2004 óta a progresszív szimfonikus jazz-rockot játszó Fugato Orchestra énekesnője, rengeteg reklámfilmben szerepelt és sok produkcióhoz adta hangját szikronszínészként. Anna már 6 éves korában a színpadon állt, ezt követően pedig évről évre gyakorlatilag belenőtt a legkülönböző szerepekbe. A világot jelentő deszkán felcseperedő színésznőhöz a naiva és zenés szerepek állnak igazán közel, most azonban egy negatív, összetett karaktert kell megformálnia a Kinizsi, a nép fia című magyar történelmi rockoperában. A Pepita Magazin többek között az új szerep kihívásairól kérdezte.
– Ki fedezte fel, hogy van tehetséged a színészethez?
– A kisgyerekeken viszonylag korán kiütközik, hogy szeretnek énekelni, táncolni, akár családi ünnepségeken, akár az óvodában. Erről nálunk dokumentáció is van, a régi videókon is folyamatosan produkálom magam, édesanyám erre figyelt fel, és vitt el egy óvodás drámacsoportba. Egészen pici korom óta a kötődöm a színház világához, gyakorlatilag bekebelezett ez a pálya. Nemrég jártam a kapolcsi Művészetek Völgye fesztiválon, és eszembe is jutott, hogy 5 és fél évesen itt léptem fel először.
– Sok gyereket hajt a szereplési vágy, azonban mégsem lesz mindegyikből színész, nálad mi döntötte el, hogy ezt a pályát válaszd?
– Azt gondolom, hogy gyerekként még nincsen olyan pontos gondolatod, hogy színésznő akarsz lenni, legalábbis nekem nem volt, tehetségem viszont volt hozzá, ezért bekerültem a fővárosi színházak gyermekdarabjaiba, mint A muzsika hangja vagy a Valahol Európában, és amikor átléptem a fiatal felnőttkorba, akkor már szinte természetes volt, hogy ez lesz a hivatásom. A Budapesti Operettszínházban eljátszhattam húsz évesen a Menyasszonytánc főszerepét, és az Abigél című előadásban is szerepeltem, ahol kollégaként találkoztam Balikó Tamással, a Pécsi Nemzeti Színház akkori igazgazójával, aki leszerződtetett Pécsre, és immáron 13 éve vagyok a társulat tagja.
– Nagyon korán elkezdted a színészettel való foglalkozást, van olyan szerep, amibe gyakorlatilag belenőttél, vagy olyan darab, amiben gyerekként és felnőttként is szerepeltél?
– 6 évesen kerültem először a Fővárosi Operettszínházba, A Muzsika hangja meghallgatására, és akkor a legkisebb lányként kerültem be a darabba, és ahogy nőttem, egyre idősebb lányszerepeket kaptam ebben a gyerekekből álló orgonasorban, de nem ez az első előadás, ami megtalál újra. Ahogy halad előre az idő, az ember korából adódóan más szerepeket kap, ez egyrészt izgalmas dolog, de fájdalmas is tud lenni, hogy ennyire múlik az idő, hiszen ezt közben magunkon is tapasztaljuk.
– A Kinizsi, a nép fia című darabban egy nagyon taktikus, negatív karaktert formálsz meg, mennyire áll hozzád közel ez a szerep?
– Én játszom Magyar Benigna, Kinizsi Pál szerelmének a dadáját, Annát. A szerep kicsit távol áll tőlem, abban a tekintetben, hogy nem a darab pozitív hősei között van számon tartva, és én inkább a naiva szerepeket kedvelem, de valóban nagyon érdekes karakter. Anna egy félvér nő, akinek az egyik felmenője magyar a másik felmenője török, így a korban lévő összefeszülés ölt testet benne. A szenvedélyesség, ami a félvérségéből árad az igazán nagy kihívás, hiszen ez hiányzik belőlem, szerencsére korábbi szerepeimből viszont tudok merítkezni. Egy okos, szenvedélyes nőt alakítok, aki noha negatív hős, az anyai szeretet nagyon erősen megnyilvánul benne.
Györfi Anna a Kinizsi, a nép fia olvasópróbáján
– Beleznay Endre, a darab rendezője azt mondta, hogy amikor felkerül rátok a jelmez, annak mindig van valamilyen hatása. Beszéljünk kicsit a ruhákról is, ami Szabó Hedvig keze nyomát dicséri.
– Abszolút hozzáad a jelmez a karakter megformálásához. És nemcsak az, hogy én felveszem, hanem hogy a társaim is magukra öltik, ez egy olyan esszenciát ad a darabnak, ami civil ruhában nem jön át. Például a Kinizsi kapcsán elmondható, hogy ebben a korban a ruhák tartást adtak a férfiaknak és a nőknek egyaránt. Én, mint dada egy feszes, testhez simuló ruhában leszek, amiben nem tudok olyan szabadon mozogni, ebből következik, hogy ad egy bizonyos merevséget, ami segíti a karakter hiteles alakítását. Szabó Hedvig ráadásul még arra is figyelt, hogy korhű anyagokból készítse a jelmezeket.
– A bemutató közeleg, A Kinizsi, a nép fia augusztus 6-án fog első ízben színpadra kerülni a Siklósi várban, milyen a hangulat a próbákon?
– Nem egy átlagos próbafolyamatról van szó az biztos, hiszen egyrészt mindenki vendégművész a produkcióban, ezért nagyon okosan kellett ütemezni a próbákat, másrészt pedig rengeteget nevetünk, egyáltalán nem fogható a feszültség. Beleznay Endre úgy ad instrukciókat, hogy közben eldőlünk a röhögéstől, erre pedig még rákontráz Csengeri Attila és Götz Attila, akik szintén nehezen parancsolnak megálljt maguknak, ha humorról van szó, hihetetlen jó a hangulat. A csapatról elmondható, hogy itt mindenki profi előadó, ezért bízunk a másikban, nem kérdés, hogy kiválóan össze fogjuk rakni a darabot, szerencsére nem kell izgulni senkiért.
– Kinek ajánlanád a Kinizsi, a nép fia című darabot?
– Azt biztosan állíthatom, hogy ezt az előadást senki nem fogja unni, mindenki meg fogja találni benne azt, ami tetszik neki. A darab korhű és modern is egyben, hiszen a Siklósi vár, ahol előadjuk eleve megtámogatja a korhűséget, viszont a díszlet a modern felé hajaz, így azt gondolom vizuálisan a fiatalok mindenképpen meglelik benne az örömüket. Amit még kiemelnék, hogy nagyon humoros a darab, amihez csak hozzátesz, hogy színészkollégáim nem tudnak leállni és még az utolsó pillanatban is változtatnak a szövegen, hogy az még viccesebb legyen.
