságai ilyenek, a színész igazán csapatban lehet jó színész. Szeretem az embereket. Ezért remélem, hogy előbb-utóbb ők is megkedvelnek. Sosem volt színészkollégámmal konfliktusom. Amúgy kerülöm is a nézeteltéréseket. Viszont nap, mint nap olyan helyzetekbe keveredünk egymással a színpadon, amelyben egyedül képtelen lennél mozogni. Nyitni kell, hisz mindkettőnknek az a célja, hogy jók legyünk, egymást segítve pedig még jobbak leszünk. A szakmánkból adódóan egyébként is fontos a kapcsolatteremtés.

– Minden színész jóbarát a színpadon?

– Olyat már láttam, hogy két színész nincs jóban egymással, de olyat még nem, hogy ez a színpadon is érződött volna. Lehet, hogy erre nincs is szemem.

– Hogy viszonyulna a tanításhoz?

– Tisztelem azokat, akik ezt be merik vállalni, de én nem merném. A színészmesterség tanítását nem is tanítják. Ennek ellenére van olyan - nem annyira jó színész, vagy rendező - aki kiváló tanár, és fordítva. Lehet, hogy ő maga nem tud eljátszani annyira jól egy bizonyos jelenetet, viszont tudja, hogy hogyan és mit kéne megcsinálni! Van, aki érzi magában az erre való képességet, van, aki nem. Én inkább még tanulni szeretnék, mint tanítani. Képzelje el, ha okoskodnék a tanítványaimnak, hogy ezt így meg úgy kell csinálni, aztán este eljönnének megnézni, hogy lássák a tanár urat színpadon, na, ne!

– Nem vállalná be?

– Nem én!

– Szerencsére a színészetben nincs korhatár.

– Ameddig az egészségünk bírja, ameddig a természet és a jóisten engedi, addig lehet játszani.

– A színészet is, akár a tradicionális mesterségek, egy elleshető műfaj. Voltak példaképei?

– Persze, van, amit hozol magaddal, és van, amit tanulhatunk, elleshetünk másoktól, de a magunk stílusán átszűrve persze. Van, hogy megtetszik egy mozdulat, azt elraktározom magamban, aztán lehet, sosem használom, de ott van. Láttam már fiatal színész barátaimnál is olyan dolgokat, amelyek tetszettek, egy-egy jó hangsúly, gesztikuláció, mozdulat. Ez a fajta érdeklődő természetes fogékonyság szerintem a legnagyobbakban is benne van. Viszont a színművészet iránti szakmai alázat, játékosság, nyitottság, amit Pogány Judit, Jordán Tamás, vagy Trokán Péter képvisel, no, az, taníthatatlan.

– Használná azt a szót valakire, hogy tehetséges?

– Azt ki merem mondani, ha valaki tehetséges, de azt, hogy nem az, azt már nem. Láttam csodákat! Volt, hogy úgy ítéltem meg valakit, hogy nem való erre a pályára, aztán három év múlva nagyon jó lett. De ha valakit tehetségesnek ítéltem, az öt év múlva is az volt!

– Van még Önben kalandvágy?

– Az van, de azért lassulok már. Az a mindent habzsolás már nincs. Két éve jöttem az Örkénybe. Ez is egyfajta kalandvágy. Újra talán kicsit egészségesebben élnék, mert ne gondold, hogy vasból vagy. De ha akkor erre valaki felhívta volna a figyelmemet, kinevetem…

Írta: Tarnócai Éva

Fotók: Horváth Judit

További cikkek

Reklám

Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
MBVK 1 - Kategóriák között
mbvk 3
mbvk 2

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
mbvk 8
MBVK 2 - Kategóriák között
mbvk 1

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
mbvk 3
mbvk 8
mbvk 5

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
mbvk 2
MBVK 3 - Kategóriák között
mbvk 5

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
mbvk 8

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...