Életének 75. évében, budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos – közölte január 20-án a Magyar Nemzeti
Aki nem ismerte, csak a gazdagságát látta. Hogy mindent megvehet, amit csak akar. Pedig számára a pénz csak eszköz volt. Egy eszköz ahhoz, hogy megvalósítsa, amiről úgy gondolta, jót tesz a világnak. Pedig a világ nem bánt vele jól.