Mit jelent ma boldognak lenni – és milyen akadályai vannak? Erre a mindenkit érintő kérdésre keresi a választ a Láthatáron Csoport új bemutatója, a Boldogságunk története, amely egy ősi tibeti legenda nyomán beszél el nagyon is mai történetet. A darab egy panellakásban élő anya és munkanélküliségéből az alkoholizmusba menekülő fia kapcsolatán keresztül mutatja meg, hogyan csúszik szét egy család – és hogyan válik maga a boldogság is egy nehezen utolérhető, sokszor félreértett fogalommá. A társulat 15 éve stabil és érzékeny szereplője a magyar független színházi életnek; mostani premierjük egy egész generáció tükre, amely próbálja újraértelmezni saját boldogságát egy zajos, elbizonytalanodott világban. A szerző, Vass Szandi, a rendező, Siflis Anna, valamint a csoport vezetője és egyben az előadás egyik főszereplője, Feuer Yvette közösen meséltek arról, hogyan lett egy távoli ősi meséből magyar jelen idő.
Mit gondoltok? Ma Magyarországon nehezebb boldognak lenni, vagy csak túl sokat beszélünk róla?
Feure Yvette: Sokan mondják, hogy jártak olyan helyein a világnak, ahol nagy a szegénység, de az emberek boldogok. Van egy butáni-magyar film, a Boldogság ügynökei: ebben is megjelenik, hogy a boldogság összefügg valamiféle elfogadással is. El tudom-e fogadni, ami adatott, ami van, felismerem-e, miért érdemes küzdeni, és mit érdemes elfogadni? Vagy hogy meddig érdemes küzdeni. Hogy ki mennyire képes a boldogságra, az nagyon egyéni. Van, akinek ezt tanulnia kell. Pillanatokra talán mindenki képes a boldogságra, de tartósan boldognak vagy legalábbis derűsnek lenni nagy mutatvány. Nekem biztos tanulnom kell. Ami a mai kor üdvözlendő jelensége, hogy mindezekről már lehet beszélni.
Ma, amikor mindenki a saját „boldogságát” posztolja, hogyan lehet egy színházi előadásban őszintén beszélni erről az érzésről?
Siflis Anna: Nehezen és mélyre ásva. A folyamat legelején több körben elemeztük a saját boldogságunkat, hogy nekünk, egyénileg mit jelent őszintén boldognak lenni. Milyen életszakaszokban hogyan változott a boldogság fogalma, mikor és mitől éreztük magunkat utoljára boldognak? Mit jelent a másik ember boldogsága számunkra? Ezekhez a gondolatokhoz buddhista tanításokat kerestem, hiszen a mese tibeti verzióját használjuk, és fontosnak tartottam, hogy összekössük a saját gondolkodásunkat a mese keletkezésének világával. Természetesen nem hagytuk ki a boldogtalanságot sem; fontos volt számunka, hogy ne csak a pozitív oldalt érintsük.
Mit veszítettünk el azóta, hogy a boldogságról már nem mesék, hanem pszichológiai tanácsadók beszélnek?
Vass Szandi: A mesemondás aktusa alapvetően közösségi élmény, és mindig benne van valami univerzális igazság megfogalmazásának a vágya. A mesék sokszor általánosak, pont azért, hogy minél többen kapcsolódni tudjanak hozzájuk – így a kollektivitásnak köszönhetően szociálisan erősebbé teszik az embert. Pszichológiai tanácsadóhoz viszont többnyire egyénileg fordulunk, egy már meglévő problémával – ott sokkal fókuszáltabb, egyénre szabott megoldásokkal találkozunk. Nem összekapcsolódás történik, és nem mozgatja meg úgy a tudatalattinkat sem, mint egy mese.
Egy ősi mese átdolgozása mindig új jelentést kap. Miben lett magyar a „Boldogságunk története”?
Siflis Anna: A kerettörténet létállapotát a mai magyar társadalom ihlette. A darab panellakásban élő anya-fia párosa sokszor szembe jön velünk az utcán: valaha a középosztály példaértékű tagjai voltak, de a megváltozott körülmények a mélybe taszították őket. Mára már nem tudnak egymással kommunikálni, a tévé és a sör lett a közös platform. Ebből a helyzetből kell elindulnia a fiúnak és megküzdeni a boldogságért. A szörnyeket is a környezetünk ihlette: az alkoholizmus, amiben Magyarország világviszonylatban is élen jár, a korrupció – sajnos ebben is – és a social media, ami az egész világon borzalmas.
A közösségi média, a függőségek, a zajos valóság – gátjai ezek a boldogságnak?
Siflis Anna: Változó mértékben, de igen. Mindegyik egy pillanatnyi boldogságforrás, ami eltereli a figyelmet a valódi boldogságról. Azt olvastam egy buddhista tanításban, hogy a vágy korát éljük, ahol a függőség maga a tévelygés. Mindhárom említett „szörny” a függőség alá sorolható. Nem állítom, hogy a fent említett dolgokkal együtt nem lehet boldog az ember: nekem is sok boldog beszélgetésem volt egy-egy doboz cigi mellett. De tapasztalatom szerint sokkal több odafigyelésre, önkontrollra és önreflexióra van szükség, ha az ember rabja ezeknek a dolgoknak. Könnyen elterelik a figyelmet arról, hogy mi is számunkra az igazi boldogság.
Te magad miben méred a boldogságot? A szabadságban, a csendben vagy a kapcsolatokban?
Siflis Anna: Mindháromban. A szabadság az első. Ha ezt nem érzem, akkor testileg- lelkileg rosszul vagyok és menekülök, mert tudom, hogy a boldogságom termőtalaja a szabadságom. Aztán jönnek a kapcsolatok. Igazi minden lében kanál ember vagyok. A minőségi kapcsolatok a motorjaim. Ez a mag, amit elültetek a talajba. A csend pedig az idő. Ha nincs csend, akkor nincs fejlődés. A vége pedig egy napraforgó a vajdasági rónán vagy egy kis fügebokor az Adria partján.
Vagyis egyik vég sem itthon van. Ma Magyarországon mi a boldogság legnagyobb akadálya?
Siflis Anna: A boldogság és a boldogtalanság nem határfüggő, így ezeket az ellenségeket sem lehet egzakt módon csak egy régióra korlátozni. Szeretném hinni, hogy egy pozitív gondolkodású ember vagyok, és hiszek benne, hogy bármilyen élethelyzetben meg lehet és meg is kell lelni a boldogságot, bármilyen ellenségek vesznek körül. De sokkal könnyebb egy olyan társadalomban egyénileg jól lenni, ahol az ember biztosan tudja: a szociális háló segíti és megvédi őt. S ha valamiért elkerüli őt a boldogság, akkor is van lehetősége segítséget kérni, van lehetősége végigjárni az utat a boldogság madarához. Nagyon sokat utazom az ország különböző pontjaira, és legtöbbször azt látom magam körül, hogy a boldogság legnagyobb akadálya az egzisztenciális szorongás, a létbizonytalanság és az igazságtalanság.
Mi az a pont, ahol az ember már nem menekül, hanem feladja?
Feuer Yvette: Amikor reménytelennek tűnik, vagy nincs már miért küzdenie, vagy nincs ahhoz támogatása, támogatottsága, hogy folytassa, ha magára marad a vágyaival. Amikor elveszti a lendületet, a hitet, hogy még lehet jobb, hogy még képes rá, hogy változást tudjon elérni. Ha már nem tudunk bízni a saját erőnkben, képességeinkben, akkor feladjuk.
A darabban a boldogságkeresés valóságos küzdelemmé válik. A boldogság cél vagy melléktermék?
Vass Szandi: Nem hiszek abban, hogy a boldogság egy permanens állapot, amit kínkeserves küzdelemmel el lehet érni. Így célnak sem tudom nevezni. A darabban történő boldogságkeresés inkább arról szól, hogy meg kell küzdenünk saját magunkkal ahhoz, hogy el tudjunk kezdeni jelen lenni a saját életünkben, ami pedig harmóniát, nyitottságot feltételez. Talán így kerülhetünk legközelebb ahhoz az állapothoz, amit boldogságnak hívunk.
Mi fáj jobban: ha nem találjuk meg a boldogságot, vagy ha felismerjük, hogy nem is erre van igazán szükségünk?
Vass Szandi: Szerintem, ha felismerjük, hogy a boldogság kétségbeesett kutatása fölösleges, az maga a boldogság. Semmiképp sem fájdalmas, inkább felszabadító.
Mi a darab üzenete: hogyan érhetjük el az áhított boldogságot?
Feuer Yvette: Nem tudom, készülne-e akkor darab, ha most erre a kérdésre tudnék egy frappánsan találó, egy az egyben választ adni. Meg kell nézni az előadást, és ha a néző számára működik, akkor benne megszületik egy értelmezés erre vonatkozóan. De az biztos, hogy a boldogságnak köze van a belső integritáshoz.
írta: Wolf Géza
