Az Alice csodaországban közönségcsalogató cím. Érdemben nem is írt ki nagyon mást a Margitszigeti Szabadtéri Színház, és így is minden jegy elfogyott, csurig telt az impozánsan nagy nézőtér. Furcsa módon még azt sem kötötték az orrunkra, hogy kik érkeznek a világon már több helyütt sikert aratott produkcióval.
Lewis Carroll klasszikus meséje lényegében beavatási szertartás. Egy kislány elbarangolva, hatalmas kíváncsisággal megnézi magának a világot, különböző kalandokba keveredve, és mire ezeknek vége, hatásukra sokat változik, némiképp felnőtté válik. Közben izgalmas figurákkal találkozik, különböző tájakon bámészkodik, temérdek érzést él át, csodálatot, gyönyört, félelmet, örömet, meglepődést, barátságot, szeretetet. Megtapasztalja, hogy milyen kimeríthetetlenül érdekes a világ, ami veszélyeket is rejt magában, és meg kell tanulni létezni benne. Ez a mese, ahogy közülük jó néhány, azért megmutatja azt is, hogy bizony nem minden csodálatos, ki kell ismerni a világ rejtelmeit, ebben hasonlatos a szintén közkedvelt Pinokkióhoz. A fabábu is nekiindul világot látni, ahogy például az Ózban Dorothy, vagy éppen Misi mókus is ezt teszi. Ezeknek a meséknek a lényege, hogy a gyerekek többször is komoly veszélybe kerülnek saját óvatlanságuk miatt is, és ez jelenti számukra azt a tapasztalatot, amivel már érettebben, ha úgy tetszik, bölcsebben, tovább tudnak élni.
Rend kedvéért gonoszkodók
A Circus-Theatre Elysium társulata azonban inkább csak színes forgatagot mutat, szép jelmezekkel, helyes figurákkal, felvételről elhangzó, sokféle stílusú zenével, mint valódi kalandokat, amelyeket valahogy épp bőrrel meg kell úszni. Nincsenek olyan alakok, akiktől akár pillanatokra is félni lehetne, kicsit a rend kedvéért gonoszkodók adódnak. Kár ezt elspórolni, mert így tétje sincs igazán a játéknak. A szórólapon azt írták, hogy a leghíresebb mesefigurák kelnek életre. A Kerge nyúl, a Bolondos kalapos, a Vigyor Kandúr, a Szív Királynő és a Szív Király, és a főszereplő bátor Alice. És tényleg, strigulázhatóan meg is vannak, láthatók ilyen mutatós jelmezbe bújtatott szereplők. De kevéssé vannak meg a tánccal elmesélt történeteik, a többiektől jól különváló karaktereik, bravúros szólóik, duettjeik, nincs igazán egyéni arcuk, mozgásrendszerük, és sajnos kiugró teljesítményük sincs.
Ők is helyesek, kedvesen ugrabugrálnak, rázzák magukat, zömében tempósan, ritmusosan. Ám ember legyen a talpán, aki az alapmesét meg akarja ismerni ebből a cirkusz show-nak titulált produkcióból, ami egyébként kellemes, elnézhető, és a legtöbben élvezik is, ám a dramaturgiája meglehetősen sekélyes. Annyiból áll, hogy a parádés ugrásokkal, forgásokkal, egyéb kunsztokkal egyáltalán nem agyontűzdelt táncok között artistaprodukciókat láthatunk, melyeket Alice végignéz, aztán megint tánc jön, majd ismét valami cirkuszművészeti mutatvány. Ezek között van több jelentős is.
Eltitkolt nevű művészek
Hogy kik csinálják, azt ki kellett nyomoznom, mert hiába kutakodtam az interneten, ezt bizony a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, sehol, de sehol nem tette közzé, ami igencsak meglepő. Az is csak „oknyomozással” volt megtudható, hogy ukrán társulatról van szó, amelyik a háború kitörésekor külföldön vendégszerepelt, és nem feltétlenül mentek haza a szereplői. A projektet 2012-ben alapította Oleg Apelfed, Maria Remneva, az Ukrán Nemzeti Cirkusz rendezőjének a közreműködésével. A kezdetben csupán néhány számból álló show Fraciaországban jelentős sikert aratott, és ebből született meg az Alice csodaországban, ami megfordult Európában, Oroszországban, Fehéroroszországban, Kínában is. Nincs állandó társulat, és nincsenek rendszeres előadások sem a produkcióból, ezért a szereplők is változnak, ha éppen akad előadás, egy próbával megcsinálják azok, akik ráérnek. Ez törvényszerűen bizonyos mértékű hevenyészettséget eredményez.
A Müpa társulata, a magyar Recirquel, amely nemzetközi szinten is elmélyült művészi eredményeket ért el a tánc és az akrobatika ötvözésében, Vági Bence vezetésével, státuszban lévő tagokkal rendelkezik. Olyan művészekkel, akik táncos és artistaképzésben egyaránt részesültek, így a két műfaj nem különül el egymástól annyira élesen, mint az Alice előadása esetében. Egyébként a My Land című fájdalmasan gyönyörűséges produkciójukat éppen ukrán vendégművészekkel valósították meg. A Fővárosi Nagycirkuszban is volt ukrán műsor, és nem titkolták el, hogy az.
Forrón ölelik egymást
A mostani artistaprodukciók közül a legjelentősebb Grigorov Oleksii és Marina levegőkarika száma. A magasban karikán lengedezve nehéz kunsztokat végrehajtva, lényegében egy szerelmespárt látunk. Forrón ölelik egymást, szemükben vágy tükröződik, testük valósággal ég, miközben szép mozdulatokkal valóságos légi-balettet mutatnak be. Ez magas-hőfokú művészet, méltán érdemeltek érte a cirkuszok cirkuszfesztiválján, Monte-Carlóban ezüstérmet. Aleksandra Sobolieva viszont a karika zsonglőrséget hullahopp karika számmal vegyíti. Hol a kezében „bűvöli” instrumentumait, hol a testén pörget belőlük sokat. Színészi szempontból is remek amit csinál, vagányul felvállalva teltkarcsú alkatát, megteremt egy fancsali humorú, temperamentumos, fölöttébb játékos, abszolút szerethető figurát. És, hogy még egy karika szám legyen, ami túlzás is egy műsorban, inkább egészen más zsánerre lenne szükség, Yevhenii Kravchenko hatalmas karikában, szakmai nevén Cyr kerékben, amit maga is mozgat különböző tempóban, tornázik esztétikusan. Ez is jó szám. Bob Gvozdetskyi kézenállással jeleskedik.
Egy hölgy úgynevezett tissue mutatványa, amint könnyed anyagon lengedezik a légben, közepesnek is alig nevezhető, inkább csak dekoratív elem. Ez érvényes Lena Dolinskaya csilláron lógására is. A Roman Loskutov vezette Aquaman akrobata csoport tagjai jó kiállású, rettenthetetlen izmos fickókat formáznak. Egymást tartják meg különböző nehéz alakzatokban. Az a baj, hogy szinte mindig küszködősen inognak, ahelyett, hogy elegáns fölényességgel beállnának az általuk kiválasztott pózba. Lehet, hogy nem voltak ezen az estén formában, vagy több próbára lett volna szükségük. Bob Gvozdetskyi a kezén biztosabban áll, mint ők a lábukon.
Vegyes képet mutat az Alice csodaországban előadása, aminek tarkaságát, pörgő ritmusát, jelmezeit, a vetített háttér látványosságát, érezhetően szerette a nézők zöme.
