Anyaszínháza az Operettszínház, de két darabban játszik a Madách Színházban, és ő alakítja Grabowskit a Macskafogóban, a József Attila Színházban. Cseh Dávid Péter a Pesti Broadway Stúdióban végzett Marsallbot-díjas tehetség, egyébként színész, énekes, dalszövegíró és műfordító.
Mátyás királyként láthatunk a mostantól futó, Legendás Mátyás című darabban, a 6SZÍN, a PANKER és a Déryné Program közös produkciójaként. Az előadás egy négyszereplős, zongorával kísért új magyar zenés produkció. Mit adott neked ez a szerep?
Azt látom, hogy a most készülő magyar történelmi filmek, sorozatok tökéletes képet akarnak festeni a történelmi nagyjainkról. Mátyás király esetében van egy nagy kettősség. Többen állítják, hogy ő íratta magáról a történeteket. Úgy emlékszünk rá, mint „Mátyás, az igazságos”, pedig meglehet, hogy valójában egy kapzsi zsarnok volt, nem beszélve dühkezelési problémáiról. Ekkor gondolkoztam el azon, hogy ha ez így is volt, miért ne lehetne rá büszke a magyar nép? Ha igaz is, hogy nem volt éppen szerethető király, attól még egy tehetséges, politikailag rátermett uralkodó volt. Szerintem éppen ezért is kell hús-vér emberekként kezelni a történelmi alakokat, nem pedig hősi eposzok ideáljaiként. Árnyoldalaik és hibáik ellenére igenis büszkék lehetünk rájuk! Ezáltal sokkal könnyebben lehet azonosulni is a karakterükkel.
Mátyásnak egyszer csak azt mondták 14-15 évesen, hogy mostantól te vagy a király. Ha a való életben kapnál egy ilyen feladatot, mennyire tudnál azonosulni vele?
Abban bíztak az udvarban, hogy az orránál fogva tudják majd vezetni, de ez nem jött be, már egészen fiatalon felvette a kesztyűt. Nagyon nagy teher Mátyás bőrébe bújni. Amikor a szerepet megkaptam, egy idősebb úrral beszélgettem, aki azt mondta, hogy két nagy királyunk volt: István és Mátyás. Ők ketten kiemelkedő szerepet játszanak a magyarok történelmében és az emberek fejében is, hiszen kaptak egyfajta legendás köntöst is. Mátyás volt az utolsó nemzeti királyunk. Talán azért is értékelődött fel az ő személye, mert utána minden csak rosszabb lett.
De te milyen király lennél?
Valószínűleg a korabeli ország közigazgatási gondjai könnyebben orvosolhatóak voltak, mint a mai összetett adóügyek és társaik. Ezzel együtt igazságos király, vagy miniszterelnök lennék, de ma már sokkal több árnyalatból áll egy politikai, vagy gazdasági helyzet, ezáltal nehezebb meghozni bizonyos döntéseket is. Az emberiség egyik legjobb elhatározásának tartom, hogy az egyszemélyes döntési jog kikerült az „uralkodók” kezéből.
Sok színészből lett politikus, kormányfő, elnök. Szerinted miért?
Alapvetően biztosan segít, hogy egy színésznek jó a kommunikációs készsége. Talán jobban érzi, tudja, hogyan kell meggyőzni egy másik embert, hogyan kell empátiát, vagy szimpátiát kelteni. Ez biztosan segít, de főképpen akkor, ha nemcsak látszatot kelt, hanem teszi mindezt őszintén és érzéssel.
Milyen karakter eljátszása volt számodra fontos eddigi pályafutásod alatt?
Quasimodót említeném. Ő volt az első főszerepem. 5 éve már, hogy nem játszom, de máig erősen él bennem. Talán azért is, mert idejekorán kellett búcsút vennem tőle. A darabnak akkora sikere volt, hogy sok-sok évre terveztem szerepelni a Notre Dame-i toronyőrben. Nagyon örülök, hogy a karakterszerepek találnak meg inkább, mint például a 6szín Teátrumban Pányik Tamás rendezésében az Izgass fel! című musical Richardja, vagy most Mátyás király. Érdekes módon ragadnak hozzám azok a szerepek, amelyekben a karakterek mentális gonddal küzdenek, vagy testi fogyatékossággal élnek. Hálás színészi feladatok.
Gyerekkorodban láttad magad felnőttként színpadon szerepelni?
Nem. Nagyon introvertált gyerek voltam, és vagyok is a mai napig sok szempontból. Nálunk az otthoni versmondásban nővérem vitte a prímet, a sors fintora, hogy végül én lettem színész. De úgy vélem, nem feltétlen az extrovertált emberekből lesznek színészek. Szerintem célravezetőbb, ha a színész nem mindent szeretne megmutatni önmagából, hanem csak annyit, amennyit érdemes.
Akkor hogy lettél színész?
A szülőfalumban, Nagynyárádon, a szüleim és a baráti körük által létrejött egy hittan kórus, majd ebből kinőtt a Nagynyárádi Művészeti Egyesület. Édesapám volt az elnök, édesanyám a mindenes. Nálam 2007-ben történt egy „bekattanás”, amikor a Társulat című műsorban Feke Palit meghallottam a Getshemane című dalt elénekelni a Jézus Krisztus Szupersztárból. Le voltam nyűgözve. Ez az élmény indított el ezen az úton, otthon én is próbálgattam a hanghatáraimat, szegény szüleimnek kellett végig élniük mutáló korszakom lelkes kísérleteit. 2008-ban mi is bemutattuk az István a királyt a falunkbéli templomkertben, több, mint 1500 ember előtt. Többek között édesapám volt Koppány, én játszottam Tordát. 2012-től évente nyári színházat szerveztünk a nagynyárádi sportcsarnokban. Előadtuk az Anconai szerelmeseket, majd évről évre újabb zenés darabokat, a Valahol Európában-t, A dzsungel könyvét, Az oroszlánkirályt. Később, – ahogy különböző iskolákban egyre több tudást szereztem, már rendeztem is odahaza, zenei alapokat vágtam, sőt, az Oroszlánkirály dalainak egy részét én fordítottam le magyarra. Előbb-utóbb amolyan művészeti vezetőjévé váltam ennek a csoportnak.
Szüleid megnéznek?
Mindenben. Mikor Pécsett a Nemzeti Színházban játszottam a Légy jó mindhalálig-ban gyerekszínészként, harmincháromszor néztek meg. A mai napig minden bemutatómon ott vannak.
Ahogy énekeltél a címszerepben, amilyen mélyről szakadtak fel belőled Mátyás király gondjai, nagy hatással volt mindenkire. Érzel olyan területet magadban, ami fejlesztésre szorul?
Kezdeném azzal, hogy halálosan szerelmes vagyok a zenés színházba. Ha tehetem, minden részletéből szeretném kivenni a részemet. Hálás vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. A pályát egy olyan beszédhibával kezdtem, hogy önmagában ezt megoldani, csiszolni sem volt könnyű. Erre a mai napig oda kell figyelnem, és ez a terület folyamatos fejlesztésre szorul. A karrierem úgy indult, hogy énekelni szerettem. A színészet adódott mellé, de utána ez a két szerepkör egy szintre került a szívemben. Énekelni holtáig tanul az ember. Jó énektanáraim voltak, a Magyar Hajnal Énekstúdióban Nádor Dávidhoz jártam, akitől azt is megtanultam, hogy ha valakit énekelni hallok, azt a torkomban is halljam. Ha ezt megtanulja az ember, képes lesz technikát lopni a jó énekeseket hallgatva kinyílik a világ. A színészetben pedig folyamatos a fejlődés lehetősége, hisz minden új szerep egy újabb megoldandó feladat.
Mit szólnál ahhoz, ha valamire azt mondanák, hogy ez olyan „csehdávidpéteres” volt?
Ennek nagyon nem örülnék. Annak viszont igen, ha valaki azt mondaná, hogy ez olyan „mátyáskirályos”, vagy „quasimodós” volt. Nem szeretném, ha berögzült színészi eszköztáram legyen.
Mester Dávid zeneszerző csodás és igényes dallamai mellett a dalszövegeket te írtad. Volt olyan dalbetét, amihez más zenét írtál volna?
Igen, de ez nem azért volt, mert Mester Dávid zenéjét hallva hiányérzetem lett volna, sőt. Amikor a szöveg előbb születik meg, mint a zene, szövegíróként a fejemben önkéntelenül is életre kel valamiféle dallam. Dávidnak persze a zeneszerzés a szakmája, és valamennyi alkalommal jobb dallamokat farigcsál a soraimból nálam, de azért a fejemben ottmaradnak a saját kreálmányaim. Egyetlen dologhoz ragaszkodom e téren: hogy a szövegeim magyar prozódiával hangozzanak el.
Írta: Tarnócai Éva
