Besenczi Árpád / Fotó: Hevesi Sándor Színház
Besenczi Árpád / Fotó: Hevesi Sándor Színház

Besenczi Árpád visszaédesgette a nézőket a Hevesi Színházba

A Hevesi Sándor Színház igazgatója negyedik ciklusát kezdte meg a 2024/25-ös évadban, amely igencsak kiemelkedőre sikeredett. A színház támogatása 15%-kal nőtt, új honlapot és arculatot kapott. Besenczi Árpád elárulta, hogy már nem egyedül delegálja a színházat, hiszen Mihály Péter művészeti vezetőként veszi le a terheket a vállról az elmúlt – 74 ezer látogatót kíváncsivá tevő – évadtól kezdődően. A Jászai Mari-díjas színész elárulta, hogy mivel csalogatják be a Hevesibe a közönséget, illetve, hogy milyen újdonságokat eszközölnek a zalaegerszegi színházban a következő évadtól.

Túl van újraválasztását követő első évadján. Hogy éli meg?

Számomra meghatározó évad volt a 2024/25-ös évad, hiszen amellett, hogy a negyedik ciklusomat kezdhettem meg. 2024. november 17-én volt a közgyűlés, ahol újabb öt évre bizalmat szavaztak nekem. Mindemellett megemelték a színház támogatását 15%-al, aminek nagyrészét szeretném a művészek bérének rendezésére fordítani. Megújult a Hevesi Színház honlapja is, illetve negyven esztendő elteltével új logót és arculatot kapott.

Milyen változásokat hozott az újraválasztás és az új évad a Hevesi Színházban?

A legnagyobb változás, hogy ismét van mellettem egy művészeti vezető, Mihály Péter színművész személyében. Péter egy fiatal és ambiciózus fiú, aki rendkívül tehetséges rendező és színész is. Nagyon bízom benne, hogy hosszú távon tudunk majd vele együttműködni. A gazdasági vezetésünk is megújult, illetve Zalaegerszegi Városházáról kineveztek egy kapcsolattartót, aki a színház és a városvezetés között –segíti a hatékony kommunikációt.

Mi a helyzet a közönséggel?

A 2024/25-ös évadban túlszárnyaltuk a nézőszámot, amely a Covid-időszak előttre volt jellemző. Több, mint 74 ezer látogatója volt a Hevesi Sándor Színháznak a legutóbbi évadban. A bérletesek számát is sikerült feltornászni, ismét tízezer feletti rendszeres látogatója van az intézményünknek – ez azért is érdekes, mivel a pandémiás időszak alatt ez a szám háromezerre esett vissza.

Mit gondol, minek köszönhető, hogy ilyen számban tértek vissza a nézők?

Biztos vagyok benne, hogy annak a műsorpolitikának, amit igykeszünk követni. Sok műfajjal próbálkoztunk, s próbálkozunk a továbbiakban is elnyerni a közönség tetszését, illetve a minőségről sem szeretnénk lemondani a továbbiakban sem. Különös figyelmet fordítok arra, hogy minden évben hívjak egy olyan, új rendezőt, akivel a zalaegerszegiek nem találkoztak – ahogy a társulatom sem. Legutóbb Kiss Domonkos Márk, a Déryné Színház programigazgatója rendezett nálunk.

Mi várható a következő évadban?

Két új rendező is csatlakozik a társulathoz a 2025/26-os évadban, Hargitai Iván és Mészáros István személyében. Folytatjuk az ifjúságot megszólító programunkat, amely magába foglalja a Lázár Ervin Programot és a tantermi előadásokat is – ennek új neve is lesz: Hevesi Ifjúsági Színtér. Komoly és rendkívül színes évaddal készülünk. Ez idő alatt is hat nagy színpadi darabot láthat majd a közönség, emellett lesz egy ifjúságnak szóló előadás is – a már említett Lázár Ervin Program keretein belül – csinálunk egy beavató előadást. Új játszóhelyeket is kerestünk, de a diszkó- és a lakászínházas idők már elmúltak, így azt találtuk ki, hogy egy érdekes csavart viszünk a színházunk falai közé.

Ezt már elárulhatja, vagy egyelőre homály fedi?

Az egyik bemutatónkon a színpadra fogjuk megtartani, ott lesz a játszótér és ott fognak ülni majd a nézők is. Egy német szerző, Éric-Emanuell Schmitt művét, az Oscar és Rózsa mamit láthatja majd így a közönség. Használni fogjuk a próbatermünket is, ott kamaratermi előadásokat fogunk játszani. Vettünk oda is új székeket, illetve azon dolgozunk, hogy minél színháziasabb környezetet tudjuk ott is teremteni.

Ha már így belementünk, milyen előadásokkal igyekeznek elkényeztetni a színházba vágyókat?

A nagyszínpadi előadásaink közül az első bemutatónk a Sirály lesz – ezt épp Mihály Péter fogja rendezni, ezt követi majd a Tombol az erény című francia vígjáték, amit én állítok színpadra, az ősz utolsó bemutatója pedig a My Fair Lady, amit Halasi Imre rendez majd. A második félév első premierje egy svéd Oscar-jelölést kapott film – a Hétköznapi mennyország – színpadra álmodása, ez az Amint a mennyben címet viseli majd. A második félév második bemutatója egy igazi klasszikus lesz, a Csinibaba. Az évadot pedig Móricz Zsigmond Rokonok című örökérvényű művével zárjuk. A darab érdekessége, hogy 1994-ben, Pécsett, vendégszínészként játszottam a főszerepet, 31 év elteltével pedig a polgármestert fogom alakítani.

A bemutatókon túli színdarabokról is mesélne?

Lesz egy közös bemutatónk az Esztergomi Várszínházzal is. Ez Maróti Lajos, Az utolsó utáni éjszaka című, abszolút történelmietlen játéka, ami egy 1971-es rádiójáték alapján készült. Latinovits Zoltán és Gáti József volt akkor a két főszereplő. Giordano Bruno utolsó éjszakáját dolgozza fel, aki az inkvizíció hét éves küzdelmeit követően a cellájában sínylődik. Ezt Pataki András rendezi. Aztán bemutatjuk az Adventi ének című darabot, amely egy dalmű és kifejezetten az Adventhez fog kapcsolódni. Ebben a zalaegerszegi művészeti középiskolák diákjai is részt vesznek. Három előadást tartanánk majd. Szintén újdonság lesz a Beugrom a nagybőgőbe egy elő- és pótszilveszteri operettgála lesz, telis-tele meglepetésekkel.