Az új siklósi Vár Kertjében tér vissza a Kinizsi rockopera

A Kinzsi, nép fia című történelmi rockoperát a tavalyi korlátozások miatt csupán 500 néző láthatta. Idén a készítők ezért dupla előadással készülnek az új siklósi Vár Kertjében.

A projekt két producere Balásy Szabolcs és Szentgyörgyváry Péter, akik a mű zenéjét és szövegét is írtak. A darabot egy 5 fős élő zenekar, 6 fős tánckar, 9 főszereplő valamint további 48 előadó (innovációs popkórus és énekegyüttes) segítségével (összesen 57 előadó) szeretnék bemutatni 2021. augusztus 7-én és 8-án, az idén megújuló siklósi Vár Kertjében. A tavalyi koncertelőadás sikerét követően, – melyet a sajnos a hatályban lévő kormányrendeletek miatt, mindössze 500 fő láthatott- idén dupla előadás megvalósítását tervezik, hiteles és a valós történelmi események bemutatására alkalmas szabadtéri helyszínen, a siklósi a Várkertben, egy nagyjából 1200 fős felépített nézőtéren.

A rockopera rendezője Beleznay Endre, aki egyben a mesélő szerepét is betölti. Mellette olyan elismert művészek állnak még színpadra, mint Vadkerti Imre, Sasvári Sándor, Csengeri Attila és Götz Attila.