Rozs Tamás csellista-énekes, zeneszerző, zenetanár, zeneterapeuta. Amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen modellváltás volt, szolidaritásból abbahagyta a tanítást a Kaposvári Egyetem színészosztályában.
Zenetanár, zeneterápia és transzferhatás is szerepel az egyik diplomádban. Az utóbbi mit jelent?
Azt, hogy az esztergályos egy jó színházi vagy koncertélmény után másnap jobban fog reszelni. Kodály szép gondolata, hogy a zene mindenkié. A zenei készségek visszahatnak a gondolkodásra, a logikára, sőt az életben való eligazodás képességére, kihatnak mindenféle más területre.
Miért érdekelt a zenetanárság, amikor már a Szélkiáltó Együttes tagja voltál?
Eredetileg tengerésznek jelentkeztem érettségi után. A Műegyetemre, a Közlekedésmérnöki Kar Hajózási Főiskolai Szakára vettek fel. Egy évig jártam, majd gyakorlatként egy másik évig hajóztam a Dunán, föl Regensburgig meg le a folyó deltatorkolatáig. Elgitározgattam a hajó tatján, amúgy segéd „al-matróz” helyettes voltam. Nagyon kemény élet volt. Ott hagytam a Műegyetemet, utána mentem vissza Pécsre, a szülővárosomba, magyar-ének szakra. Apukám meghalt, anyukám egyedül maradt, szüksége volt rá, hogy vele legyek. Közben egy évig újságot hordtam a Mecsekalján, és utána bementem 13 lány közé az énekszakra. Ők jegyzeteltek, én gyakran bóbiskoltam a hajnali újsághordás miatt. De azért sikeresen elvégeztem a főiskolát. Miután 1983-ban a Szélkiáltó Együttessel megnyertük a Ki mit tud?-ot, megkeresett a Fogd a Kezem alapítvány főnökasszonya, és megkérdezte, hogy foglalkoztam-e már zeneterápiával, ezen belül is értelmi fogyatékosokkal. Mondtam, hogy nem, de miért ne próbálnám ki? Tíz évig csináltam. Ezért jelentkeztem művészetterápia szakra, annak is a zeneterápiás részlegébe. Ez két és féléves szakirányú továbbképzés volt, amit aztán én is tanítottam Szegeden meg Pécsett. A végső mérleg az, hogy összesen három egyetemet hagytam ott és hármat befejeztem. Nem lettem matróz, a Zeneakadémián nem fejeztem be a jazztanszakot, és Marosvásárhelyen nem fejeztem be a doktori iskolát. Elvégeztem viszont a magyar-ének szakot, utána a zeneterápiát, majd már 2010-ben a mesterszakot ének-zenéből.
A Kaposvári Egyetemen színészosztályokat tanítottál.
Egészen 2020-ig, amikor az úgynevezett modellváltás volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, akkor felálltam.
De az nem Kaposváron volt.
De akkor álltam föl Kaposváron, mert Vidnyánszky Attila ott is volt, így akartam kimutatni a szolidaritásomat a SZFE-vel. Akkor amikor végre kineveztek mesteroktatónak, és volt viszonylag rendes fizetésem, én felálltam.
Kaposváron színészeknek zenés mesterséget és kreatív zenét tanítottál.
És egy ideig még zenetörténetet is.
Mind több zenés produkcióban kell a színészeknek szerepelniük. Nyilván egy részüknek van ehhez adottságuk, másoknak kevésbé, mégis valamit ki kell hozni belőlük, hogy azért elfogadhatóak legyenek. És vannak olyanok, akik jobb, ha nem kerülnek zenés darabba.
Nem kell mindenkinek áriáznia, vagy zeneakadémiai végzettséget feltételező énekteljesítményt nyújtania, ha karizmatikus az egyéniségük, erőteljes a kisugárzásuk. Te is jól tudod, hogy a nagyok között is hányan rekedtes, vagy félhamiskás hangon énekelnek, de mégis olyan előadói habitussal tudnak jelen lenni, hogy ezt elfogadja tőlük a közönség. Én viszont azon vagyok, hogy mégiscsak mindenki zenei képességeit megerősítsem, amennyire lehet.
Mi a módszered?
Például fontos a beéneklés, ami alól a színészek sokszor szeretnek kibújni, vagy morognak, de zenés produkció esetén ezt muszáj lenyomni a torkukon. Mindig szoktam nekik mondani, hogy ez energetizál, meg leviszi a slejmet, jó megfelelő lelki állapotba tudunk kerülni egy-egy beénekléssel. Cserhalmi György vagy Mohácsi János osztályának tagjai különböző szinteken voltak. Sokan zenéltek közülük. Olyanok is voltak, akik majdnem zenei pályára mentek, de aztán mégis a színészetnél kötöttek ki. Nekik ez alap. Számukra nem nagy meglepetés egy jól fölépített hangicsálás, egy zenei tréning. De volt olyan osztály, ahol alig akadt zenész, oda inkább prózai színésznek készülők jártak, ott kicsit máshogyan kell tanítani. Vannak ritmikus, intonációs gyakorlatok, amiket aztán közelítünk a színházhoz. Például, hogy konyhai, éttermi, kocsmai szituációban milyen gyakorlatok végezhetők, milyen ritmusa van az ottani tevékenységeknek.
Vannak olyan kortárs művek, amelyekben például egy szoba tárgyait ritmushangszerekként szólaltatják meg. Valami hasonlóra kell gondolni?
Ez is lehetséges. Mondjuk valaki mindig töröl egyet egy bögrén, más valaki rendszeresen leejt egy villát, a harmadik ajtót nyikorgat. A színpadon hasznát veszik, ha jó ritmusérzékük alakul ki. Ha már előrehaladtunk, mindig kitaláltunk valamilyen vizsgaanyagot, például versmegzenésítéses műsort.
Láttam az osztályod remek Cseh Tamás estjét…
Igen, az egy mérföldkő volt, nagyon szerettük, még New Yorkba, és Washingtonba is eljutottunk vele. Kértem, hogy a hallgatók szűrjék át magukon a dalokat. Az nagy happening volt. Az Orlai Produkció is megvette. Csákányi Eszter és Kulka János is beszálltak a műsorba.
Az nem jelentett problémát, hogy a kimondottan Cseh Tamásnak írt dalokat tőle nagyon eltérő személyiségű, nem olyan érett fiatalok adták elő, mint amilyen ő volt?
Mindig azt kértem, hogy őrizzék meg a dalok szellemiségét, de igazítsák a saját egyéniségükhöz. Izgalmas hangszereléseket csináltak. Miért ne próbálkoztunk volna heavy metal, vagy vokális feldolgozással, ami egy-egy Cseh Tamás dalon keresztül kifejezte az ifjú színészek gondolkodásmódját. Nagyon sok dala nem ördöglakat, három akkorddal elénekelhető. Kellett hozzá a zseniális egyénisége és Bereményi Géza, Csengey Dénes szövegei. Többször léptünk fel egymás után. Rendszeresen majrézott, hogy nem jut majd eszébe a szöveg, de amikor kiment a színpadra, elképesztő „izzás” keletkezett. Azt ami belőle áradt, úgysem tudjuk hozni, de azt igen, hogy nekünk mitől érdekesek a dalai.
Mit csinálsz azzal, akinek nincs hangja?
Kedves félmosollyal veregetem a vállát. Ha valakinek nincs valamihez alapja, érzéke, abból ne akarjuk ugyanazt kihozni, mint akinek van. Őket is szoktam támogatni, és bizonyos mértékig szerintem igenis képezhető a hang, és a kritikai készséget is lehet fejleszteni, hogy mindenki tudja mire képes. Akinek kevésbé van hangja, lehet, hogy nemigen fog egyedül dalra fakadni, de ha a többiekkel együtt kell énekelnie, nem fog kilógni a sorból.
Azelőtti napon készítjük ezt az interjút, hogy 8 hónapra elutazol Indiába. Mit fogsz ott csinálni?
Tavaly októberben Indiában, Pune-ban, egy ötmilliós város színházi tanszékén workshopot tartottam, zenéltem is. Aztán a hallgatók is zenéltek, majd közösen egy fantasztikus jót jammeltünk. Találtam egy ösztöndíjat, az indiai zenét fogom tanulmányozni, és tanítok is majd Pune-ban.
Írta: Bóta Gábor
Borítókép: rotamus.hu
