Márkus Luca: Lehet, hogy rossz korba születtem

Pepita Magazin 2022.05.23. Felvétel

Márkus Luca: Lehet, hogy rossz korba születtem

Fotók: The Orbital Strangers Project

Egy fiatal csapat felnőtté válásáról szól a sorozat a 80-as évek Magyarországán. Ez A besúgó, az HBO Max első, saját ötletből készült magyar sorozata. Márkus Luca (Panka), a most fiatal színésznő szemével gondolkodtunk arról a korról, amelyben nem is élt, a Kádár-rendszer ellen szervezkedő egyetemi diákcsoportról, melynek része lett, a magas szinten kitalált és kivitelezett projekről, a csapatszellemről, és a személyes találkozások varázsáról.

csanyi cikk

– Mitől volt más ez a casting, forgatás?

– Átkapcsolt bennem valamit. Így is lehet? Igényesen, figyelmesen? Az a szellemiség, ahogyan Szentgyörgyi Bálint - aki író-rendezője is a sorozatnak - castingolt, végigvonult az egész sorozaton. Az, hogy a 29 évével milyen tehetségesen, érzékenyen nyúlt hozzá mindenhez, számomra elképesztő élmény volt. Hitt a csapatban és erősítette azt. Szerintem minden kockán érződik, hogy milyen jól működtünk együtt mi, az egyetemistákat alakító fiatal színészek.

– Milyen a sorsszerű kiválasztódottság érzése?

– Olyan „nekünkdolgunkvanegymással” érzés. Ott, akkor, azokkal az emberekkel nem nekem van dolgom. Ha pedig nem jön össze egy munka, akkor arra gondolok, hogy azzal nincs dolgom. Ez a felfogás segít, mert így elengedek egy csomó görcsöt.

– A forgatás kapcsán volt olyan jel, amely arra utalt, hogy ez a sorozat nagyot fog ütni?

– Már a ruhapróba is ilyen volt. Ott még nem találkoztak a szereplők egymással, viszont jelen voltak az alkotók, a rendezők, a producerek, akik leokézták, hogy hogyan fogsz kinézni a sorozatban. Drága Brekcl Jani volt a jelmeztervezőnk, aki azóta sajnos nincs köztünk. Már akkor biztonságban éreztem magam, mikor felvettem a ruhákat. Ha nem volt jó rám valamelyik, szűk volt, vagy nagyon előnytelen, akkor nem az történt, mint sok más ruhapróbán, hogy azt éreztették velem, hogy bele kellene férnem az adott ruhába, hanem mosolyogva azt mondták: ,,Dobd le gyorsan, próbáld fel inkább ezt!” Ez így egy egészen más hozzáállás! Az első, amit megkérdeztek, hogy hogy érzem magam a ruhában. Ezek olyan apróságok, amelyek nagyon sokat számítanak. A csapattal kapcsolatos pillanatok között nehéz találnom ilyen meghatározó momentumot, mert már az elején kiderült, hogy nagyon jó lesz együtt dolgozni. Egy hosszú forgatási időszak alatt vannak nehéz időszakok is, de ez a jó közösség azokon is átsegített.

– Átjött neked az az életérzés, amely átlengte ezt a korszakot?

– Láng Imola olyan díszletet tervezett, hogy csak ámuldoztunk. Ezeket a részletgazdag tereket nem volt nehéz megtölteni élettel, mert adta magát. Én nem éltem ebben az időszakban, de azért még én is találkoztam a kor maradványaival mondjuk a dédimamámnál, és a családi fotók is sokat meséltek, szóval néha azért megdobbant a szívem, ha láttam ugyanazokat a tárgyakat, bútorokat a díszletben.

– A szervezkedés titkos, tiltott láza milyen hatással volt rád?

– Érdekes volt találkozni azzal a ráhangoló jelenséggel, hogy milyen elindulni egy tüntetésre. A sorozatban találkoztam életemben először azzal az élménnyel, hogy vonulok, kokárdát tűzök, zászlót lengetek és egy emberként üvöltök sok fiatal lélekkel együtt. Függetlenül attól, hogy mit gondolok a rendszerről, mint magánember, odáig valahogy nem jutok el, hogy kimenjek az utcára. Egyszerűen nem vagyok ez az alkat. Mégis volt ennek egy olyan ereje, amit nagyon jó volt megtapasztalni.

– A karaktered mennyiben változott a történet közben?

– A történet szempontjából Panka alapvetően nem egy központi figura, viszonylag keveset tudunk meg róla, de szerves része a társaságnak. Panka egy nagyon kedves, jókedélyű, vicces lány, de Karcsi csatolmánya. Róluk mindig lehet valamit hallani a kollégiumban. Üvöltöznek, szakítanak, kibékülnek, aztán ugyanez fordítva. Ez egy szenvedélyes szerelmi kapcsolat. Karcsi kapcsán kerül be Panka a változást akaró egyetemi közegbe. Nyilván a sztori kapcsán a vele való viszonya domborodik ki leginkább. Át tudtam emelni magamból bizonyos elemeket Pankába, hisz egyébként egy talpraesett, önazonos, bátor csaj, aki támogató csapatjátékos is egyben. Jó energiái vannak és mindig ott van, amikor kell. Lehet, hogy néha naivan szólal meg, de azt is vállalja. Izgalmas volt, hogy a háttérben, akkor is, amikor nem rajtam van a fókusz, megtaláljak a jellemében valami olyat, ami érdekes lehet, attól függetlenül, hogy nem ő a mozgató rugója a történetnek.

– Érdekes, de a  néző tudja, érzi hogy a társaságból mindenki ott van, még ha a kamera fókuszában csak a főbb szereplőket látjuk!

– Ilyen esetben akár legyinthet is az ember, hogy úgysem látszom, nem rajtam van a kamera.  Pontosan attól lesz ez a sorozat izgalmas, élő, mert a háttérben lévő tíz ember is ugyanolyan fontosnak érzi a dolgát, mint azok, akik premier plánban látszanak. Ettől lesz életszagú. Ettől szeretik olyan sokan, mert akik hátrébb ülnek, nem csak statisztálnak, hanem élik az életüket. Erre nagyon figyelt mindhárom rendező. Egyszer Miklauzic Bence odajött hozzám az egyik jelenet után, és elmondta, hogy számára nagyon fontos, hogy amikor Száva Zsolt kimondja azt a bizonyos mondatot, milyen tempóban nézek át a Karcsira. Pedig ezzel általában nem foglalkoznak a rendezők. Sokszor pont annyira voltam kezelve, mint amilyen messze vagyok a kamerától. Ez a pici dolog is megmutatja, hogy milyen igényes munka folyik A besúgó kapcsán.

– Ez a fajta munkamorál mennyire változtatta meg a hozzáállásodat más munkák irányában?

– Lett egy szint, amit minden szempontból megütött ez a sorozat. Ehhez képest a következő munkákat el lehet helyezni valahova. Adott egyfajta tartást ez a sorozat. Ezzel együtt tisztában vagyok, hogy egy napi sorozatnál nincs annyi idő, pénz és ezek olyan tényezők, amelyek mellett nem lehet elmenni. De a kategóriáján belül A besúgó mindenképpen egy minőségi lenyomat. És büszke vagyok rá, hogy ennek én is a részese vagyok.

– Tudnál szeretni egy ilyen besúgót?

– Mindenkit meg lehet zsarolni valakivel, vagy valamivel. Ha Geri történetét nézem és beleképzelem magam az ő helyébe, elgondolkodtató a szituáció. Ha engem zsarolnának, mondjuk a bátyámmal, nem biztos, hogy azt mondanám, nem teszem meg, amit kérnek. Amúgy is azt vallom, hogy minden esetben törekedni kell arra, hogy megértsük a másikat, és megismerjük a dolgok hátterét, mielőtt véleményt formálunk. Nem zárnám ki, hogy tudnék szeretni egy ilyen besúgót, aki a családja miatt tett olyasmit, ami amúgy elítélendő. Lehet erkölcsi hálókat építgetni magunk köré, és mondogathatjuk, hogy milyen elvek szerint élünk, aztán történik valami és borul az egész! Nem érdemes ítélkezni, mert az ember nem tudhatja, hogy hogyan cselekedne egy ilyen szituációban, amíg meg nem történik vele.

– A 80-as években, nem volt telefon, mégis tudtuk, hogy egy baráti társaságon belül ki hol van éppen és mit csinál. Ez a társadalmi attitűd is nagyon átjött A besúgóban. Neked hogy tetszett?

– Éreztem is ezt minden pillanatban. Amellett, hogy manapság egy kattintással elérhetem a barátaimat, jobban vágynék arra, hogy ezek személyes találkozások legyenek. A besúgóban van egy jelenet, amikor a Rambo közös megtekintésére gyűlnek össze a fiatalok. Ez egy titkos videózás másolt kazettával, így fordulhat elő, hogy nem azt a filmet nézik, amit beharangoztak. Nyilván nem éltem abban a korban, de a forgatáson beleszagolhattunk abba, hogy ez milyen lehetett. Anyukáméknál vidéken az utcában volt egy tévé, úgyhogy odament mindenki és bámulta az egyetlen képernyőt. Vagy például nekünk volt először vonalas telefonunk a bérházban, ezért hozzánk jártak fel telefonálni.

– Tudnál élni abban a korban?

– Igen. Jobban vágynék arra a fajta közösségi erőre. Engem zavar, hogy megszámlálhatatlan mennyiségben ömlik ránk az információ. Minden elérhető. Ezért nincs már értéke annak, amink van. Tudom, hogy mekkora dolog volt például, ha valakinek lett egy jó farmere. És azt meg is becsülték. Régen úgy mentünk nyaralni, hogy egy film volt nálunk, ha az betelt, betelt. Így megválogattuk, hogy mit fényképezünk le. Mikor kézbe veszem azokat a képeket, sokat jelentenek nekem. Lehet, hogy rossz korba születtem. Szívesebben élnék egy olyan korban, ahol még számítottak a valódi emberi találkozások. Mindent jobban megélve éltek az emberek. Ez a sorozat sok mindenre felnyitotta a szememet. A sok rossz mellett azért voltak jó dolgok is abban a korban.

Írta: Tarnócai Éva

További cikkek

Reklám

Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Hamarosan jön a Hadik film

Pepita Magazin 2023.02.07.
Március 9-én vetítik a mozik Szikora János Hadik című kalandfilmjét. A neves 18. századi hadvezér, a Berlint is elfoglaló Hadik András haditetteit feldolgozó film főszerepeiben Trill Zsolt, Molnár Áron, Szab...

Japánt idézi meg a Békéscsabai Jókai Színház új mesedarabja

Pepita Magazin 2023.02.06.
Február 14-én először Szentesen, a Tóth József Színház és Vígadó deszkáin elevenedik meg a Naplopó című japán népmese, Japánt idéző díszletekkel, jelmezekkel, zenével...

Óz, a varázsló - A klasszikus mese új köntösben a Kolibri színpadán

Pepita Magazin 2023.01.18.
Az idei évad első nagyszínpadi produkciójaként egy klasszikus mesét láthat új köntösben a Kolibri Színház közönsége; január 28-án, szombaton mutatják be az Óz, a varázsl&oacu...

Járt ösvény

Peremartoni Krisztina: A színészet nekem egy eszköz amivel megélhetem a saját szabadságomat

Pepita Magazin 2023.01.16.
Szenvedélyes világutazó, de leginkább a földdel bensőséges viszonyt ápoló kultúrákat szereti. Önkénteskedett Szumátrán egy orangután rehabilitációs központban, volt favág&o...

Újvári Zoltán: Valami felfalja az embert. Valami kényszer

Pepita Magazin 2022.12.20.
Pécsről eljött egy Janus Pannonius-díjjal, a következő évben megkapta a Jászai Mari-díjat, majd kamaraszínházi színészként elsőként, a legjobb férfialakítás díját is neki &iac...

Seress Zoltán: Ez olyan érzés, mint meztelenül úszni a tengerben…

Pepita Magazin 2022.11.24.
Első színháza volt a Vígszínház, két éve ismét itt játszik. Közben társulati tag volt Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és persze a Bárka Színházban, amelynek megsz...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Ész, szív, bátorság – Gothár Péter karizmatikus Óz rendezése

Pepita Magazin 2023.01.31.
Sziporkázó humorral, megható momentumokkal, üde, friss játékossággal teli, az Óz, a varázsló előadása a Kolibri Színházban, Gothár Péter rendezésében. Sejthető volt, ha ő több...

Szín a színtelenségben – A Made in Hungária „újratöltve”

Pepita Magazin 2023.01.30.
Akár poros is lehetne a Made in Hungária, az egykori óriási siker felmelegítése, de nagyon nem az. Élettel teli, sodró lendületű előadás született ismét Fenyő Miklós dalaiból, élettörté...

Látszatélet – Magányos emberek a Kamrában

Pepita Magazin 2023.01.23.
Betódulunk a Magányos emberek szereplőinek házába. Nem zavar bennünket, hogy többen otthon vannak közülük. Végig bámuljuk a lakásukat, a vécétől a könyvespolc köteteiig.
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között

A tanár

Meczner János: Volt tanítványom vitte tovább az osztályt

Pepita Magazin 2023.01.25.
Meczner János rendező, a Budapest Bábszínház korábbi igazgatója, kezdeményezte, hogy beinduljon a bábszakos képzés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelyre amikor rákényszerí...

Nincs megfelelő követelményrendszer – Szakály György a táncképzésről

Pepita Magazin 2022.12.27.
„Már nem lehet azt mondani, hogy kövér vagy, kicsit le kellene fogyni, nem vagy elég ügyes”, mondja Szakály György, nemzetközi hírű, Kossuth-díjas táncos, a Magyar Táncművészeti Egyetem egykori rektora. ...

Fessük az ördögöt a falra! - Az agresszor logikája és lélektana

Pepita Magazin 2022.11.27.
Az életben nagyobb biztonságot ad, ha látjuk, hogy az agresszornak mi a logikája és a lélektana, mondja Vidovszky György, rendező, drámatanár. Sok olyan kemény produkciót állított színpadra, amiben erős...

Legendák

Jordán Tamás 80

Pepita Magazin 2023.01.15.
Jordán Tamás ma 80 éves. Kicsit lassabban mozog, mint régen, de megmaradt az egykori csillogó szemű, nagyot álmodni képes fantasztának, aki újabb és újabb dolgokat eszel ki, és amire esetleg más legyintene, h...

Húsz éve halt meg Schütz Ila

Pepita Magazin 2022.12.11.
Schütz Ilára, a karizmatikus színészre, ma 20 éve a fürdőkádjában találtak rá holtan, a gyomrában túladagolt gyógyszerekkel, a fürdővízben hajszárítóval. Máig nem tudni po...

Alföldi 55

Pepita Magazin 2022.11.22.
A ma 55 éves Alföldi Róbertet imádják és utálják. Valószínűleg sokkal többen vannak akik szeretik,  mint akik akár egyenesen gyűlölik. Az biztos, hogy tényező, és, hogy mindenki ismeri.
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

A rendező

Vaszkó Bence: Nem égettem fel magam mögött semmit

Pepita Magazin 2023.01.10.
A József Attila Színházból egy hatalmas isztiméri farmra repítette családját Vaszkó Bence színművész, aki nem sokkal előtte Anastasius volt A pápanőben. Három évvel korábban a nyíregyh&...

Puskás Tamás: Szellemek vannak mindaddig, amíg a szeretet hiányt szenved

Pepita Magazin 2022.12.14.
Nemrég olvastam egy interjút Esztergályos Károllyal, aki azt nyilatkozta, hogy szerinte az egész életművéből, egy Csehov kisregényből készült filmje, aminek történetesen az a színházigazgató volt ...

Gémes Antos: Nem kell ahhoz sanyarú sors, hogy küszködni tudjon az ember

Pepita Magazin 2022.11.08.
Fújd el a gyertyát, ami nem fog kialaludni, de úgy csináld, hogy ne hibának tűnjön, hanem gegnek. Oké. No, még egyszer. Jó, majd gondolkozunk még rajta – instruálta a Madagaszkár című musical prób...

A jövő nagyjai

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...

Kopek Janka: Mindig egy új világba csöppenek

Pepita Magazin 2022.12.19.
Kopek Janka színésznő, műsorvezető, a Vígszínház társulatának tagja. Színpadi és filmes munkák mellett nemzetközi menedzsmenttel is foglalkozik. Nemrégiben cukrász végzettséget is szerzett. Vele...

Hartai Petra: A próbák alatt felfestődik egy élet

Pepita Magazin 2022.11.29.
Hartai Petra idén Junior Prima Díjat kapott színészi munkájának elismeréseként. Már nagyon fiatalon képernyőre került, gyerekműsorokban láthattuk, bár önironikusan ő úgy fogalmazott: „Akkor ...
MBVK 1 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Mester Dávid: A saját határaim állandó feszegetése természetes

Pepita Magazin 2023.01.26.
Azóta figyelem, mióta először meghallottam a Félkegyelműben, a Háború és békében majd a Liliomban a felcsendülő zenéjét. Nem megszokott, a nagy tudás mentén letér az útról és ...

Viktória grófnő Veszprémben

Pepita Magazin 2022.12.22.
Egy szórakoztató, mégis komoly drámai ívvel megkomponált Viktória előadást láthattunk a Veszprémi Petőfi Színházban, az igazgató, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes műv&eac...

Gaál Attila Csaba: Most nagy erővel, nagy tetteket tudok végrehajtani

Pepita Magazin 2022.11.21.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész és rendező szakának hallgatója volt, ma a Veszprémi Petőfi Színház színművésze. A Nyitott ablak című előadásában nyújtott alak&iacu...

Emlékek

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...

Piroch Gábor: Rám angyalok vigyáztak

Pataki József 2022.01.31.
A legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát kaszkadőrként. Verekedett Az emlékmásban, ő hajtotta Julius Caesar szekerét a Kleopátrában, szőrén lovagolt Anthony Hopkins lován a Thorban, neki húzott be Bud Spencer, a Vil&a...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között

Felvétel

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...

Thuróczy Szabolcs: Ez a szakma eléget, miközben hamuvá válik az ember

Pepita Magazin 2022.12.16.
Nem sok jogi egyetemet végzett színészünk van, sőt olyan sem sok, aki ennyiszer megkapta a legjobb férfi alakítás díját, mint Thuróczy Szabolcs. Olyan színészünk meg végképp nem sok van, aki kar&aac...

Nari Nguyen: A múlthoz való ragaszkodás akkor jár tisztelettel, ha az az embert szolgálja

Pepita Magazin 2022.11.16.
A legszebb Európában élő vietnámi lánynak választották Berlinben 11 évvel ezelőtt Nari Nguyent. A szépségkirálynő ezúttal Az almafa virága címet viselő magyar-vietnámi romantikus film é...