Elhunyt Böröndi Tamás a Vidám Színpad igazgatója

Pataki József 2020.11.24. Heti friss

Elhunyt Böröndi Tamás a Vidám Színpad igazgatója

Elhunyt 65 éves korában Böröndi Tamás színművész, a Vidám Színpad igazgatója, az ország mosolygyárosa.

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

A művész hétfő este halt meg súlyos betegség következtében. Szerettei mindvégig abban reménykedtek, hogy rövid időn belül hazatér a kórházból.

„Nevünkhöz méltatlan módon, szívünkben gyógyíthatatlan fájdalommal adjuk tudtára rajongóinak a felfoghatatlan hírt, hogy színházunk vezetője, az ország egyik legismertebb mosolygyártója BÖRÖNDI TAMÁS 65 éves korában, tegnap az esti órákban átadta lelkét az Úrnak! Gyászolja felesége Götz Anna, ikerlányai, 88 éves édesanyja, kollégái és azok a milliók, akiknek életében mosolyt csalt az arcára! Saját halottjának temetéséről később intézkedik a Vidám Színpad!” – írta közösségi oldalán a Vidám Színpad.

Böröndi Tamás 1955. március 8-án született. 1980-ban szerzett diplomát a Színház- és filmművészeti Főiskolán, pályáját a debreceni Csokonai Színházban kezdte. Játszott a Rock Színházban, az Operettszínházban, majd a Vidám Színpadon, amelynek 2013-ban, Bodrogi Gyula után, igazgatója islett. Számos tévéfilmben, köztük a Kicsi a borsban, a Kémeriben, a Szomszédokban és a Jóban Rosszban című sorozatban is szerepelt.

Egy kivételével a Vidám Színpad minden darabjában játszott, Straub Dezsővel, a társulat művészeti vezetőjével alkottak összeszokott színpadi párost a magánéletben pedig mély barátság kötötte össze őket. Az igazgatóra az összes színész kollegája inkább barátként emlékezett, mint vezetőre. Sokan „mosolygyárosnak” hívták, éppen ezért pótolhatatlan űrt hagyott maga után, a magyar színházi palettán.

Böröndi Tamás egy szerető feleséget, Götz Annát, valamint ikerlányait, -akik szintén a Vidám Színpad társulatát bővítették- és édesanyját hagyta hátra.

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT