Az SZFE tanév február 1-től folytatódhat

Pataki József 2020.11.10. Heti friss

Az SZFE tanév február 1-től folytatódhat

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épületei hétfőtől zárva tartanak, a tanév 2021. február 1-től folytatható, addig oktatási tevékenység semmilyen formában nem végezhető az intézményben. Mások mellett erről döntött pénteken az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriuma.

Poggyasz - Cikk közben

"Az alapítvány kuratóriuma megállapította, hogy jelen körülmények között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatás feltételei, a hallgatói jogok érvényesülése és védelme, a megfelelő és biztonságos munkakörülmények, valamint az egyetem akadémiai autonómiája nem biztosítható" - szerepel az SZFE polgárainak címzett, az egyetem honlapján közzétett péntek esti körlevélben.

Mint írták, a 2020/2021-es tanév első félévében felvett tárgyakhoz tartozó kreditek teljesítéséről meggyőződni nem lehet, így azok elismerésére nincsen mód. Az alapítvány kuratóriuma felkérte az egyetem vezetését, hogy az intézkedések végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegyék meg, az egyetemi polgárokat megfelelően tájékoztassák és intézkedjenek a tanév szükség szerinti meghosszabbításáról azzal, hogy az első féléves tárgyak teljesíthetőségét a következő félévekben lehetőség szerint biztosítsák.

"A Színház- és Filmművészeti Egyetemet megbénító blokád miatt az egyetem vezetése immár több mint egy hónapja nem tud bejutni az egyetem létesítményeibe. Emiatt felelős döntéseket hozni csak korlátozottan tud, az oktatás tényleges folyamatait, a létesítmények rendeltetésszerű működését ellenőrizni nem tudja" - áll a körlevélben, amelyet Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár írt alá.

A dokumentum megfogalmazása szerint az egyetem működésének konszolidálása érdekében tett tárgyalásokat a hallgatók és az oktatók elutasították. Kiemelték, hogy a fenntartói döntések a hallgatók jogviszonyának fennállását nem érintik, nem eredményezik a hallgatói jogviszonyok szünetelését vagy megszűnését. Szintén nem érintik az intézkedések a hallgatói munkaszerződéseket és a Diákhitel-szerződéseket. A hallgatók szociális és tanulmányi ösztöndíjait a vonatkozó szabályok keretei között utalják ki.

"Az egyetem épületei 2020. november 9. napjától 2021. február 1. napjáig oktatási tevékenység és kollégiumi lakhatás tekintetében zárva tartanak. A kollégiumi ellátására jogosult azon hallgatók számára, akik lakhatásukról átmenetileg nem tudnak gondoskodni, indokolással előterjesztett kérelmük alapján a kancellár elhelyezést biztosít" - írták.

Arra is kitértek, hogy a hallgatókat 2021. február 1-ig térítésidíj-fizetési kötelezettség nem terheli, a már teljesített befizetések visszajárnak vagy a hallgató választása szerint - amennyiben a február 1-el kezdődő félévre bejelentkezik - a megismételt félévre írják jóvá. A 2020. február 1-től induló félév megszervezését Zalán János megbízott oktatási rektorhelyettes koordinálja.

Az SZFE alapítvány kuratóriuma döntéseiről tájékoztatja az Oktatási Hivatalt is.

Péntek este az SZFE hallgatói arról tájékoztatták közleményben az MTI-t, hogy az innovációs és technológiai miniszter nem fogadta el meghívásukat a jövő szerdai egyeztetésre. Közlésük szerint Palkovics László arról tájékoztatta a hallgatókat levélben, hogy "a kormány politikai célok helyett szakmai célokat igyekszik szolgálni azzal, hogy a színvonalas színház- és filmművészeti oktatás biztosítására rendelkezésre bocsátja a szükséges költségvetési forrásokat. Ennél nagyobb mértékben nem kíván beleszólni a jelenlegi konfliktusos helyzetbe sem". (MTI)

További cikkek

Reklám

Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni

Pepita plusz

Nyár végéig rendeznek programokat a szekszárdi KultUdvarban

Gajasz Enikő 2021.06.15.
Kulturális, szórakoztató programokkal vár mindenkit a szekszárdi KultUdvar. A közönséget koncertek, kertmozi, színházi előadások, gyerekprogramok várják.

A filmipar kérdéseivel foglalkozó online beszélgetéssorozat indul

Gajasz Enikő 2021.06.14.
Filmgyár néven fog futni a podcast, melynek adásaiban a hazai mozgóképipar, a filmfinanszírozás és a gyártás szakterületeiről beszélgetnek a Filmhu újságírói filmesekkel és a Filmint...

Filmre vele! - Kortárs magyar regényeket ajánlanak megfilmesítésre

Gajasz Enikő 2021.06.14.
A programban filmes szakemberek elismert írók, Benedek Szabolcs, Háy János, Láng Zsolt, Péterfy Gergely, Toroczkay András és Vámos Miklós művét mutatják be és ajánlják megfilmesíté...

Heti friss

Múzeumok éjszakája: Kriminalisztikai kiállítás, Rodolfó-tárlat Nyíregyházán

Gajasz Enikő 2021.06.24.
Kriminalisztikai kiállítással, rendőrségi bemutatóval, illetve a híres bűvész, Rodolfo életét és trükkjeit bemutató eladásokkal várják a közönséget szombaton a Múzeumok &e...

Cannes: Újabb magyar filmklasszikus a restaurált alkotások válogatásában

Gajasz Enikő 2021.06.24.
Immár hatodik alkalommal válogatott be a Nemzeti Filmintézet (NFI) által restaurált magyar filmklasszikust a cannes-i filmfesztivál Cannes Classics című hivatalos programja, amelybe ezúttal Mészáros Márta Napló gyer...

Ajándékkoncerttel ma kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok jubileumi évada

Gajasz Enikő 2021.06.24.
A Szegedi Szimfonikus Zenekar a Dóm téren rendezett esti ajándékkoncertjével ma kezdődik a 90 éves Szegedi Szabadtéri Játékok jubileumi évada.
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Életút

Román Sándor: Ma nagyon sok a lehetőségnek tűnő bóvli

Gajasz Enikő 2021.06.22.
A magyar táncművész, koreográfus, színházi rendező, és érdemes művész két éve megalapította a saját nevével fémjelzett társulatot, a Román Sándor Entertainment-et, ami első &iac...

Csengeri Attila: Megcsinálom a színpadon, ami a feladatom, és igyekszem mindenkinek örömet okozni

Gajasz Enikő 2021.06.14.
Volt már virágüzlete, dolgozott nyomtatott áramkör gyártó analitikusként, és a színház mellett két barátjával közösen visz egy alkusz céget. Rengeteg szép színházi szer...

Kusnyér Anna: Nagyon sok műfajban megtalálom a lelkem egy darabját

Gajasz Enikő 2021.06.04.
Még csak 24 éves, de már sok kedves szerepet tudhat maga mögött az aranytorkú énekesnő, aki legközelebb Kinizsi Pál szerelmét, Magyar Benignát alakítja Vadkerti Imre oldalán. Reméli, hogy a nyári elő...