Braun Barna az underground színházi közeg egyik kiemelkedő alakja, aki ugyan bölcsészként indult neki az életnek, de abszurd humorú írásai végül a színházig vezették.
Első nagy sikerét a Folyóügy című darabbal aratta 2017-ben az RS9 Színházban. Műveire a – ahogy ő fogalmazott – a szegényszínházi szemlélet jellemző: kevés díszlet, sok tartalom és kreativitás. Barnát a pandémia sem törte meg, jelenleg a Térszínházban dolgozik rendezőként, íróként és színészként, miközben vizuális projektekben is aktív.
Mi volt az életed azon történése, amely a színház irányába vezetett?
Van egy konkrét emlékem, hogy nagyon betalált még kisgyerekként a Székesfehérvári Vörösmarty Színház Valahol Európában előadása – azt hiszem én sírtam egyedül az osztályból, de én biztos. Akkor még nem sejtettem, hogy a musical műfajától ámblokk herótom lesz és ha valamit, pont az ilyen hatásvadász izéket fogom kerülni. Bár a fene tudja, lehet, hogy bele öregszem majd ebbe is és lesz egy jó kis musicelem. Azt hiszem én ezt csak kigúnyolni tudnám – és vágyom is.
Egyébként kisgyerekként mi szerettél volna lenni?
Színész szerettem volna lenni, aztán ügyvéd, aztán színész, aztán végül bölcsészkart végeztem, volt egy szűk évtizedem irodalmárként, aztán csak a színháznál kötöttem ki, és nem is tervezek pályát váltani mostanában.
Mikorra datálod az első sikereidet? Illetve, mit gondolsz: melyik műved volt a legnagyobb sikered?
Az első színpadi művemet, a Folyóügyet 2017-ben mutattuk be az RS9 Színházban, mert a jóérzékű kollégák kiszekálták belőlem, hogy az addigra már igen népszerű abszurd Facebook posztjaimat összedramatizáljam. Az egy nagyon jó darab volt, jó ideig futott. Később az Óvóhelyen is megcsináltuk, illetve most megint van bennem ambíció, hogy újra elővegyem. De a Hogyan legyünk boldogtalanok? is nagyot megy a Három Hollóban. Ez lesz zsinórban a második évad, amikor nem tudunk annyit játszani belőle, hogy ne legyen tele.
Melyek a legnagyobb mérföldkövek az életedben?
ELTE, RS9, Babits Színház, Óvóhely, Térszínház
Érezted úgy valaha, hogy nem csinálod tovább? Ilyenkor mi visz előre mégis?
A Covid-időszak alatt lett igazán elegem. Konkrétan olyan dolgot csináltunk, ami hatóságilag be volt tiltva. Ha még egy-két hónappal húzzák, egyrészt teljesen megőrülök – egy kicsit így is sikerült, másrészt elmegyek péknek. Előre két dolog visz, vitt akkor: egyrészt a muszáj, másrészt az, hogy a feleségem mindenben támogat, és felszed a földről. Így aztán mondhatni nekem semmi sem „nehéz”.
Ha nem színház és ez a közeg, miben élnéd ki a művészetek iránti sovárgásod?
Sóvárog a fene, egyszerűen így vagyok bekötve. Ezer projektem van, most 2 éve kitaláltam, hogy koncertekhez csináljak vizuált. Ezzel első sorban a Moods Ambient zenekarban dolgozom, ami már a kezdetektől egy olyan formáció, ahol a vetített vizuál, a fény és az efektek kölcsönhatásban kerülnek színpadra a zenével. Ha végkép nem lesz színház, akkor ebbe az irányba még rengeteg lehetőség és megmászható magaslat van még, de most elsősorban rendezni szeretnék.
Kik azok, akik inspiráltak, akikre felnézel, akik által fejlődtél, vagy bármilyen módon hatást gyakoroltak rád – a szemléletedre, a művészetedre, az életedre?
Színházesztétikában, ízlésben, stílusban hozzám mindig a „szegényszínház” állt közel: kevés sallang, sok tét. Ezért aztán nagyon beletudtam helyezkedni azon intézmények és társulatok létébe, amelyekben dolgozni volt eddig szerencsém: és így, alkotás közben tanultam a legtöbbet, például, hogy virtuóz kreativitással hidaljam át a mérhetetlen mély forráshiányt. Igencsak furcsa, de nekem jelenleg sincs, nem is voltak idoljaim, Valahogy bennem nem volt az sosem, hogy én akarok lenni korunk „ezmegaza”.
Azon viszont nagyon sokat rágódom mostanában, hogy a nagyszüleim generációjának milyen nehéz lehetett, főleg vidéken – Fejér és Békés megyében, ahonnét származnak. Én rájuk nagyon fel tudok nézni. Másrészt ebbe a napról-napra létbe nőttem bele, nagyapám az építőiparban volt kisvállalkozó, a szüleim pedig… Hát igen sok iparban: nyomdánk volt sokáig, most pedig Sárkányhajó-túrákat vezetünk a Velencei-tavon.
Budapesti kötődésű ember vagy, most mégis Szegeden élsz – miért? Ott alkotsz is, vagy a művészet a fővároshoz köt?
Velencén nőttem fel, egyetemre mentem Budapestre. Most Szeged és Budapest között ingázunk, sok okból. Nagyon szeretném, ha Szegeden is lenne dolgom, ötleteim vannak, csak még messze nem jutottam oda, hogy belekezdjek.
Most min munkálkodsz éppen?
Első sorban a Térszínház napi feladati kötik le az időm nagy részét. Műsorszervezés, turnémenedzsment, ilyenek. De májusban a Három Hollóban bemutattuk a Szarka Károly hasonló című könyvéből készült monodrámánkat Az én hibám címmel. Rövidesen ennek a felújítópróbái következnek, október 19-étől – ebben az évadban – a Térszínház műsorán lesz látható a darab.
Hol lehet látni a neveddel fémjelzett műveket a közeljövőben?
Mint író, rendező, színész a Három Hollóban és a Térszínházban, de mint fénytechnikus és visual designer járom az országot a különböző produkciókkal, Drávacsehitől Bódvaszilasig.
