Hunyadi 1456 címmel mutatnak be lovas musicalt Simonpusztán

Gajasz Enikő 2021.07.21. Heti friss

Hunyadi 1456 címmel mutatnak be lovas musicalt Simonpusztán

Hunyadi 1456 címmel történelmi lovas musicalt mutatnak be Simonpusztán a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban szombaton.

Poggyasz - Cikk közben

2020. szeptember 11-én kezdte meg működését a Magyar Történelmi Színház, amelynek első önálló bemutatója Balásy Szabolcs, Horváth Krisztián és Moravetz Levente Hunyadi 1456 című történelmi musicalje.

A szerzőhármas olyan történelmi musicaleket jegyez, mint a Zrínyi 1566, A Fejedelem, az Isten rabjai és a Rajkók.
Hunyadi 1456 című darabjukkal a magyar történelem dicső időszakát idézik fel az alkotók. Az előadásból megtudhatja a közönség, hogy miként maradt magára a főhős, és miként tudta elérni mégis a győzelmet. "Hunyadi János olyan vezére volt az országnak, akinek halálát, - a szemtanúk leírása szerint -, még ellenfele, a világuralomra törő II. Mehmed szultán is megsiratta" - olvasható a darab ismertetőjében.
A nagyszabású, több mint 100 szereplős előadásban többek között Sasvári Sándor, Debrei Zsuzsa, Besenczi Árpád, Beleznay Endre, Gergely Róbert és Ottlik Ádám játszik. A díszletet Bényei Miklós, a jelmezeket Molnár Gabriella tervezte. A produkció rendezője Moravetz Levente, koreográfusa Halmi Zoltán, a zeneszerző Balásy Szabolcs. (MTI)

További cikkek

Reklám

Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni

Pepita plusz

Hegedűs a háztetőn: mindegyik szereplő emlékezetes karakter, önálló személyiségük, aurájuk van

Pataki József 2021.09.08.
Méltán slágerdarab a Hegedűs a háztetőn című musical. A gyulai Erdélyi héten a Kolozsvári Állami Magyar Színház ütős, szépséges, fantasztikus összmunkával készült előadá...

Schlanger András: Minőségi anyaggal foglalkozni ajándék

Pataki József 2021.09.08.
Színházcsináló, színész, rendező, szerző. De vajon milyen ember? Schlanger András pontosan olyan, amilyennek látszik. Tudatos, őszinte, a véleményéért mindig kiálló. Igazi varázsló, aki...

Polyák Lilla: Most sokkal inkább megélem a dolgokat

Pataki József 2021.09.06.
Amikor meghallom Polyák Lilla gyönyörű hangját, valahogy mindig úgy érzem, én is tudok énekelni. Viszont most először láttam a művésznőt a maga természetes szépségében. Izgalmasan, derűsen, nőies...

Heti friss

Jeges performanszt tartott Kováts Adél

Pataki József 2021.09.17.
A Radnóti Színház igazgatója egy mázsás jégtömböt tolt végig a városon.

Indul a MITEM

Pataki József 2021.09.17.
12 országból összesen 19 produkció érkezik. 
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

Életút

A Budapest Varietében bizonyítja tehetségét Czigány Judit

Pataki József 2021.09.19.
A csinos sztár táncol, énekel és forgat is a közeljövőben. 

Götz Attila: Minél inkább kívül esik egy karakter komfortzónámon, az annál nagyobb kihívást jelent nekem

Gajasz Enikő 2021.08.08.
Götz Attila nem azon színészek közé tartozik, aki megelégszik a "napi rutin" színjátszással, ő ugyanis azt vallja, hogy minden pillanatban nyitottnak kell lenni a világ felé. A Pécsi Nemzeti Szính&aacut...

Györfi Anna: Gyerekként még nincs pontos gondolatod, hogy színésznő akarsz lenni

Gajasz Enikő 2021.08.01.
2004 óta a progresszív szimfonikus jazz-rockot játszó Fugato Orchestra énekesnője, rengeteg reklámfilmben szerepelt és sok produkcióhoz adta hangját szikronszínészként. Anna már 6 éves korában a...