Benkő Bence: Érdemes megtartani a gerincünket, még akkor is, ha folyamatos szembeszél van

Pepita Magazin 2022.08.23. Felvétel

Benkő Bence: Érdemes megtartani a gerincünket, még akkor is, ha folyamatos szembeszél van

Gyermekként minden este a könyvlapozásra aludt el, édesanyja szerettette meg vele az olvasást olyannyira, hogy amikor nem forgat, a szabadúszó színészként dolgozó Benkő Bence könyveket ment, illetve árul egy szekéren. Számára ezek a napok is felérnek egy fellépéssel. Így igaz, láttam az utcán egy igazi színielőadást, ahol Bence volt a színész, a könyvek és a szekér volt a díszlet, az utca embere pedig a közönség.

Poggyasz - Cikk közben

– Erdélyben forgattátok Poór István rendezésében a Zord idők csillaga munkacímű filmet, Márton Áron püspökről. Első hallásra igen nehéz volt elképzelnem téged a mély istenhittel megáldott Gróf Eszterházy János szerepében.

– Gróf Eszterházy Jánost alakítottam, aki a felvidéki magyarságnak, a kisebbségek védelmének szentelte életét. Nemcsak a nácik üldözték, hanem a kommunisták is. Nagyon bele tudtam bújni a bőrébe, hisz csodálatos ember volt, kiállt a zsidók mellett a szlovák parlamentben, nyíltan szembe szállva a náci ideológiával. Másrészt vígkedélyű ember volt, ő is szeretett bulizni a saját korszakában persze. Szlovákiában máig hazaárulóként, fasiszta háborús bűnösként tartják számon. Nagy dolognak éreztem azt, hogy én lehetek ő. Arisztokrata származása ellenére nem szerette, ha grófnak szólítják. Úgy gondolom, semmi nem véletlen, ahogy az sem, hogy éppen ezt a szerepet kaptam. Ez egy istentisztelő film lesz, ami úgy gondoltam nem feltétlenül az én rezgésem, de úgy tűnik éppen nekem kellett a gróf öntudatra ébresztő személyiségét megformálnom.

– Meg kellett tanulnod valamit általa?

– Megerősített abban, hogy érdemes kiállni a jóért. Érdemes megtartani a gerincünket, még akkor is, ha folyamatos szembeszél van. A szavai által csak erősödött bennem a tudat, hogy a karakán egyéniség, a szembenállás, és a hit nem bűn. Számomra azt üzente Gróf Eszterházy küzdelme, hogy ne veszítsem el saját magamba vetett hitemet, hogy mindig tudjam, miért élek, miért dolgozom. Még akkor is, ha a világ nem feltétlenül támogat ebben.

– Színészi léted mellett, azt kiegészítve, nem csapolsz, nem felszolgálsz, hanem könyveket árulsz. Volt kibillenésed, amikor úgy érezted, kár a harcért…?

– Volt. A Covid alatt és után is. Mivel nem vagyok a tűz közelében, többször elgondolkoztam, hogy biztos ez az én utam? Mindig megérkezett a válasz. Igen, ez az én utam. Volt, hogy dolgoztam építkezéseken. Háromszor fogtam meg a talicskát, amely tele volt sóderrel, mind a háromszor kiborítottam. Azonnal éreztem, hogy az nem az én utam. Mindig éppen a legjobbkor talált meg egy-egy szerep.

– Komfort érzésed van a kamera előtt?

– Sokat segített egy technika, amit Heath Ledgertől olvastam. Volt idő, mikor ő is folyamatosan kamerába beszélt otthon. Én is ezt tettem. Talán ennek is köszönhetően másfél évig voltam a Jóban rosszban, mint Zentai Bence.

– Aztán meghaltál, nem is akárhogyan.

– Lelöktek a tetőről. Nem én ugrottam, hanem a dublőröm, de a lényeg, hogy megöltek. Amúgy engem, ha vesz a kamera, tuti meghalok. Először fordult elő, hogy nem haltam meg, ebben a Poór István filmben, azóta is várom, hogy a rendező felhív, kéne még egy jelenet, amelyben csak meghal a gróf. A Hadik Andrásról szóló történelmi kalandfilmben forgattam télen, ott is odajött hozzám Szikora János rendező, figyelj, most lesz egy közelid, utána felrobbansz. Mondtam, hogy nem ért meglepetés, már vártam.

– Milyen iskolát végeztél?

– A Keleti István Művészeti iskolát. Van bábszínészi végzettségem is. Ez a Kolibri Színház stúdiója. Az első kőszínházi szerepem is itt volt, a Kolibri Színházban. Sok utazó színházzal dolgoztam, de nem mindig éreztem azt, hogy mennyire fontos a gyerekeknek játszani. Novák János rendező világában tanultam meg, hogy mennyire fontos a gyerekszínház. Mindegyik előadásában van egy olyan mondat amitől könnyes lesz a szemem. A gyerek nem hazudik, nem uralkodik az érzésein! Ők megmondják, ha valami nem tetszik, de azt is, ha valami nagyon! Csináltunk egy Róbert gida és barátai bábelőadást a Tükörteremben. Tudni kell, hogy a nézőtér és a színpad között kábé 2 méter a távolság. Róbert gidát játszottam, egy sapka, meg egy hózentróger volt a jelmezem. Az előadást után, mikor lementem a színpadról és odamentem az unokaöcséimhez, akik csak néztek. Majd miután levettem a sapkámat, akkor jött a SziaBence! Amíg rajtam volt a jelmez, nem ismertek meg, pedig a családban sülve-főve együtt vagyunk.

– Ha érdeklődne irántad egy producer, mit mutatnál meg neki?

– Az Equusból Alan Strang szerepében szívesen bemutatkoznék. A dráma egy pszichológiai intézetben játszódik, Alan egy beteg fiú, aki egyébként sokkal közelebb kerül az élet igazságához, mint az őt kezelő orvosa. Ezt már próbáltuk… A József és a szélesvásznú álomkabátban bármelyik szerepet, bármikor eljátszanám. Annyira tetszett. A Holdvilág kamaraszínházzal szívesen játszanám tovább az Egy szerelem három éjszakája című musicalt. Főszerepet játszottam, imádtam. Oda is elhívnám a producert. Amit még megmutatnék neki, Szinovál Gyula Szép Ernő Színházában a Panni és az álommanókat, mert sokat improvizálunk benne, folyamatos párbeszédben vagyunk a gyerekekkel, ezért végig toppon kell lenni. Kancsali álommanót játszom benne. Ja és persze elhívnám a szekérhez, nézze meg, hogy árulok könyvet.

– Azért szeretnéd ezt megmutatni, mert értesz a könyvekhez, vagy azért, mert értesz az emberekhez?

– Inkább, ahogy dolgozom az emberekkel. Amennyire értek a könyvekhez, azt anyukámnak köszönhetem, akivel egy szoba-konyhában nőttem fel. Én a galérián aludtam, ő pedig lenn, de hajnali háromig csak azt hallottam, ahogy lapozza a könyveket. Minden este. Több száz könyvet elolvasott. Így szerettem meg én is az olvasást. A gyerekemmel ugyanazt fogom csinálni, amit velem tett anyukám. Ha viselkedtem, kaptam egy könyvet.

– Merre van a te utad?

– A színházat nagyon szeretem, de forgatni még jobban. Csodálatos világ. Engem elvarázsolt. A stábbal együtt dolgozni, számomra igazi közösséget jelent.

– A gesztusrendszer tekintetében honnan tudod, hogy a kamera előtt hol a határ?

– Érezni lehet csak. Ha nincs meg bennem, hogy meddig mehetek el, akkor megette a fene az egészet. A Forrest Gumpból egy részlet ugrik be, mikor Tom Hanks a látogatás után megtudja, hogy Jenny fia az övé, akkor van egy csodálatos arcjátéka. Tulajdonképpen nem mozdul semmije, szerintem az a színészet, amit ő akkor megcsinál. Magyar példát is említek. A Becsúszó szerelemben Ötvös Andrisnak is van egy felejthetetlen közelije. Mikor beszól neki a csaj Andrisnak megrándul a szeme, nohát az gyönyörű. Az ilyen pillanatokból nagyon sokat lehet tanulni. Volt egy magyar vígjátéksorozat, Fapad címmel. Amit a háttérben művelt Gados Béla, nagyon tetszett. Személyesen Kövesdi László színművésztől és Szinovál Gyula színész, rendező, is sokat tanultam. Mérai Katival a Budapest fölött az ég című filozofikus vígjátékban játszunk együtt az RS9 Színházban. Egészen másképp fogta meg a szerep lényegét, mint az elődje, de zseniális. Ott állok vele szemben a színpadon és alig bírom ki nevetés nélkül.

– Hol szeretnél tartani 5 év múlva?

– A filmvásznon. A premierre elvinném az édesanyámat és az akkori barátnőmet. A példaképeim Seth Rogen, Jonah Hill, Danny McBride, Jay Baruchel, Craig Robinson, akik egy csapatként működnek, nagyon jól érzik magukat együtt és ez kihat a filmjeikre is. Ők a vígjátékok veteránjai, imádom őket. Az Itt a vége című filmjük arról szól, hogy egy ismert amerikai színész óriási hollywoodi házibulit tart színész barátainak és egyszer csak eljön az apokalipszis. Az ilyen őrületek lenyűgöznek. Nagyon szívesen viszont látnám magam valami hasonlóban, megérné öt évet várni rá.

– Milyen voltál 18 évesen?

– Tüzes. Többet kellett volna gondolkozzak, mielőtt kimondok valamit. Akkor megbánthattam jónéhány embert, mert rosszul fogalmaztam. Ma már egészen jól használom ezt a szarkasztikus oldalamat. Régebben csak én értettem igazán a vicceimet. Ma már szerencsére mások is.

Írta: Tarnócai Éva

Fotók: Váradi Vivien

További cikkek

Reklám

Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
MBVK 4 - Kategóriák között
mbvk 3
mbvk 8

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
MBVK 2 - Kategóriák között
mbvk 5
MBVK 3 - Kategóriák között

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
mbvk 4
mbvk 1
MBVK 5 - Kategóriák között

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
mbvk 2

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
mbvk 4
mbvk 5
mbvk 1

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...