Illetéktelen behatoló – A tűz és víz egymásra találása

Schneider Zoltán és Nagy-Kálózy Eszter jutalomjátéka a Behavazva előadása. Két fölöttébb ellentétes karakterű ember, a mackós, az örök magányos, a hallgatag agglegény és az impulzív, túlmozgásos, be nem álló szájú nő küzdelmes és mulatságos egymásra találásának története.

Schneider Zoltán eljátssza a magány apoteózisát Patrick-ként a Behavazva című darab elején a Rózsavölgyi Szalonban. Hatalmas hóviharból érkezik a lakásába, amit látunk is egy jókora ledfalon a szoba ablakán keresztül. Patrick elégedetten néz végig az Enyvvári Péter által tervezett, tényleg lakályos otthonán, akkurátus megszokottsággal, megrögzött mozdulatokkal, vacsorát készít magának, valószínűleg ugyanúgy, mint nap mint nap. Leül, és már-már szinte mennyei élvezettel, mintha ez lenne a létezés csúcspontja, enni kezd. Ez valószínűleg relaxáció is nála, meg örömforrás, konstatálása annak, hogy érdemes élni, és lám-lám, ezek a finom falatok a bizonyítékai annak, hogy ő aztán tud élni. De egyszerre csak kopognak az ajtón, félbe marad egy falat a csodálkozástól. Próbálja elhessenteni magától a kellemetlen hangot, a számára fölöttébb zavaró tényezőt, még azért sebtében bekap egy-két falatot, de a kopogás ocsmány, erőszakos dörömböléssé változik. Morózusan, dühös arccal kifészkelődik a vackáról, és ez a meglett ember csaknem kipukkad a méregtől. Semmiképpen nem lennék annak a helyében, aki az ajtó előtt áll. Egy filigrán nő van ott, Judith, Nagy-Kálózy Eszter megszemélyesítésében. A dermesztő hóvihar miatt nem tudott a falu másik végére hazatérni, és összefagyva, dideregve, míg el nem múlik az ítéletidő, bebocsátást, ideiglenes menedéket kér.

Patrick fenyegetően fölé magasodik, azon nyomban ki akarja paterolni, olyan, mint egy durcás óvodás, akit hirtelen megzavartak a kedvenc játékában, és most hisztizik. A mackós alkatú, megtermett férfi esetében eléggé groteszkül, mulatságosan hat, ahogyan már-már toporzékol, világvége hangulatba kerül, akár valami apróságért, mint egy kölyök. A helyzet attól lesz még nevettetőbb, hogy a nő, mintha tudomást sem venne a hisztiáradatról, kapásból otthon érzi magát, leveszi a Kiss Fabióla tervezte kabátját, meleg holmiját, lecuccol, és közben be nem áll a szája, amitől Patricknak tátva marad a szája. Nem érti, hogyan lehet valaki ennyire pimasz, hogy hatolhat be hozzá ilyen illetéktelenül, hogy mozdíthat el a helyéről nála bármit is, akár csak egyetlen centire, hogy nem takarodik innen pillanatokon belül a fészkes fenébe.

Nyilvánvaló, hogy a két ember tűz és víz. Egyikük lassú, komótos, magában el-elmélázgató, hallgatag, pluszkilókkal rendelkező, másikuk hiperaktív, túlmozgásos, pattogós, filigrán, folyik belőle a szó. Megvan az izgalma annak, hogy na, mi lesz ebből, széttépik egymást elevenen, vagy egymásba habarodnak, és akkor aztán jön a holtodiglan-holtomiglan. Miután nem vérdrámát, hanem alapvetően vígjátékot látunk, elég hamar meglehetős biztonsággal lehet tippelni az utóbbira. Már Shakespeare Makrancos Kata című klasszikusa is arra a dramaturgiára épül, hogy a tűz és víz előbb-utóbb, netán tetemes mennyiségű kálvária árán, akár mágnesként vonzhatja egymást.

Nem ismeretlen ez a dramaturgia. Például az Illatszertár című háromszor is megfilmesített, Hollywoodig is eljutó, László Miklós darabban Asztalos úr és Balázs kisasszony, akik eladókként állandóan perpatvaroznak, utálkoznak egy drogériában, végül csak rájönnek, hogy hű, de nagyon szerelmesek egymásba. A Belvárosi Színházban, a Balkon kilátással esetében pedig ugyancsak egy megrögzött agglegény, egy történész, minden munkáját otthon végzi, minden szükségeset haza rendel, mert annyira iszonyodik attól, ami a külvilágban van. Mellé költözik egy nagypofájú, izgága, örökösen nyüzsgő, állandóan tettre kész nő. Szintén tűz és víz a két ember, innen a folytatást már nem nehéz kiagyalni.

Ugyanaz történik, mint a Behavazva esetében, lépésről lépésre, de csak-csak közelebb kerülnek egymáshoz, míg rá nem jönnek, hogy már eléggé lehetetlen lenne az életük a másik nélkül. Peter Quiltert a pandémia okozta bezártság, magány ihlette a darabja megírására, amit feltehetően a rendező, Őze Áron és a dramaturg, Karácsony Ágnes, Rózsavölgyi Szalon méretűre húztak. Ami azt jelenti, hogy ezen a helyen szeretik, ha nincs szünet, és körülbelül másfél óra az előadás hossza. Ez a hosszúság amúgy országszerte terjed, ami például a Katona József Színház elmúlt évadának több produkcióján is megmutatkozott. Különben a Behavazva estében ennél valószínűleg nincs lényegesen több a darabban, ami leginkább két kiváló színész jutalomjátékául szolgál. Őze hagyja is őket kellőképpen kibontakozni. Meghálálják. Két ellentétes karakterű embert játszva, jól állnak egymásnak. Működik köztük az az úgynevezett, sokszor emlegetett kémia, ami még az utálkozáshoz is elengedhetetlenül szükséges. Nagy elánnal, kedvvel szórakoztatnak, miközben megható helyzeteket, fontos csendeket is teremtenek, és furcsaságaik, rigolyáik dacára, fölöttébb megszerettetik ezt a két embert. Nagyon együtt lehet velük érezni magányukban, társra találásukban.

Írta: Bóta Gábor

(Fotók: Molnár Miklós)