Pintér Béla legsikeresebb darabja, a Parasztopera, amit az ő társulata is váltig játszik, és nem rég a Radnóti Színház szintén bemutatott, ezúttal is ütős. Megnevettet és megrendít.
Reveláció volt lassan negyedszázada a Parasztopera bemutatója a Szkéné Színházban. Pintér összehordott benne „hetet-havat”, látszólag össze nem illő dolgokat olvasztott meglehetős érzékenységgel, rafinériával egybe, görög sorstragédiát ötvözött bohózati elemekkel, ordító harsányságot költői elemeltséggel, bevaduló néptáncot metsző iróniával, hagyományt korszerűséggel, prózát olyan zenével, ami szirupos slágerelemeket éppúgy tartalmaz, mint klasszikus operai momentumokat. Darvas Benedek zenéje temérdek stílusjegyet magába „happol”.
Felhevült testek
Ahogy a frenetikus színészi játék is ezt tette Pintér társulatában. Szilajul ropták a szereplők. Tánc közben simán énekeltek. A sok mozgástól felhevült testük segített abban, hogy akár mind felajzottabb állapotban szólaljanak meg, ha erre van szükség. Eljutottak a fizikai és lelki teljesítőképességük határáig. Bejátszották a kis teret. Az ujjmozdulataik, a szempillarezdülésük is jól látható volt. Dőltünk a röhögéstől és közben megrendültünk. Ritkamód széles volt a produkció érzelmi amplitúdója. Így volt ez akkor is, amikor Mohácsi János kaposvári egyetemisták vizsgaelőadásaként, majd a pécsi színházban is színre vitte a darabot. Beindult a Parasztopera „lavina”, mind többen játszották, eldöntve azt a vitát, hogy Pintér művei csak a saját társulatára érvényesek-e, vagy mások számára is fontossá válhatnak.
A Radnóti Színházban Szikszai Rémusz volt rendezőként invenciózus. Az előadáson érződnek a jó alkotólégkörű próbák, az, hogy a színészeknek igencsak sikerült felkelteni a játékkedvét. A színpadot elementárisan giccses falvédőkkel tapétázta ki Zöldy Z. Gergely díszlettervező. A látványviláguk édeskésen hamis, a szövegük sematikusan szirupos. Így rögtön benne vagyunk Pintér darabjának miliőjében, amiben hazug légkör uralkodik, és repkednek a bölcsességként hangoztatott közhelyek. Ezek pátosszal való kiejtése is humorforrás. Mindenki máshogy akar viselkedni, mint amilyen valójában, de óvatlanul kikotyogott mondatokkal, félresikerült hangsúlyokkal, leleplező mimikával, elárulja magát.
Tragikus vétség bontakozik ki
A balladai sűrűség, ami közben tragikus vétség bontakozik ki, ám ez akár könnyednek tűnő dalocskákkal, táncmozdulatokkal vegyül, melyek éles kontrasztba kerülnek a lesújtóan drámai eseményekkel. Először egy boldognak tűnő fiatal pár esküvőjére készülnek a színen. A Katona Péter Dániel által játszott Roland és terhes menyasszonya, Etelka, akit Kádár Kinga alakít, készülnek a nászra. Mintha repdesnének a boldogságtól. Dalra is fakadnak örömükben. Igen ám!, de Darvas Benedek zenéjébe már ekkor is vegyülnek disszonáns akkordok, kapásból érzékeltetve, hogy már ekkor sem fenékig tejfel minden, hát még később! Rolandba ugyanis a mostohatestvére, Julika, akit Berényi Nóra Blanka alakít, is szerelmes, és ő sem közömbös iránta. De ettől még minden menne a maga útján, és megtörténne az esküvő. Csak hát, Bata Éva megszemélyesítésében, Etelka anyja az utolsó utáni pillanatban előrukkol egy történettel a múlt sötét titkokat fedő homályából, ami szerint a házasulandók közeli rokonok, mert megcsalta a férjét, így nem is ő az apja az általa közösnek hitt gyermeküknek.
Na ettől aztán menten felbolydul a „méhkas”. Amit Takács Lacek koreográfus groteszk, szaggatott, nyughatatlan mozgásokkal érzékeltet, kényszeres helyváltoztatásokkal, idegzsába gesztusokkal. Valaki követ dobott az állóvízbe, ami igencsak felborzolja a kedélyeket, ettől pedig lehull az álarc, az emberek szándékuk ellenére megmutatják valós énjüket. Az eddigi műmosolyok mögül előbukkan az agresszív énjük, előtör belőlük a fenevad, miközben azért vannak akik ezt még mindig próbálják valahogyan leplezni, de ettől egyre nevetségesebbé válnak, alaposan kimutatják a foguk fehérjét.
Tragikus vétség bontakozik ki
Sokat lehet nevetni, olykor akár röhögni, de időnként esetleg megáll bennünk az ütő, drámai, feszült csendek is teremtődnek. A megcsalt férjet, aki történetesen református pap, ő készült levezényelni az esküvői szertartást, Kaszás Gergő adja, szemléletesen érzékeltetve, hogy ő hordja a papucsot a házasságukban. Roland szülei Kováts Adél és László Zsolt, akik bizonyos ideig próbálják a disztingvált viselkedés látszatát kelteni, de hamarosan náluk is kiborul a bili. A tök-részeg állomásfőnök, Pál András megszemélyesítésében, erőszakos ordenárésággal Julikára hajt, aki visítozva tér ki előle. Krisztik Csaba az Idegen nevű szereplő, aki hosszú-hosszú évek után, plasztikáztatott arccal tér haza, nem ismerik meg, a pénzéért meggyilkolják a régmúltban.
Ez az elleplezett ősbűn, a drámai vétség, aminek napvilágra kerülése kifordítja az embereket önmagukból, vagy éppen hogy ekkor válik láthatóvá a valódi énjük.
Csúcsra járatják magukat a színészek, akik nem ritkán dalra fakadnak, tökéletes összhangban a néhány muzsikusból álló kiváló zenekarral. Szabados Luca olyan jelmezeket tervezett, amelyek akár önmagukban is humorforrások, túlzóak, karikaturisztikusak.
Szikszai Rémusz rendezése abszolút áll a lábán, Pintér Béla darabja pedig akarva-nem akarva, óhatatlanul is új, fajsúlyos tartalmakkal töltődik fel.
