Olyan élet, dinamika és öröm lengte át karakterét a Meztelen igazságban, hogy nem hittem a szememnek. És nemcsak attól ámult a közönség, hogy Barbinek Paula milyen bravúros a rúdon, hanem a fergeteges játéka is lenyűgözött.
Édesapáddal is készítettem interjút, ő azt mondta, hogy azt üzenné a fiataloknak, hogy elsősorban ismerjék meg önmagukat, mert meg kell tanulni, hogy milyen utakon és módokon tud arra a hangszerre jogosítványt szerezni, amely ő maga. Elfogadnád ezt a tanácsot?
Valóban fontos, hogy ismerjem magam, olyan szinten legalábbis, hogy tudjam, milyen magas vagyok és tisztában legyek azzal, hogy nézek ki, ismerjem a mosolyaimat, a mimikáimat, hogy azok hogy állnak és mit képesek kifejezni. Egyetértek azzal is, hogy a külső és belső adottságainkat képesek legyünk használni, de ha képesek is vagyunk használni az adottságainkon keresztül bizonyos érzéseket, az még nem jelenti azt, hogy saját magunkban pontosan felismerjük azokat. Nagyon kevés ember ismeri pontosan önmagát.
Szerinted a színészeted minőségét meghatározza az a tudat, hogy mennyire ismered magad?
Szerintem a szándék a fontos. Hogy mennyire akarom megismerni önmagam. Az önreflexióra szerintem nagyon sok jó színész nem képes. A magánéletében persze… De fordítva is igaz lehet. Ha valaki Jágót játszik, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy jól fog hazudni otthon. Egyetértek azzal, hogy legyen meg a szándék, hogy megismerje önmagát, de attól mert valaki színész és jó színész, nem feltétlenül van rendben az élete, vagy még nem tudja pontosan, hogy kicsoda, vagy merrefelé tart. Sokkal nyitottabbnak gondolom ezt a kérdést. Nem úgy vagyunk szocializálódva, de kezdünk mozogni abba az irányba, hogy a változás és a változtatás jogát elfogadjuk, mert lehet, hogy tegnap ezt gondoltam és ilyen voltam, ezt éreztem, de ma már ez másképp van.
Minden folyamatosan változik, tehát úgy tudom megismerni önmagamat, ha nyitott vagyok arra, hogy én is folyamatosan változom. Tehát ez nem úgy van, hogy egyszer kinyilatkoztatom, hogy ilyen vagyok és itt a vége, leütöm a pontot és így van! Ez nem így van! Millió dolog változik körülöttünk, hisz anyák leszünk, kutyatulajdonosok leszünk, vagy új állásom lesz, új szerepet kapok, ez mind formálja az embert. Tehát a változásra kell nyitottnak lenni. Egy színész lelkének egyébként is annyira rugalmasnak kell lennie, hisz egyszer gyilkos vagyok, egyszer szerelmes, bármi, ami egyébként nem az élethelyzetem. És a tehetség sem elég önmagában. Vannak dolgok, amit meg kell tanulni.
A szakma iránti érdeklődés szinte veled született…
Az édesanyám, Tallós Rita, édesapám Barbinek Péter. Szinte az egész családom színész. Anyai ágon színész dinasztia van, nagymamám Szerdahelyi Tünde táncpedagógusként, nagypapám Tallós Endre színművészként, a dédnagyanyám pedig az Operaházban dolgozott. Ebbe születtem bele. Három évesen bejelentettem, hogy alkotó akarok lenni. Már a mózeskosárban hallgattam a próbákat a színpad szélén. De ez nem volt eleve elrendelve, hisz az öcsém nem lett színész.
Az a helyemen vagyok érzés egy rendkívüli állapot számodra, vagy az a normális?
Sokszor éreztem úgy, hogy jó helyen vagyok. De nemcsak a pályám miatt. Voltak pillanatok, de volt, hogy folyamatos periódust éltem meg ilyen élményben. Most is ezt érzem, de ezek nem mérföldkövek. Amikor színpadon vagyok és játszom, egyfajta szolgálatot teljesítek, a közönséget szolgálom és olyankor mindig úgy érzem, hogy a helyemen vagyok.
Ez a meztelen igazság….
Igen, meg a Liliom Produkció színdarabja, amit most próbálunk. A Meztelen igazság egy zenés vígjáték Tallós Rita rendezésében. Ez egy angol darab, anyukám találta, ő nagyon jól ráérez arra, ami jó, izgalmas és szórakoztató. Hat nő története… Öt nő elhatározza, hogy megtanul rúd táncolni. Nem ismerik egymást, táncolni sem tudnak, abszolút civilek. Olyan bátor nők, akik nőnek akarják érezni magukat és ki akarják lökni magukat az addig megszokott komfortzónájukból. Mindegyiknek más az indíttatása. Nagyon szép történetek körvonalazódnak. Barátságok szövődnek, konfliktusok alakulnak ki. A darab célja, mondanivalója és missziója az, hogy fogadd el önmagad és vágj bele bármibe, ami te vagy, vagy éppen úgy gondolod, hogy már nem.
Ezzel kezdtük a beszélgetést, hogy ismerd meg önmagad. Hát ehhez a tevékenységhez – ami ezesetben a rúdtánc – is elég rugalmasan kell hozzáállni.
Hát ez az! És mindemellett ez egy vígjáték. Elég sok vicces helyzet adódik abból is, ahogy megpróbálnak felmenni a rúdra. Mindenkinek más az indíttatása és másképp hat rájuk ez a mozgás. Ki hogy nyílik meg… Elmennek egészen odáig, hogy amit tanulnak, azt egy nagy közönség előtt be is mutatják. Egyik karakterem az edző csaj, aki egy nagyon karakán, pozitív nő és mindenkivel elhiteti és úgy is gondolja, hogy különleges és szép, ezért szeresd magad. A másik karakterem kicsit görcsösebb, felülviselkedik önmagán, elhiheti, hogy bízik önmagában, holott ez nem így van.
Lassan kiderül, hogy milyen kételyei vannak, de a darab végére feloldódik ő is, amihez kapóra jön egy nagy katarzis, ami nem más, mint a show! A hat idegen nőből barátnő lesz és a közös missziójuk még közelebb hozza őket egymáshoz. A nagy katarzis és a komfortzónán kívül esés nemcsak arról szól, hogy az órára beesett civil nő megtudja-e emelni és fel tudja-e húzni magát terpeszben a rúdon, hanem arról, hogy összekacsintanak, bíznak önmagukban és őszintén vállalják a gyengeségeiket, amelyből erőt kovácsolnak. A Meztelen igazság az összefogásról, a barátságról, a komfortzónán kívül eső mozgásformáról szól és a nőiességről, amit közben megtalálunk önmagunkban.
A darabot fordítottad, dramaturgként is részt vettél a munkában, két szerepet játszol, most lesz a premier. Mire vagy a legbüszkébb?
Szerelmes vagyok ebbe a darabba. Szívvel lélekkel, vérrel verejtékkel ott vagyok, hisz ez egy magánszínház, családi vállalkozás, igazi műhelymunka. Sokfelé kell gondolkodni. De nem arra vagyok büszke, hogy karikára játszom magam, hanem, hogy milyen csapattal játszom együtt. Milyen együttműködés van köztünk, mennyire szeretjük egymást és milyen alázattal játszunk együtt. Ebbe mindenki beleteszi azt amije van, a szívét, lelkét, a gondolatait…










