Aludni is tilos, így álmodni ugyancsak, ahogy persze álmodozni is. Ezek haszontalan dolgok, agyturbóval meg lehet szüntetni a fáradtságot, hogy éjt nappallá téve csupa úgymond fontos dologgal lehessen és kelljen foglalkozni a haszonelvű társadalomban, az Erkel Színházban bemutatott Álomutazó című musicalben.
A félelmeinket jeleníti meg az előadás, a túlzottan elgépiesedett világot, a mesterséges intelligencia által vezérelt társadalmat, amiben az érzelmek teljesen háttérbe szorulnak. Nincs már pihe-puha ágy, nincs a gyerekeknek kedvenc plüssállatuk, akit alvás közben átölelhetnek, egyáltalán alvás sincs, és így se szép, se rémálom sem.
A gyerek ne érzelegjen, ábrándozzon, még csak ne is pislogjon, mert az is fölösleges, hanem tanuljon és tanuljon és tanuljon, mert az visz előre. Modernizált változatban hasonló ez a világ, mint Madách Az ember tragédiájának falanszter színe, amiben már csak a rideg észelvűség uralkodik.
Érzelem nélkül nincs zene
Persze musical esetében a dalok azért óhatatlanul enyhítik a dermesztő ridegségét, mert következzen is bármilyen kor, alighanem az érzelemmentes zenét soha nem sikerül majd feltalálni. Így tulajdonképpen ennek a témának a megzenésítése fából vaskarika. Hiszen amikor ennek a világnak fő „apostola”, az agyturbó feltalálója, a főhős kisfiú apja, dalra fakad, az is óhatatlanul tele van érzelemmel. Remek színész Nagy Sándor, de, hogy ne így legyen, azt még ő sem képes megcsinálni. El tudja játszani a merev arcot, a szenvedély nélküli, csak a praktikumokra összpontosító beszédet, a szülői szeretet hiányát, de, ha dalra fakad, az óhatatlanul megtelik érzelemmel.
Bár az elgépiesedést jelzi, hogy nincs élő zenekar, amit amúgy zenés darab esetében mindig elfogadhatatlannak tartok, sőt utálok, de ebben az esetben kicsit megengedőbb vagyok azért is, mert Rakonczai Viktor szerzeményében ezúttal joggal van valami mesterséges kreáltság, szintetizátorosan gépies. Vinnai András darabjában, Orbán Tamás dalszövegeiben viszont leginkább kedvesség és báj, miközben azért érzékeltetik ennek a világnak az iszonyatát, de csak éppen annyira, hogy különösebben a kisgyerekek se rémüljenek meg tőle.
A gyerkőcből előtör az igazságérzet
A manapság oly divatos úgynevezett családi musicalről van szó, ami minden korosztályt a célközönségének tekint, és úgy tűnik, el is találja. Eredetileg 2017-ben mutatták be a Bok Csarnokban, ahová a következő évben is visszatért. 2021-ben a RAM Színházban adták, majd a tévében is látható volt ugyancsak Juronics Tamás rendezésében, koreográfiájával, aki az Erkelbe hozta a saját táncos csapatát. Hogy a főszereplő kis-srácot, a Tomit játszó Szánthó Bálint Pétert hol sikerült fellelni, azt nem tudom, de telitalálat. Megmutatja ahogy egy gyerkőcből előtör az igazságérzet, amikor rájön, hogy félrevezették.
Megtapasztalja, hogy nem az a méltó élet amit a rá amúgy figyelni is képtelen apja, hogy szeretetről már ne is beszéljek, belé sulykolt. A mama, Vágó Bernadett megszemélyesítésében, valahol az űrben, a messzeségben teljesít szolgálatot, majd azt is ki kell harcolni, hogy végre-valahára visszatérhessen onnan. Aki viszont nagyon is törődik Tomival, az Bárány, róla később kiderül, hogy Tomi papájának volt gyerekkorában a már elfeledett játékállata, akivel együtt aludt. És most Tomi barátjává szegődik, élesztgeti benne a szeretetet, és fura paradoxonként, állatként a humánumot. Tulajdonképpen ez a figura vált a musical emblémájává. Szabó Győző, Bujdosó Nóra által remekbe tervezett báránybőrbe bújva, magánszámot ad elő a produkció elején. Dumál a közönséghez. Rögtönözve reagál a gyerkőcök üdvrivalgására, beszólásaira. Nekiszabadultan szövegel. Poént halmoz poénra.
Jó páros
Az roppant jó benne, hogy nem „tündibündi”, cuki kis állatkát játszik, hanem gunyorosan szarkasztikusat, időnként már-már fanyarul sprődet, vehemensen rámenőset, nagy termete dacára olykor elesettet, érzékeny lélekben sebezhetőt, ám azért bátran vagányat is. Érdekes párost alkotnak Szánthó Bálint Péterrel. Erőt merítenek egymásból. Harcba indulnak az álmokért, a szeretetért, a puszta haszonelvűség helyett az emberi létezésért. Segítségükre vannak ebben a munka nélkül senyvedő álomkészítők, akik örülnek, hogy annyi nélkülözés után, Tominak végre-valahára készíthetnek álmokat. Szakosodtak. Kecskés Tímea a rémálmokért, Vágó Zsuzsi az idilli álmokért, Péntek Fanni pedig a viccesekért felel. Vetélkednek egymással, hogy melyiküknek van nagyobb hatása. A díszleteket, egyáltalán a látványt, az animációt tervező Rajcsányi Balázs gondoskodik róla, hogy ezek az álmok, igencsak érzékletesen, meg is elevenedjenek.
Csonka András Nagyokos, a kedvesen tudálékos házi robot Tomiéknál. Aztán átprogramozzák a gonosz erők, és ellenük fordul. Megtestesíti azt, ami miatt az elgépiesedéstől, elembertelenedéstől félni kell. Nem kotyogok ki hadititkot azzal, ha elárulom, hogy a végére sikerül visszaprogramozni, ahogy az apát is sikerül visszatéríteni ahhoz a gyerekkori énjéhez, csak már felnőttként, amikor még tele volt érzelemmel, még Bárány volt a barátja. Hiszen meséről van szó, ráadásul musicalről, ezek zömében szinte kötelező a hepiend. Minden jó, ha a vége jó. Juronics épkézláb produkciót rendezett, amit szeretnek akik játsszák, és szeretik akik nézik.
