Különleges textilmunkáival elismerést vívott ki magának a szakmában. Földi Kinga a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzett 2006-ban, és egy időben a divatvonalat erősítette, ám 2010-től a jelmez-, esetenként a díszlettervezésbe is belekóstolt. Két éve új szerelme a selyemszobrászat, az alkotáshoz nemrég még különleges anyagra is bukkant.
– Meglepett, milyen sok színházi előadásban működtél már közre jelmez- és díszlettervezőként. Miért nem eleve erre szakosodtál?
– Bár ízig-vérig orvos családnak vagyok a tagja, engem az a vonal kicsit sem érdekelt. Amikor jelentkeztem az iparművészeti egyetemre, kis ideig gondolkoztam az ötvösszakon meg a szilikáton, végül a textilszakot céloztam meg, szövő szakiránnyal. Bármi jöhetett volna, csak nagyon kézműves szakmáról legyen szó, tehát hogy ne csak tervezni lehessen, hanem tevőlegesen alkotni is, dolgozni a puszta két kezemmel. Rengeteg technikát megtanítottak nekünk, a sima szövésen kívül a csipkeverést, kárpitszövést és gyöngyszövést is. Egy fél éven át belekóstolhattunk kicsit a ruhatervezésbe is, amikor pedig keresztfélévre lehetett menni másik szakirányra, én a bőrön voltam. Igazából minden technikát imádtam kipróbálni, főként az érdekelt, hogy a tradicionális dolgokat hogyan tudom elsajátítani. Akár úgy, hogy valamiféle különleges anyaggal dolgozom, akár úgy, hogy kortárs tárgyat hozok létre, szóval nem egy hagyományos kézműves terméket, hanem inkább valami egészen újonnan kitalált dolgot. Kísérleteztem egy ideig a csipkeveréssel is, drótot, vastagabb fonalakat használva.
– Igazából ez mind olyan technika, amit géppel is meg lehet csinálni…
– Így van, viszont izgalmas kitalálni, mi az, amit a gép nem tud. Hogy hol tud belenyúlni az iparművész a folyamatba, amikor nemcsak tervezés folyik, hanem kétkezi munka, hiszen az is egyfajta gondolkodás, ami által új dolgokat lehet megalkotni. Még az egyetem alatt egy rokokóruha-pályázaton indultam. Azért izgatott, mert ki lehetett próbálni különféle anyagmanipulációkat, amiket nagyon szerettem. Például kaptunk olyan feladatot is, hogy ellentétpár volt, mondjuk, egy fényes–matt anyag, amelyből sorozatot kellett készítenünk. Ezzel foglalkozva találtam rá a piézésre. Ez az a díszítő varrás, amelyet blúzok elején szoktak alkalmazni: van egy hajtás, azt levarrják, és ebből sorakozik néhány egymás mellett. Ebből készítettem méteres darabokat, a rokokó ruhát pedig úgy csináltam meg, hogy a piézett anyagokból hajtogattam meg a szoknyarészét, amivel nagyon izgalmas, redőzött felület jött létre. A diplomamunkám tértextil volt: három négyzetméteres alapterületen volt felfüggesztve tizenegy réteg gézanyag, amelyet meghímeztem, felvagdostam, és így a tizenegy réteg együtt adott ki egy szép csillagformát.
A cikk folytatása a Pepita magazin októberi számában olvasható.
