Gálffi László nézőteret imitáló széksorok közt ül a színpadon, amikor beengednek minket A Darvas című előadásra. Maga elé mered, de közben néz bennünket. Mi is figyeljük őt. Egyszerre Gálffi most és Darvas Iván is, akit játszik.
Olyan jelentőségteljesen ül az Örkény Színház stúdiójában, hogy temérdek mindent bele lehet képzelni. Farmer van rajta, egyszerű kockás zakó, sima fekete ing, amit nem tűr be a nadrágjába. A váltig elegáns Darvas, fellépésen legalábbis, valószínűleg soha nem hordta volna így az ingét. Ez inkább Gálffi, ahogy a huncut, kissé kamaszos nézése is. Végig mér bennünket, bármennyire is moccanatlan, a szeme rezdülésén, az arcizma rándulásán, észrevehető, ha felismer valakit. Látszik rajta a dac, hogy tessék, itt vagyok, most engem is a lehető legnagyobb nyugalommal végig lehet mustrálni, kitettem magam ennek, állom a kíváncsi tekinteteket, de cserébe én is a vesétekbe látok.
Önkéntelenül is kikívánkozik belőle a szó
Minden fakszni nélkül, szinte észrevétlenül kezd el mesélni, mintha önkéntelenül is kikívánkozna belőle a szó. És tényleg ki is kívánkozik, hamarosan egyértelművé válik, hogy Darvas történetét, amit a Lábjegyzetek című könyvében leírt, ő igencsak el akarja mondani. Eredetileg pont a nagy színész századik születésnapján mutatták volna be a Mácsai Pál által rendezett estet, de aztán vidéken ugyan adták néhányszor, és nyilván ezeken az alkalmakon is „edződve”, végül is most tartották az Örkényben a premiert.
Vázlatosan, tulajdonképpen csak az alapokat lerakva, van szó a prágai gyerekkorról, ahol a papa újságszerkesztő volt, és ahol még Darvas Szilárdként azt hitte, hogy a magyar az valamiféle családi, titkos nyelv, egyébként természetes módon létezett a több nyelvű közegben. Német iskolába járt, így megtanult németül. Cseh nyelven is boldogult. Az édesanyja orosz volt, amit anyanyelvi szinten sajátított el.
Az előadás nem halad szolgai módon, lineárisan előre. Nem lajstromozza az életrajzi adatokat lexikon módjára. Akár fontos dolgokról sem tesz említést, például arról, hogy az édesapát gránitszilánk öli meg a háborúban. A háború utáni felsőfokú színi tanulmányok abbamaradásáról azonban már szó van. Rátkai Márton, a tanára, beajánlja a Művész Színházba, ahová Várkonyi Zoltán szerződteti. Ez a véletlenen múlt. Két hét volt már csak hátra Anouilh Eurydikéjének premierjéig, és Várkonyi, aki majd az Iván nevet is adja neki, bár többeket kipróbált, váltig nem talált megfelelő színészt Orfeusz szerepére. Nem csalódott a harsogóan fiatal, huszonegy éves fiatalemberben. Darvas hamar befutott. Csodálták férfias sármját, eleganciáját, rezignált humorát, ruganyos mozgását.
Tolnay Klári az első felesége
Az Eurydikében a címszerepet a nála 12 évvel idősebb, már tapasztalt, Tolnay Klári adja. Később együtt játsszák Rómeót és Júliát is. A valóságban szintén egymásba szeretnek, Tolnay lesz az első felesége.
Gálffi nemigen játssza meg a megemlített személyek hangját, akkor sem, ha párbeszédet mesél el. Kicsit inkább kívülálló, nem ritkán ironikus, sőt gunyoros, ahogy Darvas is az volt. Akár szenvtelen is. Soha nem felejtem, ahogyan Darvas a József Attila Színház stúdiójában Kertész Imre Sorstalanságát felolvasta, már-már hűvös okossággal, lidércesen szenvtelenül, és ebből volt tudható, hogy nagyon is köze van hozzá, mert a regény szintén attól olyan megrendítő, hogy az adott körülmények között teljesen logikusnak veszi mindazt a borzalmat, ami történik. Soha, semmilyen más feldolgozás nem adta ezt vissza ilyen jól. Gálffi is tud, ha nem is ennyire, szenvtelen lenni. Bár a Sorstalanságról nem esik szó, és Darvas legnagyobb színházi sikeréről, a Pesti Színházban több mint 500-szor adott Egy őrült naplójáról is csak érintőlegesen, az 1956-ban elkövetettek miatti börtönévekről, annál inkább.
A börtönévek életre szóló tapasztalata
Tulajdonképpen ezek jelentik az előadás gerincét. És itt aztán abszolút előkerül Darvas elmés szenvtelensége. Gálffi remekül érzékelteti például ahogyan az őt unos-untig csicskáztató undok őrmestert, agyafúrt játékossággal, pléhpofával, magára nyugalmat erőltető hangon, visszaleckézteti, és totálisan kiszolgáltatott helyzetében is fölé kerekedik. És közben szabadabb nála. Egyszer nekem egy interjúban elmondta, hogy a börtönéveit nem adná semmiért, akkora jelentőséggel bírnak a számára. Az előadásban Gálffi azt is érzékelteti, hogy mennyire megértő viszony alakult ki közte és egy cigány férfi között, akivel összezárták. Ez valódi dráma. Életre szóló tapasztalás. Olyasmi, ami később feltehetően a színészetben is felhasználható. A börtön időszak elregélésekor időnként megáll a levegő és az ütő. A puszta tények felsorolása, a szándékos kibabrálás, gonoszság, és a lehetetlen körülmények között is az egyenes, hajlíthatatlan gerinc megőrzése örök tanúságtétel. Nem kötődik korhoz, időhöz, börtönhöz, bármikor életbevágóan fontos lehet az emberség minden körülmények között való megőrzése. A szabadulás utáni segédmunkás évek keservesen telnek. Általános a nekikeseredett éjszakázás, a piálás, a nőzés, a kikészülés.
Majd jön a révbeérés, Várkonyi igazgatóként, amikor már teheti, hívja a Vígszínházba. A magánélete is rendeződik, bár szeretett direktora halála után nem igazán talál megfelelő társulatot magának. Erről azonban nincs szó az előadásban. Nem kell és nem is lehet mindenről beszélni. Mácsai segítségével Gálffi egy nagy színész pályaívét rajzolja meg, aki minden nehézség dacára végül elmondhatja, hogy nincs oka panaszra. És valóban, teljes, igencsak jelentős életmű az övé. Az Örkényben nagy színész játszik nagy színészt. Gálffi „beleoltja” magát Darvasba, akivel már ifjan, az Equus emlékezetes előadásában partnerekként találkoztak. És most az is fontos találkozás, aminek ezen az esten tanúi lehetünk.
