A világhírű táncos-koreográfus a Bunker című új, formabontó filmjének munkálatairól mesélt a Pepitának, ami szlovak-magyar-cseh koprodukcióban készült, a Pusztai Ferenc vezette KMH Film gyártásában.
– Mikor jött a megkeresés a Bunker című filmmel kapcsolatban?
– Öt évvel ezelőtt kezdődött ez a projekt Kristóf Györggyel. Három éve tudtam nekilátni, mert a munkáim általában három évvel előre meg vannak tervezve. Végül találtunk egy olyan hét hetes szakaszt, ahol meg tudtuk csinálni a felvételeket.
– Mikor realizálódott Önben, hogy ebből tényleg film lesz?
– Amikor a producerek is rámondták az okét, akkor tudtuk, hogy tényleg elkezdhetünk dolgozni. Az öltet így is egy hatalmas kihívás volt számomra, ugyanis a filmben nincs beszéd, nincsenek kimondott szavak. Annyira provokatív volt, hogy benne kellett lennem.
– Mesélne kicsit a történetről?
– Egy föld alatt élő civilizációról szól a Bunker. Vannak emberek, akik végtelen idők óta itt élnek és csak arra emlékeznek, hogy amióta az eszüket tudják, ők ott vannak. Egy ember őrzi őket, aki vezeti a többi őrt, akik felügyelik ezeket a rabokat. Az életbe maradáshoz meg kell termelniük a mozdulataikkal az energiát, hogy legyen vizük, tüzük, elektromosságuk, de azt nem veszik észre, hogy minél több energiájuk van, annál több őrük lesz.
Fotó: KMH Film/Aradi Nóra
– Műfajilag minek nevezhetnénk a Bunkert? Táncfilm, musical?
– Nehéz elmondani, mert ez egy nagyon sűrű film, amibe rendkívül koncentráltan van jelen a tánc és a zene. Nem mondanám azt, hogy ez egy „táncos táncos” film, de azt se hogy egy „film film”, hiszen a klasszikus párbeszédek vagyis eleve a beszéd hiányzik belőle. Én igazából „csak” egy filmnek nevezném és nem kategorizálnám be. Úgy gondolom, hogy a valóságot bíráljuk benne a saját intuícióink alapján. Fontos volt számunkra, hogy esztétikailag és érzelmileg befogadható legyen a közönség számára. A legfontosabb kérdés végig az volt, hogyan lesz ez a történet érthető a számukra dialógusok nélkül?
– Nemzetközi castingot tartott, több országból is jöttek táncművészek a produkcióba. Hogy találta meg őket, töbek között a Kossuth-díjas Ladányi Andreát?
– Egy hónapunk volt a felkészülésre és további három hét, amikor már forgathattunk, szóval gyorsan meg kellett találni a megfelelő embereket. Meghirdettem egy meghallgatást, ami igazából nem is volt az. Mivel meglátták a nevemet rengetegen megjelentek. A szereplőket a színészi és mozgási készségeik alapján válogattam be a szereplőket.
– Hogyan lehet egy komplett filmet lefordítani a tánc nyelvére?
– Nincs erre egy recept, hogy hogyan lehet a testünkkel történetet mesélni, ehhez intuíciókra van szükség. Nem akartunk patetikusak vagy kínosak lenni, mert itt nagyon könnyű lett volna azzá válnia a filmnek. Nagyon vékony jégen táncoltunk ezzel, mert a közönség befogadó készségéhez is viszonyulnunk kellett, de szerintem a végeredmény magáért fog beszélni.
