Dermedt csendek, szétfoszlott szerelmek és élőholtak közt vezet az Őszi álom. Fosse nyomasztó világa Kaposvárról Szolnokra költözött.
Udvaros Dorottya, amikor bemegyünk a nézőtérre, a bejárattal szemben már ott ül Jon Fosse Őszi álom című darabjában, a szolnoki Országos Színházi Találkozón való vendégjátékon, a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásán. Anyaként talpig feketében van, a Cselényi Nóra tervezte szörnyen zárt ruhájában, merev arccal, de azért látható, hogy ő is végig mustrálja a közönséget, nem csak mi őt. A Minden jót, Leo Grande előadásában szintén ülve, csak félprofilban, várja a nézőket. Úgy látszik divatba jött ez. A Beszélnünk kell Kevinről budaörsi, utolsó előadásának pesti vendégjátékán Pelsőczy Réka ült a minap érkezésünkkor mereven, ráadásul nekünk háttal. Für Anikó a Lassan játékterében úgy ül moccanatlanul amikor belépünk, hogy akár körbe járva őt, minden oldalról megmustrálhatjuk.
Egy ülésben egy élet
Ilyen ülésbe bele lehet sűríteni egy életet, ahogy ezt a portréfestők sokszor meg is tették. Serf Egyed ott ül Udvaros mögött mint Apaként a másik sorban. Merevek, dermesztőek, mint akik nem is éltek, mint akiknek a temető a közegük, ahová jöttek. Köréjük is nézők ülnek. Két oldalról vesszük körbe a Bérczes László, aki a rendező is, és Szalai József által tervezett játékteret. A színészek jelezve, hogy velünk is megtörténhetne amit eljátszanak, a nézőtér felől lépnek be a térbe, amit szalma borít, és gömbök, melyek sírokat jelképeznek. Egy elszikkadt és egy viruló fa határolja még a teret, tán a halál és az élet jelképei. És van még egy pad. Elég sivár közeg, ahogy a szereplők élete sem tűnik vérbően eseménydúsnak. A Nobel-díjas Jon Fosse darabját látjuk, a realitás és az irrealitás határán, a rögvaló és költői emelkedettség elegye. Tán csak álom, hogy a Fándly Csaba által alakított Férfi, aki nagymamája temetésére érkezett, véletlenül, vagy tán nem is annyira véletlenül, összetalálkozik egykori szerelmével, a Nővel, akit Mészáros Sára személyesít meg. Körbe „szimatolják” egymást. Először óvatosan tudakozódnak a másikról, mustrálgatják, ki hogyan néz ki, szemeznek, érintenek, újra ismerkednek, és mindinkább felvillanyozódnak.
Fontos, hogy megint látják egymást
Bizonytalanok, de azért mindketten örülnek. A két színész szépen eljátssza, hogy ha véletlen, ha nem, igencsak fontos, hogy újra látják egymást. A középkorú Férfi és Nő ereiben ettől meglehetősen összefut a vér. Érződik, hogy végre történik velük valami, attól, hogy ismét az egykori nagy szerelmük bűvkörébe kerültek. Arról nem szól a fáma, ha ennyire szerették egymást, miért szakadt meg köztük a kapcsolat? Szintén nézők között ül, ugyancsak gyász-feketében, onnan kerül elő a Férfi felesége, Gry, akinek egyedül van neve a darabban, amiben ő van a leginkább egyedül. Merevsége vetekszik az anyósáéval. Viszonylag fiatal kora dacára, az életfájdalma is. Nagyon beteg a gyerek, erre a férj képtelen figyelni. Elengedi a füle mellett. A többiek is elengednek fontos mondatokat a fülük mellett. Elbeszélnek egymás mellett, mint a Csehov drámákban.
Dermedt csendek támadnak
Tán saját magukat is elengedik maguk mellett, nemigen képesek szembesülni saját személyiségükkel sem. Dermedt csendek támadnak. Kegyeleti okokkal nem törődve, adódnak nekiszabadult kiabálások. A két volt szerelmes próbál egymásba kapaszkodni. Az Anya igyekszik mindenkit leuralni, helyteleníti ezt a kapcsolatot. Két marokkal szórja a szemrehányás özönt. Magas lóról beszél, miközben makulátlan külsejével, frissen fodrászolt hajával, a disztingvált úrinőt játssza. Szeme olykor villámokat szór. Arcán megrökönyödés. Iszonyúan fennhéjázó, fenyegető, miközben olyan rideg, mint a jégcsap. Jelentős alakítás.
Játszott már hasonlót Udvaros, csaknem tíz éve, Bergman híres filmje, az Őszi szonáta nyomán készült darabban. Lám, itt is benne van a címben az elmúlás hangulatát idéző ősz. Akkor is talpig feketében volt. Világhírű zongoraművészt adott, aki nem tud törődni a lányaival. De aztán ebben az Orlai Produkció égisze alatt bemutatott előadásban valamennyire azért csak oldódott a jég.
Ezúttal az Apa próbálja csitítani a feleségét, iparkodik kicsit a közvetítő szerepét betölteni, miközben nyilvánvaló, hogy a nő dominaként őt is leuralja, az ő akaratának kell érvényesülnie, és punktum. Gry végképp magára marad, visszaül a közönség tagjai közé, és csalódottan, megtörten bámul. Az Apa és az Anya is ezt teszik, mintha megkövültek volna. Olyanok, mint az élőholtak.
A Férfi és a Nő menekülnek ettől a halálos fuvallattól, ettől az állóvíztől, amiben végleg el lehet süllyedni. Futólépésben, egymást kézen fogva, mennek. Remélhetően elérnek valahová.
Bérczes László több ponton megrendítő, de közel sem végig nyomasztó előadást rendezett. A párbeszédek, a szituációk gyakran abszurdba hajlanak, lehet, sőt kell is, nevetni. De azért ez összességében borongós előadás. Abszolút érzékelteti, hogy nincs sok okunk rá, hogy fenemód jól érezzük magunkat a bőrünkben.
